A nemzetek közötti együttműködésnek a 19. századig visszanyúló hagyományai vannak, ám kezdetben e szerveződések egyes szakterületeken való közös koordinációt, az egységes szabályozást szolgálták, a nemzetek között (illetve azok fölött) létrejövő szervezetek céljai eleinte ritkán emelkedtek politikai szintre.

Az 1899 és 1907 között létrejött, korunk nemzetközi hadi- és humanitárius jogát megalapozó, és a 19. század közepén elfogadott genfi egyezményeket „továbbfejlesztő” hágai egyezmények voltak a 20. század első próbálkozásai a hosszú távú béke megteremtésére, és a konfliktusok békés rendezésére a világon. Ezek – az államok igen széles köre által ratifikált – megállapodások részletekbe menően szabályozták a hadviselés törvényi és szokásjogi kereteit az alkalmazható fegyverektől, a hadifoglyokkal való bánásmódon át a semlegességhez kapcsolódó jogokig és kötelességekig. Az egyezmények nyomán jöhetett létre a ma is működő Állandó Választottbíróság (Permanent Court of Arbitration).

A 20. század történetének ismeretében természetesen megállapíthatjuk, hogy sem a genfi, sem a hágai egyezmények nem bizonyultak elégséges eszköznek a jövőbeli háborúk elkerülésére, így a nemzetközi együttműködés által fenntartható béke lehetőségeit és jogi útját továbbra is keresni kellett. Az I. világháború traumája arra indította a nemzetközi közösséget, hogy létrehozza Nemzetek Szövetségét (League of Nations), amely kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy segítsen megakadályozni a jövőbeli háborúkat a világon (alapító okmánya). Az 1919-ben genfi központtal megalakult szervezet a későbbi ENSZ-hez hasonló adminisztratív struktúrában működött, és főként határviták rendezésében ért el sikereket a két világháború közötti időszakban, munkáját pedig számos más – ma az ENSZ égisze alatt működő – intézmény, többek közt az Állandó Nemzetközi Bíróság (Permanent Court of International Justice és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organisation) egészítette ki.

Mint ismeretes, a Népszövetségnek sem sikerült megelőznie az újabb világégést, sőt a II. világháborút megelőző években több (később a tengelyhatalmakat erősítő) állam is kilépett az addigra hitelét vesztett szervezetből. Visszatekintve azonban a Nemzetek Szövetségének jelentős eredménye, hogy általa létrejött egy nemzetközi jogi kultúra, amely segítette a jogállamisági elvek elterjedését a világban. Mindez az ENSZ szellemiségében él tovább, bár az utódszervezet a Népszövetség kihívásai közül többet örökül kapott, máig viselve azok terheit.

Az első alkalom, amikor a háború szövetséges országai (Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrikai Unió, valamint Belgium, Csehszlovákia, Görögország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Jugoszlávia és Franciaország emigráns kormányfői) kinyilvánították igényüket egy újfajta nemzetek közötti együttműködésre. A londoni St. James Palace-ben 1941. június 12-én elfogadott határozat leszögezte, hogy „a hosszú távú béke alapját csakis a szabad nemzetek önkéntes együttműködése jelentheti, egy olyan világban, mely felszabadul az agresszió fenyegetése alól, és mindannyian gazdasági és társadalmi biztonságban élhetünk”.

Ennél szűkebb körben elfogadott szándéknyilatkozat született 1941. augusztus 14-én, amikor Winston Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke és az amerikai elnök, Franklin Delano Roosevelt a USS Augusta nehézcirkálóra szervezett találkozójukon aláírták a béke megteremtésére irányuló közös elveiket megerősítő Atlanti Chartát, melynek 8. paragrafusa előirányozza „az általános biztonság egy szélesebb körű és állandó jellegű rendszerének létrehozását”, melyet tekinthetünk az ENSZ létrejötte felé vezető újabb lépésnek.

1942. január 1-jén a szövetséges államok szélesebb köre, 26 ország (köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kína és a Szovjetunió) tett hitet az Atlanti Charta mellett, amikor washingtoni találkozójukon elfogadták az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatát. A nyilatkozat aláíróihoz később további 21 ország csatlakozott. A Roosevelt elnök által kiötlött „Egyesült Nemzetek” kifejezést e dokumentumban használták először, és 1945-ben az ENSZ San Franciscó-i alakuló ülésérére – a tengelyhatalmaknak 1945 márciusági hadat üzenő államok mellett – később az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatát aláíró országok kaptak meghívót.

1943. október 30-án került sor a moszkvai konferenciára az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kína és a Szovjetunió részvételével, ahol ezen országok vezetői nyilatkozatban jelentették ki, hogy „elismerik egy általános hatáskörű nemzetközi szervezet mihamarabbi létrehozásának szükségességét, amely a békeszerető államok szuverén egyenjogúságán alapul, és tagsága nyitott minden ilyen, kicsi vagy nagy ország előtt, annak érdekében, hogy a nemzetközi béke és biztonság fennmaradjon.” A nyilatkozat elfogadása után minden aláíró országban szakbizottságok jöttek létre, melyek előkészítették e jövőbeli szervezet alapokmányát. Nem véletlen tehát, hogy az ugyanazon év végén megtartott teheráni konferencián az amerikai, brit és szovjet vezetők már következetesen „Egyesült Nemzetekként” hivatkoztak a majdani szervezet tagjaira, és elköteleződtek ezen államok együttműködése mellett.

Az ENSZ tényleges megalapítása előtt még két fontos esemény történt a II. világháború végnapjaiban, amely alapvetően befolyásolta jövőbeli szervezet létrejöttének körülményeit. 1944 őszén az USA és Nagy-Britannia külön-külön találkozott a Szovjetunió és Kína vezetőivel Dumbarton Oaksban, melynek nyomán megszülettek az „Általános Nemzetközi Szervezet” létrehozásáról szóló konkrét javaslatok, megadva ezzel a San Franciscó-i alakuló ülés kiindulópontját. A nemzetközi szervezetről szóló egyeztetések folytatódtak az 1945-ös jaltai konferencián, ahol Churchill, Roosevelt és Sztálin megállapodtak a felállítandó Biztonsági Tanács szavazási rendszeréről, illetve ugyanazon év február 11-én a konferencia hivatalosan is összehívta a San Franciscó-i ülést, melynek során a megszületett az ENSZ alapokmánya.

Az ENSZ létrehozását megelőző és megalapozó nyilatkozatokat a szervezet első, 1946-47-es évkönyve tartalmazza. Az ENSZ története iránt érdeklődő olvasóink haszonnal forgathatják az ENSZ-évkönyv további évfolyamait is, melyek évről-évre adnak teljes körű áttekintést az ENSZ tevékenységeiről, eredményeiről. A sorozat nyomtatva elérhető a könyvtár olvasótermében, az ENSZ Letéti Gyűjteményben, de online is olvasható a https://www.un.org/en/yearbook oldalon.