Asset Publisher

Könyvtárunk zárvatartása nem akadályozza meg Olvasóinkat abban, hogy továbbra is folytassák kutatómunkájukat. Ebben a tájékoztató segédletben az Európai Unió intézményeinek kiadványai és hivatalos dokumentumai elérésében kívánunk segítséget nyújtani.

Az elfeledettség homályából „köszön” ránk a 75 éve elhunyt kiváló történetfilozófus, Joó Tibor neve. Írásunkban rá emlékezünk.

Magyarországon a négy évtizedes pártállami időszakot követően éppen harminc évvel ezelőtt, 1990. március 25-én rendezték meg a szabad, többpárti parlamenti választások első fordulóját.
A magyar közigazgatás-tudomány legismertebb és nemzetközileg is meghatározó alakja, Magyary Zoltán Magyarországon először, és nemzetközi viszonylatban is az elsők között ismerte fel, hogy a modern társadalmakban a tisztán jogi szempontokkal szemben az szervezésnek és az igazgatásnak van meghatározó szerepe, így a közigazgatás megszervezése komplex társadalomtudományi tudást, tapasztalatokat igényel. Újító szellemű iskolája alapjaiban határozta meg az utókor közigazgatás-tudományi gondolkodását. Alábbi cikkünkben rá emlékezünk.
Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére. Az alábbiakban a közelmúltban feldolgozott, nemzetközi szervezetekkel foglalkozó külföldi köteteinkből adunk közre egy válogatást.