2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A megemlékezést kezdeményező Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy az iskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról.[1] A magyarországi holokauszthoz, a tragédiával végződött „utolsó fejezethez” hosszú út vezetett.

A hazai zsidóság teljes egyenjogúsága 1867-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttének évében valósult meg[2], 1895-ben pedig a zsidó felekezetet "bevett vallásnak", azaz a többi vallással egyenrangúnak nyilvánították[3]. Az első korlátozó intézkedések közvetlenül a világháború után, a proletárdiktatúra bukását követően jelentek meg. A Nemzetgyűlés 1920. szeptember 21-én fogadta el az 1920. évi XXV. törvénycikket a numerus claususról, amely szerint az országban élő "népfajok, nemzetiségek" nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora a részarányuk az összlakosságon belül. Ez elsősorban a zsidóságot sújtotta.[4] Nem felel meg a valóságnak az a tévhit, amely szerint a numerus clausus törvényben a „zsidó” kifejezés elő sem fordul, noha a legenda máig tartja magát. A törvény alkalmazását a végrehajtási utasítás szabályozta, ebben pedig mind a „zsidó”, mind az „izraelita” kifejezés szerepel. Ugyanígy szerepel a szövegben az is, hogy az izraelitákat nem felekezetnek, hanem nemzetiségnek kell tekinteni.[5]

A második világháború küszöbén, 1938. május 29-én lépett hatályba az 1938. évi XV. törvénycikk "a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról". Az úgynevezett első zsidótörvény szerint a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett zsidó, azaz izraelita vallású.[6] Az 1939. május 5-én kihirdetett 1939. évi IV. törvény – azaz az úgynevezett második zsidótörvény – "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" – vallástól függetlenül zsidónak minősítette azt a személyt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője izraelita vallású volt, őket pedig eltiltották az értelmiségi pályán való működéstől.[7] Még ugyanebben az évben a honvédelmi törvény elfogadása volt az, amely megteremtette a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait[8]. Később a törvény módosítása – az 1942. évi XIV. törvénycikk – a zsidókat már egyenesen kötelezte a munkaszolgálat vállalására[9]. A törvényt 1942. november 18-án kiegészítette a 69059/1942 számú honvédelmi miniszteri rendelet, mely minden 18 és 48 közti zsidó férfi számára elrendelte a munkaszolgálatot.[10] Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett XV. törvénycikk – a harmadik zsidótörvény – "a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről megtiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságot, és "fajgyalázásnak" minősítette a nem zsidók és zsidók közti, házasságon kívüli nemi kapcsolatot[11].

A holokauszt első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása 1941. augusztus 27-29-én történt, amikor a németek az ukrajnai Kamenyec-Podolszkij mellett mintegy 23 ezer embert végeztek ki, akik közül mintegy 10-12 ezer Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan zsidó volt. 1942. szeptember 6-án hatályba lépett 1942. évi XV. törvény – negyedik zsidótörvény – pedig a zsidók föld és ingatlanszerzését korlátozta (gyakorlatilag megtiltotta).[12]

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a miniszterelnöknek kinevezett korábbi berlini nagykövet, a Sztójay Döme által vezetett kormány sorra hozta az adminisztrációs intézkedéseket, a zsidóellenes jogszabályokat: a zsidók tulajdonában lévő gépjárművek beszolgáltatásáról[13], zsidók háztartásában nemzsidók alkalmazásának tilalmáról[14], zsidók utazásának korlátozásáról[15], zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről[16], a zsidók megkülönböztető jelzéséről[17] (a sárga színű Dávid-csillag kötelező viseléséről).

1944. április 28-án lépett hatályba az 1944. évi 1.610. M.E. számú, „a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról”[18] – a gettósításról – szóló rendelet, melynek értelmében a kisebb települések zsidóságát nemre és korra való tekintet nélkül összegyűjtötték, majd egy nagyváros határában gettókba, gyűjtőtáborokba szállították, a városi és budapesti zsidókat pedig elkerített gettókban zsúfolták össze. A gettósítás Északkelet-Magyarországon és a Kárpátalján már a rendelet megjelenése előtt, 1944. április 16-án, hajnalban megkezdődött. Az első gettókat a következő településeken hozták létre: Beregszász, Felsővisó, Huszt, Kassa, Kisvárda, Máramarossziget, Mátészalka, Munkács, Nagyszőllős, Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, Técső, Ungvár. Az intézkedést néhány hét alatt az egész országban végrehajtották, Budapesten csillagos házakba zsúfolták a zsidónak minősített embereket.

A folyamat célja az volt, hogy a magyar zsidóságot immáron fizikailag is elkülönítse a lakosság többi részétől. Az utasítás szerint a gettóba zárandó zsidóság fejenként összesen 14 napi élelmet és 50 kilogrammos csomagot vihetett magával. A gettók létrehozása mindenhol ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott: a kora hajnali órákban összegyűjtötték a falvak zsidó lakosságát, és jellemzően a járási központ zsinagógájába terelték őket, hogy aztán néhány napon belül egy közeli nagyobb város téglagyárába vagy egyéb üresen álló gyártelepére szállítsák őket, ahová az adott város zsidóságát is bezsúfolták.

A megszállás első napjaiban Budapestre érkezett Adolf Eichmann, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) zsidóügyekkel foglalkozó osztályának SS-tiszt vezetője is, nagyjából 150 emberével. Eichmann a zsidók deportálásának tapasztalt szakembere volt. Feladata ennek megfelelően abban állt, hogy mindent megtegyen azért, hogy a magyarországi zsidók korlátozása és deportálása gördülékenyen történjen.

A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek. Az Adolf Eichmann által irányított német törzskar a magyar közigazgatás és csendőrség közreműködésével néhány hónap alatt 437 ezer vidéki zsidót hurcolt haláltáborokba, Auschwitzba napi négy szerelvény, összesen 147 vonat indult. Budapest zsidóságának elhurcolását Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállította.

Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt jutott hatalomra. A „nemzetvezető” felújította a deportálásokat: novemberben és decemberben mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba, zömüket gyalogos halálmenetben hajtották nyugat felé. A Budapesten maradt zsidókat novemberben két gettóba zárták, nyilas fegyveresek pedig zsidók ezreit gyilkolták meg. A budapesti gettó túlélőit 1945. január 18-án, a koncentrációs táborokban életben maradtakat pedig 1945 tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.

Az 1941. évi népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések után megnövekedett területű országban. Kétharmaduk meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás következtében. A vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg. A történészek 5 és 70 ezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. A cigány holokauszt, a porajmos áldozataira augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon.

FORRÁSOK:

• Hungaricana – Könyv- és Dokumentumtár – Országgyűlési Könyvtár gyűjteményei – Jogforrás – Magyarországi Rendeletek Tátra 1867-1945 – https://library.hungaricana.hu/hu/collection/ogyk_rendeletek_tara/
• https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torvenyei

IRODALOM:

• Haraszti György: A zsidóság helyzete Magyarországon a német megszállás küszöbén. In.: Rubiconline. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_zsidosag_helyzete_magyarorszagon_a_nemet_megszallas_kuszoben/ (Letöltés: 2021.04.13)
• Holokauszt Enciklopédia. United States Holocaust Memorial Museum. https://www.ushmm.org/hu
• Püski Levente: A Horthy-korszak, 1920-1941. Budapest, Kossuth, cop. 2010.
• Randolph L. Braham: A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon 2., bővített és átdolgozott kiadás. Budapest, Belvárosi Kvk., 1997. Fordította Zala Tamás és mások. Magyar Elektronikus Könyvtár http://mek.oszk.hu/11500/11506/index.phtml#
• Romsics Ignác: Magyarország története. Budapest, Kossuth, 2017.
• Romsics Ignác: Magyarország a második világháborúban. Budapest, Kossuth, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, cop. 2011.