Nyitó oldali csempék






Asset Publisher
Content with Blog Évfordulók .
Gratz Gusztáv Adolf német eredetű Pozsony környéki családban született 1875. március 30-án, a szepességi Gölnicbányán. Középiskolai tanulmányait Iglón, Kolozsvárott és Besztercén, egyetemi tanulmányait a jogi fakultáson Kolozsvárott, majd Budapesten folytatta. Egyetemi tanulmányai mellett már 1896-tól a Pester Lloyd időszaki lap kötelékében dolgozott mint parlamenti és politikai tudósító. Ezt követően éveken át a bécsi Zeit napilapnak volt budapesti tudósítója, miután már 1899 óta tudósított Magyarországról a Kölnische Zeitungnak is.
1946. október 5-én hunyt el gróf Bethlen István politikus, Magyarország korábbi miniszterelnöke, „a XX. századi magyar politika egyik legjelentősebb, s a konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás egyik utolsó nagy alakja.”
A közelmúlt szélsőséges időjárása a Budapest története iránt érdeklődőknek és az újságíróknak egyaránt eszébe juttatott egy több évszázados múltra visszatekintő gondolatot a pesti várostervezéshez kapcsolódóan, amely ma már némiképp megmosolyogtató, de a maga idejében igen jelentős politikai, gazdasági és mérnöki erőforrásokat volt képes mozgósítani.
125 éve, 1896. július 16-án született a második világháború kataklizmája után a Népszövetség romjain újraformálódó világszervezet, az ENSZ emblematikus alakja, Trygve Lie norvég politikus, aki az intézmény első főtitkáraként elévülhetetlen érdemeket szerzett az ENSZ globális státuszának megerősítésében, valamint a szervezet első konfliktuskezelési és békefenntartási erőfeszítéseinek sikerre vitelében.
A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk, melyet az Országos Törvénytárban 1896. december 22-én hirdettek ki, a hazai perjog történetében mérföldkőnek számít. A törvény jogtörténeti jelentősége abból fakad, hogy azt megelőzően a hazai bűnvádi perjog évszázadokon át kodifikálatlan maradt, a számos jogforrásból táplálkozó perjogi joganyag területileg és személyileg is megosztott, partikuláris volt.
Pulszky Ágost neves jogtudós, politikus, országgyűlési képviselő, valamint a Képviselőház Könyvtárának lelkes támogatója 1846. július 3-án született Bécsben Pulszky Ferenc nagyobbik fiaként.
