„Eredeti pályájukról letérített, másutt nagyobb teljesítményt, több társadalmi hasznot hozó tevékenységet kifejteni képes embereket űztek a könyvtárakba. A mi javunkra, de kiknek a kárára?”[1] – hangoztak el a fenti mondatok egy könyvtárügyi tanácskozáson valamikor a ’90-es évek végén…

Bibó István – a kiváló politikai gondolkodó, jogtudós és feddhetetlen ember, az 1956-os forradalom államminisztere – könyvtárosi pályafutására is vonatkoznak a fenti sorok. Az 1950-ben kezdődő, a forradalom, majd a börtönévek után folytatódó könyvtárosi pálya egy rövid, ám intézményünk számára fontos és büszkeségre okot adó szakasza az Országgyűlési Könyvtárhoz kötődik. Bibó István nyugdíjba vonulása után, az 1970-es évek közepén másfél évig dolgozott a Magyar Parlamenti Gyűjteményben, hogy bibliográfiai szempontból feldolgozza a magyar országgyűlések egyik állandó intézményének, a regnikoláris bizottságoknak (Deputatio Regnicolaris) latin nyelvű dokumentumait. Lelkiismeretes munkájának eredményeként született meg „Az 1790/91. 67. tc. és az 1825/27. 8, 9. és 15. tc. alapján létrejött rendszeres regnikoláris bizottságok kiadványainak bibliográfiája” című összeállítás, melyet 1977-ben adott közre az Országgyűlési Könyvtár. Ez volt Bibó István utolsó bibliográfiai munkája, amiről egy levélben a következőket írta: „…hogy jó mű-e azt nem tudom, de mindenesetre teljes munkadühhel csináltam. Igaz, sose vállaltam volna, ha tudom, hogy ennyi munka lesz vele…”[2]

Bibó István 1935-ben

Álljanak itt a könyvtár akkori főigazgatójának, Vályi Gábornak emlékező szavai:

„Sok minden között könyvtári múltja is volt, és szabadulása után Dányi Dezső munkát adott neki a Statisztikai Hivatal könyvtárában. Megkérdeztem, nem lenne-e kedve nekünk is dolgozni. Örömmel vállalta, hogy elkészíti a regnikoláris bizottság latin nyelvű dokumentumainak feltárását és bibliográfiáját. Egy alkalommal telefonon keresték a titkárságon. Felszóltam a parlamenti különgyűjteménybe, ahol Bibó dolgozott, és még hallottam, ahogy a terem végéből odakiabálnak neki: Bibó tanár úr, telefon… Kis idő múltán lejött a különgyűjteményből egy olvasó, és azt kérdezte, hogy ez a Bibó tanár úr azonos-e azzal, aki olyan sokáig nálunk volt vendég? Azt válaszoltam, hogy nem tudom, mit jelent a „nálunk", és azt még kevésbé, hogy mit a „vendég", de azt tudom, hogy ő az.[…] Amikor a kiadvány [a bibliográfia] készen lett, Bibó a címlapra kézírással ráírta, hogy Nihil obstat[3], kriksz-kraksz, a váci börtön igazgatója, és adott egy példányt…”[4]

„Az 1790/91. 67. tc. és az 1825/27. 8, 9. és 15. tc. alapján létrejött rendszeres regnikoláris bizottságok kiadványainak bibliográfiája” Összeállította Bibó István. A B. (levéltári) rész összeállításánál közreműködött Pajkossy Gábor. Kézirat gyanánt. Országgyűlési Könyvtár kiadása, Budapest, 1977.

Fodorné Timár Anna

OGYK – 150 éve tartalommal töltve

[1] Papp István: Bűnbeesés után. Széljegyzetek a magyar közkönyvtárügy 50 évére In Könyvtári Figyelő, 2000, (47.) 1-2. 87 p.