Asset Publisher

A kialakult kényszerhelyzet sok ember tanulását, kutatómunkáját nehezítette meg. A könyvtárak bezárásával sok offline információs forrás vált elérhetetlenné. Az Országgyűlési Könyvtár, a jogi és egyéb társadalomtudományi kutatás egyik fontos gyűjteménye a honlapján, illetve a facebook oldalán keresztül próbálja segíteni olvasóit az online, szabadon elérhető hiteles és jól használható források feltérképezésével.
Kedves Olvasóink! A Kormány 41/2020. (III. 11.) rendeletének megfelelően ezúton tájékoztatjuk Önöket az alábbi intézkedésünkről: a könyvtár 2020. március 14-től, szombattól további intézkedésig zárva tart. Megértésüket ezúton is köszönjük!
Ferenczy Árpád (Győr, 1877. jan. 15. – Ceylon, 1929) jogi író, jogakadémiai tanár, majd buddhista szerzetes Magyarországon folytatott jogi tanulmányait követően rövid ideig az Országgyűlési Könyvtár munkatársaként dolgozott. 1902-től jogot tanított Sárospatakon, majd 1903-tól Kolozsvárott, 1909-ben pedig Budapesten nevezték ki egyetemi magántanárrá. Jogtudósi, tanári működése során elsősorban a nemzetközi joggal foglalkozott. Kutatási célból huzamosabb ideig tartózkodott Angliában, Észak-Amerikában, illetve Indiában.
Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére. Az alábbiakban a közelmúltban feldolgozott, parlamentekkel foglalkozó külföldi köteteinkből adunk közre egy válogatást.
A büntetőjog-politikában a Rákóczi-szabadságharcot követően beállott változás nyomán indultak meg a magyar országgyűlésben a kodifikációs munkálatok. Ennek terméke a latin nyelven készült 1795. évi javaslat is (Codex de delectis eorumque poenis), amelyet a szakirodalom az első magyar büntetőkódex-tervezetként tart számon.