Asset Publisher

Az Országgyűlési Könyvtár szolgáltatásai között mindig is kiemelt szerepet kapott a szaktájékoztatási tevékenység. Az OGYK-ban immár 20 éve működik az Európai Unió Letéti Gyűjtemény, a könyvtár munkatársai így már évtizedek óta felkészülten várják az Unió tárgykörében érkező olvasói kérdéseket személyesen, telefonon és e-mailben egyaránt.

Az Országgyűlési Könyvtár ENSZ letéti gyűjteménye az 1956-os alapítást követően 1960-ban kezdte meg működését. Az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez lazán kötődő, de azzal együttműködő szervezetek száma közel húsz. E körbe tartozik többek között a WHO (az Egészségügyi Világszervezet), az IMF (A Nemzetközi Valutaalap) és a FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet). Magyarországon minden szakosított szervezetnek megvan a saját „könyvtára”, amely gyűjti annak dokumentumait és szakirodalmát.

Az Országgyűlési Könyvtár – az állam- és jogtudomány, valamint a modernkori történettudomány mellett a politikatudomány szakkönyvtára, így természetes, hogy a politológia szakos hallgatók is előszeretettel látogatják a bibliotékát, kérnek és kapnak segítséget kutatásaikhoz.

Az Országgyűlési Könyvtár mint a törvényhozás könyvtára mindig nagy hangsúlyt helyezett a parlamentarizmussal, parlamentek működésével kapcsolatos dokumentumok és szakirodalom gyarapítására: a Külföldi Parlamenti Gyűjtemény gerincét alkotó anyagokat intézményünk 1878 óta dolgozza fel szisztematikusan. A gyors ütemben zajló digitalizációnak köszönhetően a fent említett témák ma már, ha nem is teljes körűen, de akár otthonról kutathatók, ingyenesen használható adatbázisok segítségével is. A szabadon hozzáférhető források kitűnő példája az Egyesült Királyság parlamentjének honlapja. A honlap főoldalán a legfrissebb hírek mellett számos tematikus aloldalra mutató menüpontot találunk (Quick links). Alábbi írásunkban ezek közül ismerhetnek meg néhányat.

Több mint 140 döntvénytár és döntvényeket is tartalmazó egyéb kiadvány digitalizált gyűjteménye érhető el szabadon az Országgyűlési Könyvtár digitális gyűjteményében és a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon.