Jókai Mór (1825. február 18. – 1904. május 5.) neve egyet jelent a romantikus-realista magyar prózával. Már életében legendává vált, Erzsébet királyné is rajongott a képzőművésznek és kertésznek sem utolsó Jókai regényeiért, melyek nemzeti dísz-összkiadása 100 kötetben először 1898-ban, azaz még a szerző életében megjelent.

​​​​​Ásvai Jókay Móric néven Komáromban született kisbirtokos nemesi családban ásvai Jókay József ügyvéd és városi árvagyám, valamint nemespulai Pulay Mária legifjabb gyermekeként. Négy idősebb testvére közül kettő, Károly és Eszter érte meg a felnőttkort. Szülővárosában, az erős polgárságnak köszönhetően jelentős volt az igény kultúrára és művelődésre, Komáromban már abban az időben működött nyilvános könyvtár és színvonalas középiskola, valamint Móric közvetlen környezetében is többen – beleértve édesapját – foglalkoztak tollforgatással. Ennek megfelelően a Jókay család nagy hangsúlyt helyezett gyermekei oktatására: Móric épp csak 10 éves volt, amikor cseregyerekként Pozsonyba küldték, hogy „német szót” tanuljon. A magyar politikai élettel is itt került először kapcsolatba: a Pozsonyban ülésező országgyűlésen Kossuth által lejegyzett, majd sokszorosítva terjesztett Országgyűlési tudósításokat önéletírása szerint sok középiskolás társával együtt ő maga is másolta.

Hazatérése után rövidesen meghal szeretett édesapja, ami nagyon megviseli, ám tanulmányait mégsem hanyagolja el – Komáromban kiváló eredménnyel fejezi be gimnáziumi képzését, majd filozófiai stúdiumokat kezd. A kötelező tantárgyakon túl nagyra becsült tanára hatására mélyreható nyelvismeretre tesz szert, a német és a latin mellett megtanul franciául, angolul és olaszul, mely nyelveknek írói és politikai pályafutása során egyaránt hasznát veszi a későbbiekben. 1841-ben édesanyja a pápai református iskolába küldte, egy évre rá itt is érettségizett le, nem mellesleg pedig ebben a városban ismerkedett meg Petőfi Sándorral, akivel később közeli barátságot köt. Egy helyi íróversenyen mindketten díjazottak lettek, Petőfi ballada kategóriában Szín és való című versével, Jókai pedig Tűz és víz című, azóta elveszett írásával vitte el a pálmát. Pápa után két esztendőt tölt Kecskeméten, ahol filozófiai tanulmányokat folytat. A fiatalemberre igen mély benyomást tett a város, melyre később így emlékezett: „Itt lett belőlem ember! Itt lett belőlem magyar író”. Ez a két év rendkívül kreatív időszak Jókai életében: rengeteget rajzol és fest, ami gyermekkora óta kedves foglalatossága, de az írásban is egyre jobban elmélyül, a Magyar Tudós Társaság pályázatára ekkor elküldött Zsidó fiú című drámája dicséretet kap a bírálóktól.

​​​​​A kecskeméti évek után, bár joggyakornokként helyezkedik el Komáromban, majd Pesten, egyre komolyabban veszi a prózaírást, illetve még szorosabbra fűződik baráti köteléke Petőfihez. Miután a Petőfi vezetésével és többek között Jókai részvételével megalapítani szándékozott folyóirat terve elbukik, a társaság tagjai a kor jelentős lapjában, az Életképekben kezdenek publikálni. Mindeközben Jókai 1846-ban ügyvédi vizsgát tesz, 1847 júliusától pedig ő maga lesz az Életképek szerkesztője. Szerkesztősége alatt mind több nagynevű szerző csatlakozik a szabadelvű laphoz, ő pedig közösen bérelt lakásba költözik a frissen nősült Petőfivel. 1848. március 15-én vezető szerepet vállal a forradalmi események szervezésében, Petőfi Sándor, Irinyi József és Vasvári Pál mellett a „márciusi ifjak” meghatározó tagja. Ekkor cseréli a nevében szereplő y-t i-re, és rövidíti nevét Móricról Mórra. Eme eseménydús évben kerül sor házasságára is a nála nyolc évvel idősebb színésznővel, Laborfalvi Rózával, aki akkor már egyedül neveli házasságon kívül született kamasz lányát. A frigy Jókai családjában és baráti körében – valamint a tágabb közvéleményben is – komoly hullámokat vetett, mivel a kapcsolat a kor erkölcsei szerint elfogadhatatlannak számított. Az író választását többen nem csupán kifogásolták – anyja egyenesen kitagadta, Petőfivel pedig örökre megszakadt a barátsága a házasságkötést követően.

A forradalomban való közreműködése azonban Petőfi nélkül sem szűnik meg, és a továbbiakban Kossuth mellett igyekszik szolgálni ’48 ügyét, ami miatt 1849 elején menekülni kényszerül: Debrecenbe követi a kormányt, annak ellenére, hogy mérsékelt politikai nézeteinek köszönhetően – Nyári Pál barátjával és pártfogójával karöltve – számos kérdésben szembe helyezkedik Kossuth elképzeléseivel. A szabadságharc bukása után azonban neki is bujdosnia kell, szerte az országban jár rejtekhelyről rejtekhelyre: Kecskemét, Szeged, Arad és Nagyszalonta után Észak-Magyarországon, Miskolcon, végül Tardonán köt ki. Szerencsére még az év végén menlevelet kap, szabadulása pedig az édesanyjával való békét is elhozza számára, ezzel pedig anyagi nehézségei is enyhülnek. 1853-ban feleségével telket vásárolt a Svábhegyen, az itt felépült ház innentől fogva egészen haláláig kiváló menedékként szolgált a természetkedvelő, tehetséges amatőr botanikus és kertész író számára. Ezekben az években hosszabb erdélyi körúton vesz részt, amely meghatározó élménynek bizonyul számára, mind személyes életében, mind írói kiteljesedése szempontjából.

A ’48 utáni évtizedekben Jókai számos folyóirat szerkesztésében működik közre:1853-tól a Délibáb című folyóirat, majd 1854-től a Vasárnapi Újság főmunkatársa, később a Nagy Tükör és utódja, az Üstökös című humoros lap szerkesztője, 1862-től a Magyar Sajtót szerkeszti, kisvártatva pedig megalapítja az erősen politikus Hont. Utóbbi egyik vezércikke miatt egyhavi börtönbüntetésre is ítélik a cikk szerzőjével Zichy Nándorral együtt. Újságírói tevékenysége mellett folyamatosan jelennek meg ma már klasszikusnak számító regényei, köztük a Török világ Magyarországon (1853), az Egy magyar nábob (1853-54) vagy a Kárpáthy Zoltán (1854). 1858-ban az Akadémia levelező tagja lesz, 1860-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé is beválasztják.

​​​​​Az 1860-as években a már ünnepelt író politikusi pályára lép: 1861-ben Siklós országgyűlési képviselőjévé választják a Határozati Párt színeiben, a párt megszűnésével pedig – Tisza Kálmán hű barátjaként – 1865-ben ugyanezt a mandátumot nyerte el immár a Balközép Pártot képviselve. Pártja néplapjaként 1867-ben létrehozta az Igazmondót, melyet egészen 1879-ig szerkesztett. Az 1869-es választásokon Terézvárosban példátlan módon legyőzi a hivatalban lévő kereskedelmi minisztert, Gorove Istvánt, ezzel képviselőként is országos ismertséget szerez. Az 1872-75-ös ciklusban azonban elveszíti kerületét, helyette a Baranya megyei Dárda községben nyer mandátumot. Politikusként, kvázi diplomataként Bécsen és Prágán keresztül Berlinbe látogat, ahol Bismarck-kal készít interjút, és kapcsolatokat épít német irodalmi körökben. 1875-ben, amikor a Deák-párt és a balközép egyesülésével létrejön a Szabadelvű Párt és Tisza Kálmán miniszterelnök lesz, Jókait Józsefvárosban választják képviselővé, de a diplomáciában is aktív marad – e minőségében rendszeresen látogat Bécsbe.

Írói és politikusi sikerei dacára 1876-ban egyes források szerint öngyilkosságot is megkísérel, miután anyagi válságba kerül, köszönhetően azoknak a csillagászati összegre rúgó váltóknak, melyek aláírását „barátai” kérésére vállalta. A szakmai sikerek azonban továbbra sem kerülik el: ebben az időszakban is tucatszámra jelennek meg regényei, novellái és színművei, a király pedig a Szent István rend kiskeresztjével is kitünteti. Sokat utazik, többedjére is visszatér Erdélybe (1878-81-es ciklusban itt is választják képviselővé, a Kis-Küküllő megyei Erzsébetvárosban), de Olaszországba és Párizsba is ellátogat, majd a Felvidék tájaival ismerkedik. Az 1880-as években széles körben kezdik fordítani műveit a német mellett angol, cseh, finn, francia, lengyel, olasz és orosz nyelvre.

1884 és 1892 között két cikluson át Kassát képviseli, majd 1892 és 1896 között Oravica (Krassó-Szörény) révén jut mandátumhoz. 1893-ban nagybizottság alakul Jókai 50. írói jubileumának méltó megünneplése céljából, melynek elnöke Eötvös Loránd volt és olyan nagyságokat tudhatott tagjai között, mint Mikszáth Kálmán vagy Benczúr Gyula. A bizottság ekkor dönt Jókai összes műveinek száz kötetben történő kiadásáról is. Az országos ünnepségre 1894. január 6-án kerül sor kiváló művészek, közéleti személyiségek, politikusok jelenlétében.

​​​​​​1896-ban Karcagon elbukik a választáson ellenfelével szemben, ám 1897-ben főrendiházi taggá választják. Ekkorra azonban már nagyrészt elveszíti érdeklődését a politika iránt, bár Mikszáth Kálmán sorai Jókai Mór élete és kora című művében arról tanúskodnak, hogy az írófejedelem valójában soha nem vette túl komolyan a politizálást: „Az országgyűlés hétköznapi tárgyalásai már untatni kezdik költőnket. Panaszkodik, hogy a beszédek hallgatása bosszantóan hat az idegeire, mint a lúgzó kád lassú csöpögése. Némelykor pedig mintha kalapáccsal vernék a fejét. Hovatovább mindig elcsipegetett a képviselőháznak szánt idejéből. A végén már csak déli harangszókor kezdett bejárni, mint a sokáig alvó mágnások.” (II. rész, Hetedik fejezet)

1886-ban elhunyt felesége, 1899-ben azonban ismét megnősül: elveszi a nála csaknem 40 évvel fiatalabb Nagy Bella színésznőt, ami legalább akkora botrányt keltett a családjában és a közvéleményben, mint annak idején Laborfalvi Rózával kötött házassága. A kapcsolat miatt nevelt lányával, Jókai Rózával (Laborfalvi unokája) is megromlott a kapcsolata, aki éveken át nem tudta elfogadni, hogy Jókai végrendeletében mindent Bellára hagyott.

Utolsó éveiben Jókai sokat utazott ifjú feleségével, többek között Itáliába, Franciaországba és Erdélybe is ellátogattak. Utolsó, nizzai útjukról hazatérve ágynak esik, betegségéből pedig már nem épül fel többé: a kiváló orvosi kezelés ellenére 1904. május 5-én budapesti otthonában elhunyt. Temetésére négy nappal később került sor a Kerepesi temetőben. A temetési menet a Nemzeti Múzeum előcsarnokából indult, és az írót a nemzet halottjaként helyezték örök nyugalomra.

​​​​​

Felhasznált irodalom:

• ​​​​​​Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Budapest: Révai, 1907. 312 p. (1. kötet), 311 p. (2. kötet)
• Nagy Miklós: Jókai Mór. Budapest: Korona, 1999. 163 p.
• Wéber Antal: Jókai Mór. Budapest: Elektra Kiadóház, 2001. 131 p.