Nyitó oldali csempék
Asset Publisher
A Theatrum historicum theoretico-practico[1] című, egyetemes történeti összefoglaló első kiadása 1648-ban jelent meg „a világ könyvesboltjában”[2] , azaz Amszterdamban, mégpedig a híres Elsevier-nyomda kiadásában.[3]
A mű szerzője Christian Matthiae, német evangélikus teológus. Carsten Thiessen néven látta meg a napvilágot 1584-ben, a mai Schleswig-Holstein tartományban található, Epenwöhrden nevű faluban. 1607-től teológiát tanult Wittenbergben, illetve Gießenben. Az ezt követő évtizedekben doktorátust szerzett teológiából, majd az Altdorfi Egyetem professzoraként dolgozott. 1622-től Meldorf főlelkészeként tevékenykedett, ám a harmincéves háború során konfliktusba került a hatalommal amiatt, hogy az magához ragadta a lelkészek egyházközségek élére való kinevezésének jogát: ezt Matthiae az egyházi szuverenitás megsértéseként értékelte. Tiltakozását megtorlandó 1629-ben bebörtönözték. Szabadon engedését követően Dániában, Sorø városában tanított, majd Hollandiába költözött, ahol Hágában szolgált lelkészként. 1655-ben hunyt el Utrechtben.[4]
Matthiae művének könyvtárunkban megtalálható pergamenkötésű példánya a harmadik, javított és bővített kiadás (latin eredetiben: Editio tertia emendata et continuata) és a Ghyczy-hagyaték részeként került az Országgyűlési Könyvtár állományába.[5] A latin nyelvű, 1144 oldal hosszú munka az ókortól a 17. századig foglalja össze a világ történetét, különböző – például gazdaság- vagy vallástörténeti, de elsősorban politikatörténeti – aspektusokból. A szerző kronologikusan halad végig a világtörténelmen, az egyes fejezetekben mindig egy adott uralkodóház vagy uralkodó van a középpontban: például „Monarcha XLII. Sennacherib”, azaz „42. uralkodó, Szín-ahhé-eriba” a „Monarchia (…) Chaldaeorum, (Babyloniorum,) vel Assyriorum”, azaz „Káldeusok, (Babiloniak), és asszírok királysága” egységen belül. Matthiae monumentális történeti munkája nem volt ismeretlen a magyar nyelvterületen sem, több egyházi, illetve magánkönyvtár állományában is megtalálható: egyebek között a Nagyváradi Székeskáptalan[6] könyvtárában vagy Debreceni Ember Pál református lelkész, egyházi író gyűjteményében.[7]
A Theatrum historicum theoretico-practico az Országgyűlési Könyvtár Muzeális Gyűjteményének részét képezi, azon belül a 334.709 jelzet alatt érhető el.
Bibliográfia
- Theatrum historicum theoretico-practicum in quo quatuor monarchiae nempe prima quae est Babyloniorum et Assyriorum, secunda Medorum et Persarum, tertia Graecorum, quarta Romanorum. Omnesque reges et imperatores, qui in illis regnarunt, nova et artificiosa methodo describuntur, omniaque ad usum oeconomicum, politicum et ecclesiasticum accommodantur. Nunc primum accessit supplementum insigne earum rerum, quae desiderari poterant usque ad annum Christi MDCLXVIII / Matthiae, Christian. [Amsterdam] Amstelodami : [Elzevir] Apud Danielem Elzevirium, 1668. [72], 1144, 18, [1] p. OGYK-jelzet: 334.709
- Carstens, Carsten Erich, "Matthiae, Christian" in: Allgemeine Deutsche Biographie 20 (1884), S. 628-629 [Online-Version] https://www.deutsche-biographie.de/pnd122558464.html#adbcontent
- Csorba Dávid: Debreceni Ember Pál könyves műveltsége. Nemzet, egyház, művelődés, 9 . Hernád kiadó, Debrecen. p. 138. https://core.ac.uk/download/95355216.pdf
- Christian Matthiae. In: Deutsche Digitale Bibliothek. https://www.deutsche-digitale-bibliothek.de/person/gnd/122558464
- Emődi András: A Nagyváradi Székeskáptalan könyvtára a XVIII. században. A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai V. Budapest – Szeged, OSZK – Scriptum RT., 2002. p. 165. http://real-eod.mtak.hu/1500/1/KKK_V.pdf
- Matthia (Christian). In: Grosses vollständiges Universal-Lexicon Aller Wissenschafften und Künste. https://www.zedler-lexikon.de//index.html?c=blaettern&bandnummer=19&seitenzahl=1109
- Matthiae, Christian: Theatrum historicum theoretico-practicum. In: Münchener DigitalisierungsZentrum honlapja https://www.digitale-sammlungen.de/en/details/bsb11062833
- Michael O’Connor: ‘A Small Cargoe for Tryal’: Connections between the Belfast and Philadelphia Book Trades in the Later Eighteenth Century. In: Books between Europe and the Americas: Connections and Communities, 1620-1860. szerkesztette: L. Howsam, J. Raven. London, Palgrave Macmillan, 2011. p. 144. https://books.google.hu/books?id=-P2GDAAAQBAJ&pg=PA144&lpg=PA144&dq=elzevier+lutheran+books&source=bl&ots=pE0VrwAuVe&sig=ACfU3U3YMXrjhRBn9xeHdugu5pnZmH34pg&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwiT3JW54775AhUSNuwKHRtSBPcQ6AF6BAgdEAM#v=onepage&q=elzevier%20lutheran%20books&f=false
- Andrew Pettegree, Arthur der Weduwen: The Bookshop of the World: Making and Trading Books int he Dutch Golden Age. Yale University Press, New Haveen and London, 2020.
- Villám Judit: Ghyczy Ignácz hagyatéka. In: Országgyűlési Könyvtár honlapja, 2018. április 11. https://www.ogyk.hu/hu/blog/posts/ghyczy-ignacz-hagyateka
- Zentrales Verzeichnis Antiquarischer Bücher honlapja: https://www.zvab.com/servlet/BookDetailsPL?bi=19681016507&searchurl=an%3Dchristian%26sortby%3D20%26tn%3Dtheatrum%2Bhistoricum%2Btheoretico%2Bpracticum&cm_sp=snippet-_-srp1-_-title5
[1]Teljes cím és bibliográfiai adatok: Theatrum historicum theoretico-practicum in quo quatuor monarchiae nempe prima quae est Babyloniorum et Assyriorum, secunda Medorum et Persarum, tertia Graecorum, quarta Romanorum. Omnesque reges et imperatores, qui in illis regnarunt, nova et artificiosa methodo describuntur, omniaque ad usum oeconomicum, politicum et ecclesiasticum accommodantur. Nunc primum accessit supplementum insigne earum rerum, quae desiderari poterant usque ad annum Christi MDCLXVIII / Matthiae, Christian. [Amsterdam] Amstelodami : [Elzevir] Apud Danielem Elzevirium, 1668. [72], 1144, 18, [1] p. A kötet teljes szövege elérhető a következő linken: https://www.digitale-sammlungen.de/de/view/bsb11690784?page=14,15 Letöltés ideje: 2022.08.11.
[2]Michael O’Connor: ‘A Small Cargoe for Tryal’: Connections between the Belfast and Philadelphia Book Trades in the Later Eighteenth Century. In: Books between Europe and the Americas: Connections and Communities, 1620-1860. szerkesztette: L. Howsam, J. Raven. London, Palgrave Macmillan, 2011. p. 144. https://books.google.hu/books?id=-P2GDAAAQBAJ&pg=PA144&lpg=PA144&dq=elzevier+lutheran+books&source=bl&ots=pE0VrwAuVe&sig=ACfU3U3YMXrjhRBn9xeHdugu5pnZmH34pg&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwiT3JW54775AhUSNuwKHRtSBPcQ6AF6BAgdEAM#v=onepage&q=elzevier%20lutheran%20books&f=false Letöltés ideje: 2022.08.30. Továbbá: Andrew Pettegree, Arthur der Weduwen: The Bookshop of the World: Making and Trading Books int he Dutch Golden Age. Yale University Press, New Haveen and London, 2020.
[3]Matthiae, Christian: Theatrum historicum theoretico-practicum. In: Münchener DigitalisierungsZentrum honlapja https://www.digitale-sammlungen.de/en/details/bsb11062833 ; első kiadás teljes szövege: https://www.digitale-sammlungen.de/en/view/bsb11062833?page=,1 Továbbá Zentrales Verzeichnis Antiquarischer Bücher honlapja: https://www.zvab.com/servlet/BookDetailsPL?bi=19681016507&searchurl=an%3Dchristian%26sortby%3D20%26tn%3Dtheatrum%2Bhistoricum%2Btheoretico%2Bpracticum&cm_sp=snippet-_-srp1-_-title5 Letöltés ideje: 2022. 08. 11.
[4]Carstens, Carsten Erich, "Matthiae, Christian" in: Allgemeine Deutsche Biographie 20 (1884), S. 628-629 [Online-Version]; URL: https://www.deutsche-biographie.de/pnd122558464.html#adbcontent ; Matthia (Christian). In: Grosses vollständiges Universal-Lexicon Aller Wissenschafften und Künste. https://www.zedler-lexikon.de//index.html?c=blaettern&bandnummer=19&seitenzahl=1109 Továbbá: Christian Matthiae. In: Deutsche Digitale Bibliothek. https://www.deutsche-digitale-bibliothek.de/person/gnd/122558464 Letöltés ideje: 2022.08.11.
[5]Villám Judit: Ghyczy Ignácz hagyatéka. In: Országgyűlési Könyvtár honlapja, 2018. április 11. https://www.ogyk.hu/hu/blog/posts/ghyczy-ignacz-hagyateka Letöltés ideje: 2022.08.11.
[6]Emődi András: A Nagyváradi Székeskáptalan könyvtára a XVIII. században. A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai V. Budapest – Szeged, OSZK – Scriptum RT., 2002. p. 165. http://real-eod.mtak.hu/1500/1/KKK_V.pdf Letöltés ideje: 2022. 08. 29.
[7]Csorba Dávid: Debreceni Ember Pál könyves műveltsége. Nemzet, egyház, művelődés, 9 . Hernád kiadó, Debrecen. p. 138. https://core.ac.uk/download/95355216.pdf Letöltés ideje: 2022. 08. 29.