„…ki ne érezné, hogy a női nemnek elvi szigorral való elzárása a tudományos kenyérkereseti pályák egy részétől egyike azoknak a nagy társadalmi igazságtalanságoknak és méltánytalanságoknak, melyek a polgáriasultságnak dicsőségét soha sem fogják képezni.”

Többek között e haladó gondolatokat fogalmazta meg Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki a nők művelődési jogainak kiterjesztésére és az egyetemi tanulmányaik lehetővé tételére irányuló törekvések lelkes támogatójaként a vonatkozó külföldi gyakorlat tanulmányozására is kiterjedő előkészítő munkálatok után 1895 őszén elérkezettnek látta az időt e kérdés rendezésére.

125 évvel ezelőtt, 1895. november 18-án kelt Ferenc József azon „legfelsőbb elhatározása”, amelyben a kultuszminiszter előterjesztése nyomán az uralkodó engedélyt adott arra, hogy a nők előtt is megnyíljanak bizonyos hazai egyetemek kapui. Wlassics Gyula ugyanazon év december 19-én bocsátotta ki a budapesti és kolozsvári egyetem tanácsához intézett 65.719. számú rendeletét, a nőknek a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi pályára léphetése tárgyában. Wlassics eredetileg olyan rendelettervezetet készített, amelynek értelmében az egyetemek összes világi fakultása és a műegyetem is megnyílt volna a hölgyek előtt, de Ferenc József végül csak a nők bölcsészeti és orvosi karokra, valamint a gyógyszerészeti tanfolyamokra történő felvételével értett egyet.

A nők útja igen hosszú volt az egyetemig, hiszen az 1800-as évek elején még középiskolába se járhattak a hölgyek. Az 1840-es évektől erősödő nőmozgalmak köszönhetően – Teleki Blanka, Karacs Teréz és Veres Pálné tevékenységének nyomán – már a magyar lányok is járhattak középiskolába, szakképző intézménybe. A nők egyetemi tanulmányainak fontossága, a tudományos életben való részvétele már a reformkorban és az 1848-as forradalom idején felvetődött, majd az 1867. évi kiegyezés utáni évtizedekben – a női egyenjogúság megvalósítására irányuló törekvések szerves részeként – már határozottabb formában fogalmazódott meg a nők egyetemekre bocsátásának kívánalma. Az első magyar diplomás hölgy Hugonnai Vilma (1847-1922) volt, aki még nem magyarországi, hanem az egyik svájci egyetemen kapott 1879-ben orvosi diplomát, itthon azonban sokáig hiába próbálta honosíttatni azt, arra igen hosszú ideig várnia kellett. Az 1895-ös miniszteri rendelet meghozatala után a svájci diplomájának honosítása még újabb két évet vett igénybe.

A nők egyetemi tanulmányait engedélyező rendelkezésben Wlassics Gyula hangsúlyozza, „…hogy a nők általános műveltségének és ismeretkörének fokozatos gyarapodása mellett lassanként oly hivatáskörök is, a melyekre a tudományos készültség bizonyos foka megkívántatik, s a melyeket azelőtt a férfiak kizárólagos pályájául tartott a társadalmi felfogás, a nők számára megnyiltak. E nemzedék szemei előtt történt meg a női hivatáskörökre vonatkozó felfogás átalakulása, és a társadalom nézetét nyomon követte az állam appretiatiója is, mert saját intézeteinél is oly állásokra, melyeket azelőtt kizárólag férfiak töltöttek be, nőket nagy számmal alkalmazott, és mindenki tudja: teljes sikerrel… Afelett pedig, hogy a nők a tudományos pályák sikeres elvégzésére szükséges ismereteket elsajátítani képesek, ez idő szerint kétség nem lehet, mert a művelt nyugati államokban e téren szerzett tapasztalatok azt igazolják, hogy a felsőbb tudományos ismeretek női hallgatói a kellő eredményt felmutatják.”

A nők családi élet iránti kötelezettségét, feladatait sem befolyásolják hátrányosan az egyetemi tanulmányok, hiszen „A tudás, a műveltség csak fokozza a belátást, a tapintatot, a családi élet igényeinek okos mérlegelését, a gyermekek nevelésének színvonala pedig lényegesen emelkedik.”

A rendelet nyomán az első nőhallgató hazánkban 1896-ban lépte át az egyetem küszöbét, aki nem volt más, mint a magyar nőjogi mozgalom egyik vezéralakja, Glükclich Vilma. A hölgy 1896 februárjában kezdte meg tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karán, ahol fizikát és matematikát hallgatott. Ezzel ő volt az első Magyarországon, aki nőként egyetemi bölcsészdiplomát szerzett. Az 1896/97-es tanévben még csak három nőhallgató volt a budapesti egyetemen, majd a felvételt nyert hölgyek száma folyamatosan emelkedett. Az 1900/1901-es tanévben a bölcsészkarra 62, az orvostudományi karra pedig 25 hölgyet vettek fel. Az 1908/1909-es tanévben már 168 bölcsész, 63 orvos és 18 gyógyszerész nőhallgató járt egyetemre. A megnyitott karokon a nők száma ezután tovább emelkedett. Az 1916/1917-es tanévben a nők aránya a bölcsészkaron már megközelítette az 50%-ot (526 fő), az orvosi karon a hallgatók 28,1% (467 fő), a gyógyszerészeti képzésben pedig a hallgatók 51,7%-a (46 fő) volt hölgy.[1]

Magyarországi egyetemen először 1900. november 3-án adtak ki orvosi diplomát hölgynek, Steinberger Sarolta szülész-nőgyógyász orvosnak, aki diplomája kézhezvétele után külföldön folytatott tanulmányokat, főleg a nőgyógyászati szakterületen. A Vasárnapi Újság 1900. évi 46. száma is hírt adott a „szenzációról”:

„Egy fiatal leány díszítette föl a nevét az elmúlt héten az orvostudori czímmel; ő az első magyar egyetemen végzett orvosnő, a kinek nyomdokain fog haladni most már a követők nagy sora.”

A nők egyetemi tanulmányainak kérdéséről, e tanulmányok korlátozásáról vagy kiterjesztéséről élénk viták folytak, Wlassics távozása (1903) után a kormányzat inkább a korlátozás politikáját követte. A nők egyetemi tanulmányainak kiterjesztésére az 1910-es évek elejétől folyamatosan voltak újabb és újabb kezdeményezések, a világháború éveiben pedig tovább erősödtek a nők egyetemi egyenjogúsítása iránti törekvések. Az első világháború lényeges változásokat idézett elő a nők helyzetében, és ez megmutatkozott felsőfokú tanulmányaik alakulásában is. Az egyetemeken jelentős mértékben emelkedett a nőhallgatók száma, és — a férfi hallgatók nagy részének katonai szolgálata, a beiratkozott férfiak számának csökkenése következtében — még inkább az aránya. A hölgyeknek a műegyetemre és a jogi karokra, a jogakadémiákra történő felvétele azonban – a kitartó petíciók ellenére – még váratott magára. A nők „egyetemi emancipációjára” 1918-ban az őszirózsás forradalom idején került sor, amikor a nők egyetemi felvételére vonatkozó korlátozó intézkedéseket hatályon kívül helyezve lehetővé tették, hogy a „nők ugyanazok mellett a feltételek mellett, mint a férfiak az egyetemek világi karaira, a műegyetemre és a jogakadémiákra beiratkozhassanak (...) és miután tanulmányaikat az érvényben levő szabályok szerint befejezték és a képesítő vizsgálatokat letették, részükre a képesítő oklevél kiadassék”.[2] Ez az állapot ugyanakkor csak rövid ideig tartott, 1919 augusztusa után a nők egyetemi felvételét illetően ismét korlátozások, megszorítások következtek. Azok a diákhölgyek azonban, akik 1918-ban megkezdték tanulmányaikat, be is fejezhették azokat.

A Műegyetemre az első nőhallgatókat 1918-ban vették fel, összesen négyet. Az első női mérnök pedig 1920. március 8-án kapott oklevelet a Műegyetemen. Pécsi Eszter (született Pollák Eszter) 1915 és 1918 között a berlin-charlottenburgi Technische Hochschule hallgatója volt, majd 1919 februárjában hazatért, és a budapesti Műegyetemen fejezte be tanulmányait.

Az első magyar ügyvédnő, dr. Ungár Margit 1928 júniusában tette le kitüntetéssel ügyvédi vizsgáját, és a szokásostól eltérően rózsaszínű selyemben, aranyszalaggal átkötve adták át neki diplomáját.

Végül valamennyi felsőoktatási intézmény kapuját a nők előtt az 1946. évi XXII. törvénycikk nyitotta meg, amely rögzítette: „A nők az egyetemek valamennyi karára, valamint a főiskolákra hallgatókul a megállapított létszám keretén belül minden korlátozás nélkül felvehetők.” A törvény ugyanakkor kimondta, hogy rendelkezései nem érintik a hittudományi karokra való felvételre vonatkozó eddig fennálló szabályokat.

A külföldi államok közül először azok nyitották meg az egyetemek kapuit a nők előtt, ahol a nők emancipációjáért, a női választójogért vívott küzdelmek is erősek voltak. Az Egyesült Államokban az első női college 1837-ben létesült, az európai államok közül pedig Svájc volt az első a nők politikai emancipációjában, egyszersmind a férfiakéval teljesen egyenlő tanulási szabadság megadásában. Ezután sorban megnyíltak az európai államokban a nők előtt az egyetemek kapui. Franciaországban már 1863-ban valamennyi fakultásra beiratkozhattak a nők (kivéve a teológiait). Az 1870-es és 1880-as években megadta a nőknek ezt a jogot több észak- és nyugat-európai ország is (pl. Svédország, Dánia, majd Hollandia, Belgium és Ausztria). A londoni egyetem küszöbét nők először 1879-ben lépték át, mint az egyetem polgárai. Oroszország ebben a tekintetben követte az európai mintákat: az 1860-as évek végén az egyetemek orvosi karát megnyitotta a nők számára. A nők tudományos pályájára lépésének legtovább Poroszország állt ellen, ahol végül csak 1906-ban járultak hozzá a nők egyetemi felvételéhez.[3]

Felhasznált irodalom

Bobula Ida: Az egyetemi nőkérdés Magyarországon. In: Napkelet, 1928. 8. sz. 581-595. p.

Borucs Kornélia: A nők oktatása. 1822-1900. In: História, 1995. 4. sz. 19. p.

Hegedűs István: A nők egyetemi tanulmányairól. Előadói jelentés In: Az Országos Közoktatási Tanács nyomtatványai. 1902. VIII. szám. 1-5. p.

Kornis Gyula: Nők az egyetemen. Budapest: Eggenberger, 1926. 48 p.

Ladányi Andor: Két évforduló. A nők felsőfokú tanulmányainak száz éve. In: Educatio, 1996. 3. sz. 375-389. p.

Mann Miklós: Nők az egyetemen. Wlassics Gyula minisztersége. In: História, 1995. 4. sz. 19- 21. p.

Nők az egyetemeken. In: Cultura. Kulturális magazin. Hozzáférés ideje 2020.11.11. https://cultura.hu/aktualis/nok-az-egyetemeken/