Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke hétfőn a Parlament Delegációs terme előtt megtartott ünnepi eseményen egyebek között arról beszélt: fontos cél, hogy mindenki figyelmét ráirányítsák az adventi felkészülés és várakozás időszakára és megfelelő üzenetet tudjanak adni karácsony éjszakájára. Az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: karácsony éjszakáján ennek segítségével "fel tudjuk készíteni szívünket és megnyílik lelkünk az előtt a csoda előtt, amit Jézus Krisztus érkezése jelent".
Az igaz szeretetet nem lehet csak úgy valahova odavinni, de ez a láng, amit a cserkészek elhoztak, a szeretet és a béke lángja - hangsúlyozta.
Latorcai János a 110 évvel ezelőtt az első világháború időszakában létrejött rövid karácsonyi tűzszünetre emlékeztetve azt a kérdést tette fel: "vajon a mai viszonyok közepette, lesz-e lehetőségük a világban zajló, közeli és távolabbi háborúkban harcolóknak, hogy akár csak egy nappal is túléljék a borzalmakat?" Az Országgyűlés elnöke ennek megvalósulásához Isten segítségét kérte.
"Ilyenkor azon is el kell gondolkodni, hogy amikor az ember isteni magasságokba próbálja magát emelni, akkor tud-e olyan döntéseket hozni, amelyek teljes átlényegülést jelentenek Isten szeretetéhez" - hangsúlyozta Latorcai János.
Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya Reményik Sándor erdélyi magyar költő Öröktűz című versét felidézve köszöntötte a cserkészeket, az ünnepség valamennyi résztvevőjét és a költemény egyik idézetével kívánt áldott ünnepeket: "Egy lángot adok, ápold, add tovább (...) És gondozd híven…"
Az eseményen a lángot Bóna Zoltán, dunavarsányi református lelkipásztor áldotta meg.
Az eseményhez kiadott tájékoztatóban egyebek mellett felidézték, hogy a modern kori betlehemi láng története az osztrák televízió karácsonyi jótékonysági műsorához (Licht ins Dunkel, azaz Fény a sötétségbe) kapcsolódik. Először a linzi tartományi stúdió ötlete volt a láng, amelyet 1986 óta visznek Betlehemből, a Születés bazilikában található örökmécsesből Ausztriába. Az osztrák cserkészszövetség a következő évtől karolta fel az akciót és azóta minden évben egy-egy felső-ausztriai kiscserkész, aki az évben valami kiemelkedő jót cselekedett, viszi a lángot Bécsbe, ahonnan az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei veszik át és viszik a saját nemzeti cserkészközösségeikbe, akik felajánlják lakókörnyezetükben. A magyar cserkészek a mozgalom honi újjáalakulása után hamarosan csatlakoztak ehhez a programhoz - ismertették, hozzáfűzve, hogy a 2000-es évektől vált szervezetté a láng hazahozatala és ünnepélyes osztása.
A két lelkiségi mozgalom, a katolikus Táborkereszt és a protestáns Ichthüsz tiszte ennek szervezése, amelyet évente váltakozva végeznek.
Az ismertetőben többek között kiemelték, hogy több évtizede elviszik a lángot az Országházba, hogy az adventi várakozás békekívánságának szimbólumát elhelyezzék a magyar törvényhozás épületében, a megemlékezés az ökumené jegyében történik.
MTI / Fotó: Sajtóiroda