Halbschuh (Irányi) Dániel 1822. február 24-én született a Szepes megyei Toporcon. Édesanyja nemesi származású Czapkay Zsófia Cecília, édesapja ágostai hitvallású evangélikus lelkész volt. Dániel Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végezte el gimnáziumi tanulmányait, majd Eperjesen, az Evangélikus Kollégiumban bölcsészetet és jogot hallgatott. Diáktársai közül kitűnt lelkesedésével a magyar nyelv megismerése és a politika iránt. Tizenhét évesen könyvtárnoka lett az eperjesi magyar társaságnak, a Magyar Nyelvmívi Intézetnek. Jogi tanulmányait Pesten fejezte be, ekkor magyarosította nevét Irányira. Szoros kapcsolatot alakított ki Kossuthtal és a szabadelvű párt több vezető emberével. Közben letette a köz- és váltóügyi vizsgát, és egy ügyvédi irodában kezdett el dolgozni.

Vályi Gábor 1922. február 18-án született polgári családban Szombathelyen. 1940-ben érettségizett szülővárosában a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban. Ekkor már a zsidótörvények miatt egyetemre nem vették fel, így a budapesti Magyar Optikai Művekben műszerész lett. 1943 októberétől 510 napig munkaszolgálatosként végigjárta Erdély, Lengyelország és Szlovákia harctereit, majd 1945 februárjában megszökött a munkatáborból, és hamis papírokkal egy osztrák gépgyárban dolgozott 1945 májusáig. Visszatérése után Pesten beiratkozott a Külügyi Társaság diplomáciai tanfolyamára, melynek elvégzése után 1946 végén helyezkedett el a Külügyminisztériumban, ahol 1955-ig a sajtóosztály munkatársaként, majd osztályvezetőjeként dolgozott. 1955-től hét évig a Corvina Kiadó irodalmi vezetője volt, közben esti tagozaton végezte az ELTE Bölcsészkar művészettörténet és muzeológus szakát, ahol 1960-ban diplomázott.

„Kevés ága van a magyar jognak, amelyen Dárday szellemi munkája nyomot ne hagyott volna.” Így emlékezik nekrológjában a Jogtudományi Közlöny szerkesztősége az 1933. február 8-án elhunyt jogtudósra annak a lapnak a hasábjain, amelynek Dárday Sándor volt az alapítója, s amelynek élete végéig – több, mint 50 éven keresztül – szerkesztője, majd főszerkesztője maradt. „Abban a korszakban, amelyet Horvát Boldizsár, Csemegi, Kozma Sándor és Szilágyi Dezső nevei fejeznek ki, Dárday Sándor a magyar jog építőmestereinek első rendjében vette ki részét a munkából.”

175 éve, 1847. január 16-án Szklabonyán született Mikszáth Kálmán, a magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója, a Képviselőház krónikása, aki többek között a Képviselőházi Könyvtárról is írt karcolatot 1886-ban megjelent kötetében.

Horvát (egyes források szerint Horváth) Boldizsár 1822. január 1-jén született Szombathelyen. Jogi diplomáját a győri akadémián szerezte. 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés tagjaként a szombathelyi választókerületet képviselte.

1351. december 11-én hirdette ki Budán I. (Nagy) Lajos magyar király az ősiség törvényét, amellyel a honfoglalás után kialakult nemzetségi birtokok koráig visszanyúló, szokásjogi úton működő intézményt iktatta törvénybe oly módon, hogy az megerősítette II. András Aranybulláját, kivéve annak 4. cikkelyét, amely eredetileg úgy intézkedett, „az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeniteni.”

Gratz Gusztáv Adolf német eredetű Pozsony környéki családban született 1875. március 30-án, a szepességi Gölnicbányán. Középiskolai tanulmányait Iglón, Kolozsvárott és Besztercén, egyetemi tanulmányait a jogi fakultáson Kolozsvárott, majd Budapesten folytatta. Egyetemi tanulmányai mellett már 1896-tól a Pester Lloyd időszaki lap kötelékében dolgozott mint parlamenti és politikai tudósító. Ezt követően éveken át a bécsi Zeit napilapnak volt budapesti tudósítója, miután már 1899 óta tudósított Magyarországról a Kölnische Zeitungnak is.

1946. október 5-én hunyt el gróf Bethlen István politikus, Magyarország korábbi miniszterelnöke, „a XX. századi magyar politika egyik legjelentősebb, s a konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás egyik utolsó nagy alakja.”