„A bírói és ügyészi kar zúgolódás nélkül teljesíti felelősségteljes hivatását, mert tudatában van annak, hogy a legnagyobb erőfeszítés árán is fenn kell tartani a magyar jogszolgáltatás jó hírnevét és emelkedett színvonalát a végből, hogy kulturáltságunknak ezzel a legelőkelőbb bizonyítékával domborítsuk ki az egész világ előtt a középkori kegyetlenséggel meghozott trianoni ítéletnek az igazságtalanságát.” (Juhász Andor, a Magyar Királyi Kúria egykori elnöke)

A trianoni békeszerződés következményeként beállt területi és gazdasági veszteségek jelentős hatást gyakoroltak a kiegyezés után létrehozott modern magyar bírósági szervezetre is, amely többek között a bíróságok számának csökkenésében, az illetékességi területük megváltozásában mutatkozott meg. Az ország területének összezsugorodásával hasonló méretű veszteséget szenvedett el a bírósági szervezet is, amelyet a kiegyezés után egy közel 300 ezer km² alapterületű országra méreteztek.

A 11 királyi ítélőtáblából mindössze 5 maradt, Trianon után csak Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Győrben és Pécsett működött ítélőtábla az ország területén. 6 királyi ítélőtábla székhelye (Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Pozsony, Temesvár) a határokon túlra került. A fellebviteli bíróságként működő királyi ítélőtáblák felállításáról a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában hozott 1868. évi LIV. tc. rendelkezett, amely két ítélőtáblát szervezett: Pesten és Marosvásárhelyen. Mivel az új fórumokon 1870-től kezdődően az ügyforgalom fokozatosan növekedett, elengedhetetlenné vált az ítélőtáblák átszervezése. A király ítélőtáblák és főügyészségek szervezéséről szóló 1890. évi XXV. tc.rendezte az ítélőtáblák számát és addigi felépítését. A törvénycikk decentralizálta az ítélőtáblákat és számukat tizenegyben állapította meg. Az ítélőtáblákhoz a velük földrajzilag összefüggő megyék törvényszékei tartoztak. Az ítélőtábláknak ez a struktúrája, szervezete tehát Trianonig maradt meg.

Az elsőfolyamodású bíróságként működő törvényszékek számát az 1871. évi XXXII. tc. 102-ben határozta meg, majd néhány évvel később az 1875. évi XXXI. tc. 64-re szállította le, majd a határőrvidék polgárosításával újabb 3 törvényszéket alapítottak (1873. évi XXVII. tc.). Trianon után a törvényszékek száma 67-ről 24-re apadt.

A járásbíróságot a csekélyebb perértékű vagy gyors elintézést igénylő jogviták elbírálására hívta életre királyi járásbíróságokat az első folyamodású bíróságok rendezéséről szóló 1871. évi XXXI. tc. Az első folyamodású királyi törvényszékek és járásbíróságok életbeléptetéséről szóló 1871. évi XXXII. tc. értelmében 360 ilyen bíróságot hoztak létre.Később a dualista korszak végén számuk már 384 volt, amelyből 1920 után mindössze 138 maradt meg, azaz a járásbírósági apparátus zsugorodásának aránya csaknem megegyezik a területvesztés mértékével.

A számszerű csökkenés mellett az igazságszolgáltatás szervezetileg változatlan formában működött tovább a trianoni határok között. A rendes bíróságok közé tartoztak a királyi járásbíróságok, a királyi törvényszékek, a királyi ítélőtáblák és a Magyar Királyi Kúria. Különös bíróságként működött a Szabadalmi Bíróság, a Közigazgatási Bíróság, a Tőzsdebíróság, valamint a Hatásköri és a királyi Főudvarnagyi Bíróság. A Tőzsdebíróság a tőzsdei kereskedelmi ügyletek során felmerült jogvitákban döntött, a Hatásköri Bíróság pedig a közhatalmi szervek közötti hatásköri vitákat bírálta el. A királyi család és a királyi udvar polgári peres és peren kívüli ügyeiben a Főudvarnagyi Bíróság volt hivatott eljárni.

A békeszerződés következtében az igazságszolgáltatási szervek területe is megváltozott. A királyi ítélőtáblák közül a győri és a pécsi tábla illetékességi területe változott a legkevésbé. Ezzel szemben a budapesti királyi ítélőtábla kerülete Turócz, Zólyom, Hont, valamint Nógrád vármegye területének részleges elvesztése miatt csaknem a felére apadt. A szegedi királyi ítélőtábla illetékességi területe Bács-Bodrog, Csanád és Torontál vármegyék teljes vagy részbeni elcsatolása következtében alig egyharmadára zsugorodott.

A királyi törvényszékek száma – bár összességében jelentősen csökkent – az új országhatáron belül nem változott. A megyék száma kényszerűségből gyarapodott, a csonkán maradt területeket közigazgatásilag egységesített megyékké vonták össze. A 25 vármegye közül törvényszék nélkül maradt Abaúj-Torna, Bihar, Csanád-Arad-Torontál, Szatmár, Ugocsa és Bereg. Itt valamennyi székhelyen járásbíróság működött. A Trianon előtti Magyarországon is voltak olyan kisnépességű megyék, ahol nem működött törvényszék (például Árva, Turócz, Ung, Ugocsa). A nagy kiterjedésű Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében továbbra is megmaradt a három törvényszék (Budapesten, Kalocsán és Kecskeméten).

A két világháború közötti időszakot elsősorban a meglévő törvényszéki épületek bővítése és korszerűsítése jellemezte. Szolnokon, Győrben és Nyíregyházán az 1920-as évek második felében került sor bővítésre, Nagykanizsán pedig új törvényszéki épületet avattak fel 1937-ben.

A Trianoni békeszerződés után megmaradt 138 járásbíróság mellett mindössze 3 újat létesítettek, így lett a számuk 141, ami egészen az első bécsi döntésig nem változott. Az Igazságügyi Minisztérium jelentős forrásokkal támogatta a járásbíróságok építését. A beruházások egy része a Trianon okozta sebek gyógyítását is célozta. Ez történt Mosonmagyaróvár esetében is, amely a békeszerződés következtében elveszítette megyeszékhelyi rangját. A város jelentőségét féltve a honatyák elhatározták, hogy „új bíróságot emelnek, és ez az épület a megjelenésében legyen palotaszerű és monumentális.” Az épületet 1929-ben adták át.

A békeszerződéssel kapcsolatosan a magyar bíróságok új hatáskörére, illetékességére és eljárására vonatkozólag számos 1920 és 1922 között kibocsátott jogszabály létezett. A területi veszteséggel összefüggő törvénykezési változások részeként az új földrajzi illetékességgel és hatáskörrel kapcsolatos szabályok megállapítása 1923-ig váratott magára, amikor is a m. kir. minisztérium 1923. évi 8.300. M. E. számú rendelete intézkedett a polgári és büntető ügyekben a bíróságok és ügyészségek hatáskörének és illetékességének szabályairól. Különösen az ország új határain kívül indult eljárások folytatásának a rendje volt a vonatkozó kormányrendelet tárgya, pontosabban azon polgári és büntető ügyeké, amelyekben a békeszerződés értelmében külföldi állampolgárrá vált személyek voltak félként érdekelve, vagy amely ügyek a Magyarországtól elszakított részekkel álltak összefüggésben.

A jogszolgáltatási személyzet (bírák, ügyészek, közjegyzők, ügyvédek, valamint a fogalmazói segédszemélyzet, a kezelőszemélyzet) létszáma a Trianon előtti évekhez képest összességében emelkedett. Az 1919-1922. évekre kiadott Statisztikai Évkönyv és Kormányjelentés szerint a személyzet létszáma 1919-ben 12.082 volt, amely szám 1922-ben 13.320-ra emelkedett. Az emelkedést túlnyomóan az ügyvédek és némileg a közjegyzők számában megfigyelhető emelkedés okozta. Míg a bírósági személyzet létszámában 25%-os apadás történt (a bírák száma 3075-ről 1780-ra csökkent), addig az ügyvédek száma, amely 1919-ben 3293 volt, 74%-os szaporodással 5748-ra emelkedett. Az emelkedés túlnyomó része az 1920. évre esik, amely azt mutathatja, hogy a régi Magyarország elcsatolt részeiben az ügyvédek nagy száma nem találta meg létfeltételét a megváltozott viszonyok között és a Csonka-Magyarország területére tette át működési székhelyét. Valószínű, hogy a bíróságoknál történt létszámapasztás és az a tény, hogy a trianoni határokon túl rekedt bírák nagy része Magyarországra menekült, nagyban hozzájárult az ügyvédek számának feltűnő emelkedéséhez, ugyanis a menekült bírák jelentős része ügyvédi praxist kezdett.

Trianon után az eredményes bírói működés elé számos fizikai és pszichikai akadály is tornyosult, amelyekkel a bíráknak meg kellett küzdeniük. Ismét Juhász Andor, a Magyar Királyi Kúria egykori elnökének szavait idézve: „A megélhetés kibírhatatlan gondjait, a jogfolytonosság megszakadásából származó időnkénti alkotmányjogi aggályainkat súlyosbítja az a mélységes lelki bánat, amely szegény hazánk balsorsa miatt tölt el bennünket. Mi bírák lángoló hazaszeretetünknél s erősen kifejlett jogérzékünknél fogva fokozottabb gyötrelemmel észleljük a durva erőszaknak és a szégyenteljes jogfosztásnak azt a szűnni nem akaró sorozatát, mely szerencsétlen nemzetünket sújtja… De amikor a legjobban sajog a szívünk, ugyanakkor kiolthatatlan lánggal lobog fel lelkünkben a megváltás, a feltámadás reménye.”

Felhasznált irodalom

Antal Tamás: A trianoni békeszerződés hatásai a királyi ítélőtáblákra – különös tekintettel a szegedire.

http://acta.bibl.u-szeged.hu/56960/1/juridpol_forum_007_001_031-044.pdf

Hozzáférés: 2020. július 20.

Antal Tamás: Fejezetek a Szegedi Ítélőtábla történetéből. Budapest; Szeged: Országos Bírósági Hivatal Magyar Igazságügyi Akadémia (Bíróságtörténeti Könyvek)

3. kötet. A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1921-1938 között. 2017. 186 p.

Bírók Trianon után, avagy dr. Juhász Andor elfeledett beszédfoszlányai a hazaszeretetről. https://birosag.hu/hirek/kategoria/tudomanykultura/birok-trianon-utan-avagy-dr-juhasz-andor-elfeledett

Hozzáférés: 2020. augusztus 22.

Deák Péter: A magyar igazságszolgáltatási rendszer reformja. In: A táblabíróságokról: a Pécsi Ítélőtábla. Pécs: Pécsi Ítélőtábla, 2004. 45-51. p.

Kengyel Miklós: A magyar bírósági szervezet a két világháború között. In: 65 studia in honorem István Stipta. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2017. 195-207. p.

Kovács Marcel: Elszakadt területek és a folyamatban lévő perek. In: Békejog és Békegazdaság, 1923. 2. sz. 43-46. p.

A m. kir. kormány 1919-1922. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv. Budapest: Athenaeum, 1926.

A „Jogszolgáltatás” fejezet vonatkozó részei, 224-232. p., 359-365. p.