Nyitó oldali csempék
Asset Publisher
2015-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke meghirdette az egyetemekkel való intenzív kapcsolatépítés szükségességét, az Országgyűlési Könyvtár létrehozta az Egyetemi-kutatóintézeti Programot. Ennek főbb elemei: együttműködési megállapodások kötése az egyetemekkel, szemináriumi órák tartása, kutatástámogatás, kedvezményes beiratkozási lehetőség biztosítása. A könyvtár tovább kívánja fejleszteni szolgáltatásait az egyetemek doktori iskolái számára – elsősorban a politológiát, a jog-, a politika- és a történettudományt, valamint az Országgyűlés működését érintő témákban. Ezt a célt szolgálta a 2022. november 29-én lezajlott doktori műhelytalálkozó, amelyre a tudományterületi doktori iskolák vezetői kaptak meghívást. A rendezvényen 3 vidéki és 3 budapesti doktori iskola képviselője jelent meg.
Redl Károly könyvtárvezető köszöntője után Varga Tímea jogi szakreferens prezentációja hangzott el Mit nyújt az Országgyűlési Könyvtár a PhD-hallgatóknak? címmel. Az előadás áttekintést adott a könyvtárban elérhető gyűjteményekről, forrásokról, szolgáltatásokról, e mellett bemutatásra kerültek a szakreferensek által biztosított konzultációs és kutatástámogatási lehetőségek. A résztvevők megismerhették a Rapid-kérés elnevezésű, a külföldi és nemzetközi szakirodalom széles körű elérését segítő új könyvtári szolgáltatást is. Ezt követően Prof. Dr. Stipta István a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója az egyetem jogi doktori iskolájának képviseletében bemutatta a PhD hallgatók vonatkozásában azt a hosszú évek óta működő jó gyakorlatot, amely az Országgyűlési Könyvtár és az egyetem Állam- és Jogtudományi Kara között, a még 2015-ben megkötött együttműködési megállapodás eredményeként kialakult.
A program hivatalos része műhely-beszélgetéssel folytatódott, amelynek során a doktori iskolák vezetői beszámoltak többek között azokról a nehézségekről, amelyekkel a doktoranduszok szembesülnek a kutatásaik során és megfogalmaztak több olyan javaslatot is, amelyekkel a könyvtár segíteni tudná a doktoranduszok munkáját.
A jó hangulatú és e mellett igen hatékony konzultációt egy könyvtári séta követte, amikor a résztvevők az új olvasói teret is megtekintették. A program zárásaként Villám Judit, a Szakreferensi osztály vezetője tartott színes bemutatót a Ghyczy Ignácz Kiállítótérben, amelyet a vendégek nagy érdeklődéssel hallgattak.
Az alábbi videóban ízelítőt kaphatnak a 2015-ös konferencián elhangzottakból, és megtudhatnak néhány részletet az együttműködés programelemeiről, az Egyetemi-kutatóintézeti Projekt indulásáról: