Lead

 

A cikksorozat az Országgyűléshez, az Országházhoz és a Kossuth térhez kapcsolódó jelentősebb évfordulókról emlékezik meg. A Parlament.hu kulturális hírei között hétről hétre megjelent cikkek összegyűjtve itt olvashatók el.

Évfordulók

100 éve hunyt el Grecsák Károly

100 éve, 1924. december 17-én hunyt el Budapesten Grecsák Károly ügyvéd, országgyűlési képviselő, igazságügy-miniszter, jogi szakíró.

A bánsági Versecen született 1854. november 15-én. Jogi tanulmányait Budapesten végezte, majd szülővárosában folytatott ügyvédi tevékenységet 1881-ig. Ekkortól egy évtizeden keresztül a Mérsékelt Ellenzék országgyűlési képviselője volt.  

1913 és 1917 között kúriai tanácselnök volt, majd az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, később igazságügy-miniszter az Esterházy- és a Wekerle-kormányban. Alapítója, majd két évig elnöke volt a Magyar Rendpártnak, mely 1922-ben csatlakozott az Egységes Párthoz.

Jogi szakirodalmi tevékenysége főként a kereskedelmi jog, a váltójog és a csődjog területére terjedt ki. Számos cikke és tanulmánya jelent meg, emellett több jelentős jogi sorozat szerkesztőjeként is maradandót alkotott.

Jogászi és politikai munkássága mellett megszervezte az Erzsébetvárosi Kört, valamint ő alapította meg az Országos Bírói és Ügyészi Egyesületet is.

Grecsák Károly ügyvéd, országgyűlési képviselő, bíró, kúriai tanácselnök, igazságügy-miniszter
Forrás: Vasárnapi Ujság 1917/29. szám, 463. oldal

Közzétéve: 2025-01-09 11:39

Kategória: Évfordulók

Könyvajánló

 

A budapesti Országház Magyarország egyik legfontosabb, a nagyvilágban is legismertebb épülete. Senki nem tudja magát kivonni a Duna mentén magasodó épületóriás lenyűgöző hatása alól, amely az elmúlt száz évben a főváros, sőt az egész ország jelképe lett. A budapesti Országház annyiban is kivételes alkotás, hogy az egész épület és gyakorlatilag teljes díszítése, összes képzőművészeti alkotása jórészt egyetlen periódusban készült, továbbá hogy ezek többsége a mai napig eredeti formájában fennmaradt. Kiemelt jelentősége ellenére az Országházról eddig nem jelent meg az adatok és dokumentumok teljességén alapuló, részletes feldolgozás, vagyis nagymonográfia. Ezt a fájó űrt szándékozik betölteni jelen kötet, amely az egykorú írott, nyomtatott és tárgyi források gazdag tárházára támaszkodva született meg.

De a munka nem csak az Országház építésének történetét és művészeti kialakítását tárgyalja, hanem azt a szűkebb és tágabb társadalmi környezetet is, amelyben létrejött. A szöveget rendkívül gazdag és sokrétű képanyag kíséri. 2020 (1. kiadás), 2021 (2. kiadás, javított utánnyomás)

A kötetet itt lehet előjegyezni.