AZ ORSZÁGHÁZ TÖRTÉNETE - a rézvitéz

Az Országház homlokzatait összesen kilencvennégy egészalakos emberábrázolás díszíti, melyből csupán négy nem kőből készült: a négy legmagasabban fekvő, nem meghatározott személyeket ábrázoló rézvitézek. A dunai homlokzat középrészét kétoldalról lezáró egy-egy neogótikus torony teteje több mint 38 méteres magasságával ugyan eltörpül a kupola teljes magassága mellett, azonban az itt álló két rézvitéz így is szédítő magasságból és közelségből tekintenek le a lábuk alatt folyó Dunára és Budára. A másik két vitéz az északi és déli homlokzatokat díszítő oromzatoknak szintén a legmagasabb pontján állnak. Ezért is nevezi őket szerényen a Pilisi Neӱ Béla szerkesztette Országház-album orom- és toronyvégződéseknek. Pedig a vitézek épp úgy szobrászati igénnyel bírnak mint a többi kilencven alkotás, amellett hogy a villámvédelemben is részt kellett venniük.

Az ércszobrokat sokáig a ház kovácsoltvas munkáit készítő, neves műlakatos Jungfer Gyula (Pest, 1841 – Budapest, 1908) műveként tartották számon, azonban a közelmúlt kutatásainak eredményeképp, az Országházban őrzött egykorú dokumentumokból kiderült, hogy azok a Zellerin Mátyás (Sopron, 1831 – Budapest, 1893) alapította bádogosipari cégnél készültek 1894-ben, amikor a homlokzaton helyükre kellett emelni őket az építési állványzatok közelgő elbontása miatt. A szobrok domborított rézlemezekből vannak összeállítva. Alkalmazásuk leginkább a választott gótikus stílussal áll összefüggésben. Az itt kiállított eredeti darab a dunai homlokzat déli tornyáról származik, ahonnan az 1990-es években zajló rekonstrukciójakor került le, hogy egy évszázad után átadja a helyét ifjabb, de szóról szóra róla mintázott társának.