Actual information Duplicate 0

Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Az Országgyűlés elnöke 2018-ban hívta életre a Nagy Miklós-díjat, amelyet minden év november 6-án annak a könyvtáros szakembernek nyújtunk át, aki magas színvonalú szakmai tevékenységével hozzájárult intézményünk céljainak megvalósításához. Az idei évben a pandémiás helyzetre való tekintettel az idei díjazottunk, a Szegedi Tudományegyetem informatikai főigazgató-helyettese, dr. Kokas Károly a hagyományostól eltérő módon vehette át a kitüntetést.
Havi rendszerességgel megjelenő könyvajánlónkban a könyvtár állományába frissen bekerült kötetek közül mutatnunk be néhányat.
75 éve, 1945. november 4-én tartották meg Magyarország második világháború utáni első – és lényegében 45 éven át utolsó – valóban demokratikus választását, amely a legszabadabb körülmények között zajló voksolás volt hazánk addigi történetében.
​Fülöp Áron a székelyföldi Felsőboldogasszonyfalván született 1861. március 15-én, gazdálkodó családban. A székelyudvarhelyi Református Gimnáziumban jeles tanuló gyermeket apja papnak szánta. Rövid útkeresés (először a nagyenyedi teológiai fakultás, majd a pesti orvosi egyetem) után, a budapesti egyetem bölcsészkarán magyar és latin szakon tanult, de német és francia nyelvű előadásokat is hallgatott.
Jelen írásunk a Trianon 100 Kutatócsoport által a https://trianon100.hu/emlekmuvek oldalon bemutatott 125 emlékmű néhány motívumának ismertetésére és érdekességeinek kiemelésére vállalkozik.
Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a nemzeti ünnepre való tekintettel a könyvtár 2020. október 23-24-én zárva tart.
Magyarország 1920 utáni gazdasági nehézségei és társadalmi problémái mindenek előtt a vesztes háborúban, annak eredményeként az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásában és végső soron a trianoni béke hatásaiban, következményeiben keresendők.
Az utóbbi évtizedekben a magyar közvélemény egy részében nem egyszer merült fel a kérdés, hogy ha Magyarország számára már a korszakban jól láthatóan katasztrofális következményekkel járt a világháborúban győztes nagyhatalmak trianoni döntése, hazánk vezetése mi okból adta kézjegyét az új határokat meghúzó békeszerződéshez.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT