125 évvel ezelőtt, 1898. szeptember 10-én oltotta ki Erzsébet királyné életét az anarchista mozgalom egyik olasz híve I. Ferenc József feleségének svájci magánlátogatásakor. Magyarország királynéja és Ausztria császárnéja, Lombardia-Velence korábbi királynéja 60 éves volt. Személyét a mai napig érdeklődés és népszerűség övezi Ausztriában, Dél-Németországban, Magyarországon és Észak-Olaszországban.

Erzsébet 1837. december 24-én született a Bajor Királyságban, a később a Német Birodalomba olvadó délnémet állam uralkodócsaládja, a Wittelsbach-ház oldalágának hercegnőjeként. A gyermekkorától Sisinek becézett hercegnő nagyrészt a szülei Starnbergi-tó partján lévő kastélyában nőtt fel, így a kor arisztokrata családjaihoz képest kevésbé szigorú neveltetést kapott, ami a későbbiekben állandó feszültség forrása volt közte és anyósa, a bécsi udvar kötöttségekkel teli világát képviselő Zsófia főhercegné között. Ferenc Józseffel való megismerkedését Zsófiának, anyai nagynénjének köszönhette, aki fiát eredetileg a hercegnő nővérével próbálta meg összeházasítani, ám az ifjú császár és Erzsébet egy családi látogatás alkalmával egymásba szeretett. Az 1854-ben köttetett frigy tehát az arisztokrácia körében viszonylag ritka szerelmi házasság volt.​​​​​

​​​​​A merev udvari etikettől és a gyermekei nevelésének irányítását is magához vonni igyekvő Zsófiától való eltávolodás vágya gyakori magyarországi utazásokra késztette Erzsébetet, aki itt-tartózkodásai során megismerte és megszerette hazánkat. Lehetőségeihez mérten megtanult magyarul, magyar társalkodónőt véve maga mellé, Ferenczy Ida személyében. A korabeli közvélekedés szerint Ferenc József felesége sugalmazására részesítette amnesztiában a magyar politikai foglyokat több hullámban 1854 és 1859 között. Ennél is jelentősebb, hogy a magyar nemességgel, elsősorban pedig a dualizmus első miniszterelnökével, Andrássy Gyula gróffal kialakult jó viszonyának fontos szerepe volt abban, hogy megindultak, majd 1867-ben sikerrel zárultak a kiegyezésről szóló tárgyalások. Erzsébetet 1867. június 8-án, amikor férje fejére helyezték Szent István koronáját, a Mátyás-templomban Magyarország királynéjává koronázták.

​​​​​​Aktivitásának csúcsát a századfordulón elérő anarchista mozgalom által elkövetett merényletek egyikének esett áldozatául. A mindenfajta hatalmi hierarchiát elutasító anarchizmus örökletes uralkodói címek viselőit és választott politikai vezetőket egyaránt célba vett. Működésének áldozatává vált Erzsébet mellett II. Sándor orosz cár, Sadi Carnot francia elnök, I. Umbertó olasz király és William McKinley amerikai elnök is. A királyné halála oly mértékben megrázta a nemzetközi közvéleményt, hogy még abban az évben 21 ország részvételével nemzetközi konferencia ült össze Rómában, amely A társadalmi rend védelme az anarchizmus ellen címet viselte.

A tragédia másnapján Mikszáth Kálmán lapjában így emlékezett meg a magát egy ízben „egy magyarul érző szív”-ként jellemző Erzsébetről: „Szent asszony őrködött a nehéz órákban Magyarország fölött.” Benedek Elek azt írta róla, hogy ő volt „ezer év óta az egyetlen királyné, kinek szíve melegét érezte a magyar.”
A merénylet után csupán hetekkel a magyar Országgyűlés törvényt fogadott el „dicsőült Erzsébet királyné emlékéről.” Az indokolásban a következő állt: „Hosszú idők után ő volt az első, aki [...] megértette a szabadságához […] ragaszkodó nemzetnek […] küzdelmét állami önállóságáért; […] magáévá tette aspirációnkat, s mindezeknek […] pártfogója lőn felkent hitves társánál. [...] A magyar nemzet legigazabb barátját vesztette el benne.” A törvény rendelkezett egy budapesti Erzsébet-emlékmű felállításáról, amely végül 1932-ben került felavatásra a Március 15. téren.

A magyarság Erzsébet királyné iránti tartós megbecsülését jól mutatja, hogy halálának 10. évfordulóján a Budavári Palotában nyílt meg az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum, amelynek javára a hátralévő életét özvegyként leélő Ferenc József felesége minden fennmaradt emléktárgyát odaajándékozta. A kiállítást Ferenczy Ida állította össze, aki 1928-as haláláig Erzsébet emléke ápolásának szentelte életét. Az Emlékmúzeumot az első évben 100 ezren keresték fel. 1945-ben, Budapest ostromakor jelentős részben megsemmisült, megmaradt kiállítási tárgyai ma a Nemzeti Múzeumban tekinthetők meg.