Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

200 éve született Podmaniczky Frigyes, „Budapest vőlegénye”

Podmaniczky Frigyes báró 1824. június 20-án született Pesten. A mai Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd Késmárkon végzett jogot. Érdeklődése hamar a politika felé fordult: 1843-1744-es országgyűlésen gróf Ráday Gedeon Pest megyei követ mellett végzett írnoki teendőket. Ezt követően a mai Humboldt Egyetemen is tanult Berlinben, majd külföldi tanulmányutat is tett, melyről később könyvet is írt. 1847-ig Pest vármegye aljegyzőjeként dolgozott, mágnásként részt vett az 1847-48-as pozsonyi országgyűlés felsőtáblájának tanácskozásain. Az 1848-ban a felsőház tagja, korjegyzője, majd megválasztott jegyzője lett. Részt vett a szabadságharcban, ami alatt kapitányi rangig vitte. A Habsburg győzelem után egy évre kényszerrel besorozták a császári hadseregbe közlegénynek. Hazatérése után vidéki birtokán szépirodalommal foglalkozott, regényeket írt.

A politikába a kiegyezés közeledtével kapcsolódott be ismét: 1861-ben a szarvasi kerület képviselőjévé választották a Balközép Párt jelöltjeként, és a még abban az évben feloszlatott Képviselőházban alelnök is volt.

Magyar mágnások életrajzi s arczképcsarnoka, 1866. Vereby Soma

1865 és 1875 között ismét Szarvas képviselőjeként foglalt helyet az országgyűlésben. Ezután – immár a Szabadelvű Párt tagjaként – 1875-78-ban Nagylakot, 1878-81-ben Budapest VI. kerületét, 1881-84-ben újra Nagylakot, 1884 és 1892 között Magyarkanizsát, 1892 és 1905 között Budapest IV. kerületét, végül 1905-06-ban Szászrégent képviselte. Képviselői munkája mellett 1868-69-ben a Hazánk című politikai napilap főszerkesztője is volt. 1889-ben a kormányzó Szabadelvű Párt elnökévé választották, mely pozíciót a párt további fennállása során végig betöltötte. Buda és Pest 1873-as egyesülése után a városrendezéssel foglalkozó Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke lett. Egészen 1905-ig dolgozott a testületnél, annak tényleges irányítója volt. Jelentős szerepe volt Budapest mai városképének kialakításában: ebben a három évtizedben épültek ki a főváros körutai és sugárutai, a dunai rakpartok, valamint három új Duna-híd. A nőtlen mágnást elkötelezett városfejlesztői munkája miatt nevezte Krúdy Gyula Budapest vőlegényének, akinek alakját regényben tervezte megörökíteni az utókornak.
1875 és 1885 között a Nemzeti Színház, 1884-1885-ben az Operaház intendánsi pozícióját is betöltötte. A színház működését felügyelő kormányzati tisztviselőként sokat tett a társulat kiszámítható működéséért, illetve világos színházszakmai profiljának kialakításáért.
Társadalmi tevékenysége is említésre érdemes: vezetője volt az veteránok megsegítésével foglalkozó Országos Honvédegyletnek és a Hajléktalanok Menhelye Egyletnek.
Podmaniczky Frigyes 1907. október 19-én hunyt el Budapesten.

Az életműve iránt érdeklődők olvashatnak Podmaniczky munkásságáról a Szürke eminenciások a magyar történelemben és a Merész magyarok című kötetekben, melyek megtalálhatók könyvtárunkban.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT