Actual information Duplicate 0

Dear Visitors,
Due to the Easter Holiday the library will stay closed between 29 March and 1 April 2024.
We wish you a happy Easter!

Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Trianon 100 – Társadalmi hatások

Magyarország 1920 utáni gazdasági nehézségei és társadalmi problémái mindenek előtt a vesztes háborúban, annak eredményeként az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásában és végső soron a trianoni béke hatásaiban, következményeiben keresendők.

A népességszám és az ország területének drasztikus csökkenése önmagában is a társadalmi feltételek döntő átalakulását eredményezte. A legnagyobb változás kétségkívül az ország lakosságának a korábbi egyharmadára csökkenése, ezzel összefüggésben pedig a soknemzetiségű társadalmi összetétel megszűnése volt. A történelmi Magyarország népességének közel felét nemzetiségi lakosság alkotta, az „új ország” 7,98 millió főnyi népességének ezzel szemben mindössze 5-6 %-át tették ki a román, szlovák, német, horvát és szerb anyanyelvűek. Nemzetiségi szempontból az ország szinte teljesen homogénné vált. Ezzel a nemzetiségi kérdés kikerült a magyar társadalom állandó belső problémáinak sorából, és szinte teljes egészében külpolitikai síkra terelődött át.

Az újonnan meghúzott határok a lakosság foglalkozásszerkezeti viszonyaira is komoly hatással voltak. Mintegy „felgyorsult” a társadalomszerkezet normális, a gazdasági fejlődéstől függő és azt követő módosulása. A gazdaság lassú szerkezeti modernizálásának társadalmi vetületeként az agrárlakosság száma 65%-ról 51 %-ra csökkent, az iparból, kereskedelemből, hitelezéssel kapcsolatos tevékenységből élőké ugyanakkor 29%-ról 33%-ra emelkedett (1920-as, illetve 1930-as adatok).

A társadalmi piramis alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyai alapvetően nem változtak, viszont jelentős módosulások következtek be az ún. „bethleni konszolidáció” időszakában. A 19-20. század fordulóján még több mint 2000 nagybirtokos és nagybérlő, ezen belül 800 arisztokrata élt a történelmi Magyarországon, az 1920-as évtized végére számuk drasztikusan lecsökkent 730-ra, illetve 350-re. E társadalmi réteg egykor megszokottnak tekintett életvitelét – melynek a hosszú külföldi utazások, a gyakori bécsi tartózkodások, a személyzet, az elegáns bálok és estélyek elengedhetetlen tartozékai voltak – már egyre kevésbé tudta finanszírozni. Gazdasági befolyásuk csökkenésével párhuzamosan zajlott egyfajta politikai térvesztés is. A „nemzeti arisztokrácia” szerepe fokozatosan csökkent mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalom adott testületeiben. Történeti hagyományokon alapuló társadalmi presztízsük, valamint a változások ellenére is még komolynak számító gazdasági hatalmuk folytán a nagybirtokosi réteg továbbra is a magyar politika meghatározó tényezője maradt, csupán az uralkodó társadalmi rétegek közötti privilegizált helyzetük szűnt meg végérvényesen.

Nagybirtokosok

Nagybirtokosok az 1920-as években

Miközben az arisztokrácia gazdasági ereje és politikai befolyása csökkent, a nagypolgárságé – összefüggésben a gyáripar megerősödésével – fokozatosan növekedett. A közvetlen politikai irányító szerep a nagytőkés réteget ugyan továbbra sem jellemezte úgy és annyira, mint az arisztokráciát, de befolyása a kormányzati politikára megerősödött, majd lassan a nagybirtokosság egyenrangú partnerévé vált.

Erőteljes átalakuláson ment keresztül a régi középosztály is, amely az össznépesség mintegy 9-10 százalékát adta és egymástól sok szempontból igen messze álló társadalmi rétegeket és csoportokat foglalt magába. A „történelmi” középosztály egyes legfelső csoportjai, például az úri középbirtokosok jelentős része, valamint az államapparátus vezető tisztviselői, lényegében a nagybirtokosság és a nagypolgárság mellé emelkedtek. A hadsereg, a csendőrég és a közigazgatás több kulcspozícióját is a kezükben tartották, maga a kormányzó, Horthy Miklós is közülük került ki. Társadalmi és politikai értelemben nemigen emelkedett, de továbbra is viszonylagos jómódban élt a városi középpolgárság (a kereskedők, középüzemek, bérházak tulajdonosai). Ezek a rétegek azonban csak töredékét tették ki az úgynevezett középosztálynak. Legnagyobb hányaduk beosztott tisztviselő, magánalkalmazott vagy értelmiségi foglalkozású volt, akik közül csak aránylag kevésnek hozott a „Trianon utáni” évtized magasabb jövedelmet, illetve társadalmi emelkedést. A többség életszínvonala csökkent, nagy részüké pedig kispolgári szinten mozgott.

Kiskereskedés

Kiskereskedés

A nem mezőgazdasági kispolgárság az összlakosság mintegy 15 százalékát tette ki. Túlnyomó többségük továbbra is önálló, de legfeljebb csak egy-két tanulóval vagy segéddel, inassal dolgozó kisiparos és kiskereskedő volt. A különböző „altisztek”, a postások, házmesterek, rendőrök és csendőrök e csoportnak csak alig egyötödét jelentették. A kispolgárság erősen rétegzett volt, alsó csoportjait az állandó lesüllyedés veszélye, a felsőket a felemelkedés lehetősége jellemezte.

Lassan, de változott a vidék is, pontosabban a falvak lakói, a parasztság életkörülményei és életviszonyai. Mind anyagi, mind társadalmi és politikai értelemben elsősorban a birtokos parasztság, főleg a közép- és gazdag parasztság emelkedett. Ez a paraszti réteg az, amely már a húszas évek első felében meg tudott erősödni anyagilag, és elért életszínvonalát később is megőrizte. A mintegy 1,5 millió kis-, közép- és gazdag paraszti létben élő az agrárlakosságnak nagyságrendileg egyharmad részét tette ki. A másik kétharmadot a „hárommillió koldust”, az 5 katasztrális hold alatti földdel rendelkező törpebirtokosok, kisbérlők és mezőgazdasági munkások alkották. Földjükből megélni nem tudtak, csupán a legszükségesebb élelmiszereket termelték meg.

A szegényparasztság alsó rétege, a föld nélküli mezőgazdasági napszámosság volt az, amelynek helyzete érdemben semmit sem javult az 1920-as években. A nagyobb közmunkák, mint a Duna-Tisza közi vízügyi rendezés, vagy a csepeli kikötőépítés csak az évtized első éveiben enyhített valamelyest a csoportban folyamatosan jelen lévő nagyarányú munkanélküliségen. A napszámos családok nagy része éhezés nélkül csak úgy volt képes megélni, ha az anya és a serdülő gyerekek is munkát vállaltak, ha egyáltalán kaptak.

Napszámosok

Napszámosok

A városi proletariátus az összlakosság mintegy negyedét tette ki. Ezen belül nagyjából 25 százalék volt a jórészt csak átmenetileg városlakó házi cselédek, valamint az ipari és mezőgazdasági munka között „ingázó” napszámosok aránya és szintén 25 százalék a kereskedelmi, közlekedési és egyéb munkásoké. A fennmaradó 50 százalék bányászként, illetve ipari munkásként dolgozott. Ez utóbbi összetétele több szempontból is változott. Az iparszerkezet átalakulása, amely első sorban a vas- és gépipar hanyatlásában, illetve a textilipar előretörésében jelentkezett, azt vonta maga után, hogy a gyári munkásság szakképzett rétegének aránya csökkent, a segéd- és betanított munkásoké pedig nőtt. Ez a női munkásság számarányának mintegy 10 százalékos növekedésével járt együtt. A közvetlenül a trianoni békediktátumot követő évekre jellemző munkanélküliség az évtized második felére ugyan mérséklődött, de teljesen sohasem szűnt meg. E társadalmi réteg élet- és munkakörülményeiben gyökeres javulás nem történt, a reálbérek az 1913-as szint 75-80 százaléka körül mozogtak.

Munkások

Munkások

A békediktátum és gyakorlati következményei rendkívül brutálisan avatkoztak be az akkor élt magyarok mindennapi életébe, és szakították szét a magyar társadalom tagjai közötti személyes, érzelmi, kulturális és gazdasági szálakat. Mégis: az 1920-as évek második felére kialakult egyfajta társadalmi egyensúly, amelynek az 1929 őszén jelentkező nagy gazdasági világválság vetett véget.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT