Laura Engelstein: Russia in flames: war, revolution, civil war, 1914─1921. New York, Oxford University Press, 2018. XXVII, [3], 823 p.

1913-ban a világ egyik leghatalmasabb és legvirágzóbb birodalma élén álló Romanovok teljhatalmuk 300. évi jubileumát ünnepelték. 300 évvel azelőtt, 1613-ban, a február 21-én összeült nemzetgyűlés az akkor alig 17 éves, az anyja által is túl fiatalnak és gyengének tartott és féltett, Mihályt választotta meg minden oroszok cárjának, aki később, mint I. Mihály vívott ki magának helyet a történelemkönyvek lapjain. Megválasztása az orosz történelem egy rövid, de annál vészterhesebb – a történelemtudományban csak, mint „zűrzavaros idők” (oroszul: Szmutnoje vremja, 1598–1613) néven ismert – időszakának vetett véget. Az 1913-as jubileumot követően, mindössze négy évvel később ez a nagy múltú monarchia lényegében egy pillanat alatt semmivé lett. Mindez csak a kezdetét jelentette annak a kíméletlen küzdelemnek a hatalomért, amit az így keletkezett hatalmi vákuum generált. Az ekkor kirobbant orosz forradalom gyökeres átalakulást hozott – nem csupán az orosz történelemben. Ennek a korszakos eseménynek a századik évfordulójára adta ki az Oxford University Press, Laura Engelstein amerikai történész monumentális, közel 850 oldalas monográfiáját. Engelstein nem csak a februári és az októberi forradalmakat, hanem az azokat kiváltó és az azokat átszövő, körbelengő eseményeket is igyekezett alaposan feltárni munkájában, kezdve az első világháború kitörésével, folytatva a régi rend valamint a monarchia bukásával egészen a szovjet állam kialakulásáig. A kötet a háború és a forradalom kimerítő alaposságú krónikája, mely lenyűgöző beszámolót nyújt a történelem valaha volt egyik legnagyobb birodalmának a létrejöttéről.

David Stevenson: 1914-1918: the history of the First World War. London, Penguin Books, 2012. XXII, [21], 728 p.

1914 nyarán Európát tömeges erőszakhullám borította el. Az ebből eszkalálódó „Nagy háború” globális következményként négy birodalmat gyűrt maga alá, és milliók életét oltotta ki. A hatalmas pusztítás és emberveszteség még a győztes hatalmakat is komolyan visszavette, lényegében egy egész generáció veszett oda ekkor, nem beszélve a konfliktus máig ható következményeiről. Ennek a történelemben mindaddig példa nélküli világégésnek az okait, eseményeit és azok napjainkig gyűrűző hatásait igyekszik friss megközelítésben górcső alá venni jelen monográfiájában David Stevenson, a London School of Economics and Political Science professzora. Stevenson megpróbálta feltárni az események mögött húzódó összefüggéseket, valamint megérteni azok dinamikáját, a legfrissebb kutatásokat felhasználva pedig egy nemzeteken átívelő történeti munkát letenni az asztalra. A szerző a monográfia tárgyát több szempontból közelíti meg, úgy, mint a politika, a konkrét hadi események/ütközetek, az események társadalomra gyakorolt kulturális hatásai, valamint magának a háborúnak a messze ható következményei. Mint minden összefoglaló történeti munka, ez is kínál vitatható válaszokat akár a téma kulcsfontosságú kérdéseit illetően, azonban mindez a mű értékéből mit sem von le. Nem véletlenül írta a kötetről, annak megjelenése utáni, könyvismertetőjében a New Yorker kritikusa: „A háború legjobb, átfogó, egy kötetes története”.

James McDougall: A history of Algeria. Cambridge, Cambridge University Press, 2017. XVI, [1], 432 p.

A Cambridge University Press által kiadott monográfia James McDougall, a Trinity College Modernkori Történelem Tanszék professzorának legfrissebb munkája. A szerző érdeklődésének homlokterében a Mediterráneum, a Közel-Kelet, Afrika és a modern iszlám története áll. McDougall jelen kötetében saját bevallása szerint több, mint egy évtizedes kutatásaira támaszkodva igyekszik feldolgozni Algéria történetét, pontosabban annak utolsó, nagyjából ötszáz évet felölelő időszakát az oszmán hódítástól napjainkig. A kötetben a társadalom szövetének alakulását középpontba helyezve követi nyomon az algériai nép és kultúra folytonosságát, az állandó változás és az egymást követő válságok árnyékában. Az oszmán hódoltságot követő francia gyarmati uralom 130 éve, az azt követő forradalom és függetlenségi háború, az 1962-ben függetlenné vált Algéria nemzetépítési kísérletei, majd végül az 1991-ben kitört és majdnem egy évtizedig tartó véres polgárháború adja a vezérfonalát az afrikai és a közel-keleti történelem, valamint a politika iránt fogékony olvasók kalauzolásának.

Tim Mackintosh-Smith: Arabs: a 3,000-year history of peoples, tribes and empires. New Haven; London, Yale University Press, 2019. XXVI, [7], 630 p.

Tim Mackintosh-Smith az arab népek és törzsek átfogó történetének megírására tett kísérletet, méghozzá a nyelv mint kulturális fundamentum szerepét a középpontba állítva. A Yale University Press által kiadott, roppant igényes kivitelezésű, több mint 650 oldalas monográfia szerzője egy jelenleg Jemenben élő brit származású arabista író, utazó, aki tanulmányait Oxfordban végezte, és érdeklődése központjában a mai napig a Közel-Kelet története áll. E nagy ívű munka segítségével lehetőségünk nyílik egy kicsit közelebb kerülni a csaknem 3000 éves arab történelem megértéséhez. Mindezt tehetjük úgy, hogy a monográfiában az egyébként valóban sorsfordító esemény, az iszlám megjelenése és viharos gyorsaságú terjedése helyett az arab nyelv eredetére és annak kultúraformáló szerepére helyeződik a hangsúly. Szerzőnk a történetmesélés fonalát több mint ezer évvel Mohamed próféta színre lépése előtt ragadja meg. A kötet végigvezet minket a kezdetben laza szövetségbe tömörült, vagy olykor akár egymással is harcban álló törzsek történetén, bemutatva, ahogy azok az iszlám hatására a viszonylag jelentéktelen, civakodó törzsekből hatalmas birodalommá kovácsolódva egészen távoli földeket voltak képesek meghódítani, hatalmas távolságban elterjesztve nyelvüket és kultúrájukat. Mackintosh-Smith impozáns monográfiájában igyekszik bemutatni azt, ahogy az arab nyelv az iszlám előtti arab költészettől kezdve a Próféta szavainak írásba foglalásán, majd az arab nyelv nyomtatásának problematikáján keresztül az arab tavasz, valamint a napjainkban zajló eseményekig az egység és egyben a különböző eredetű nézeteltérések forrása lehet.

Diarmaid MacCulloch: Thomas Cromwell: a life. S. l., Allen Lane, 2018. XXIII, [1], 728 p.

Thomas Cromwell, jogász és államférfi, az angol történelem egyik legismertebb és talán leghírhedtebbnek tartott alakja. Diarmaid MacCulloch angol történész és akadémikus, akinek az egyháztörténet a fő kutatási területe, az ő élettörténetét igyekszik végigtekinteni legfrissebb monográfiájában. Cromwell 1485 körül született Putney város szegénynegyedében, Surrey megyében, Délkelet-Angliában (ma London egyik délnyugati kerülete). Édesapja Walter Cromwell, kovács és ruhakereskedő, később egy fogadó és egy sörfőzde tulajdonosa. Cromwell a családi fészket fiatalon elhagyva a kontinensre hajózott, megjárta Franciaországot, Olaszországot, valamint a Benelux államokat. Az ekkoriban tett utazásairól szóló beszámolók igencsak ellentmondásosak, állítólag Olaszországba például francia zsoldban jutott el. Amit biztosan tudunk, az az, hogy hazatérve Angliába, az 1520-as években, előbb Wolsey bíboros alkalmazásába szegődött, tanácsadója lett, majd bukása után VIII. Henrik egyik kegyeltjeként kapaszkodott egyre feljebb a ranglétrán. Egészen bukásáig, az 1540-ben történt lefejezéséig, mint főkancellár szolgálta az uralkodót, és egy ideig az ország irányítása valójában az ő kezében összpontosult. Nagy szerepe volt az ekkoriban kulminálódó egyházszakadásban, az egyházi javak elkobzásában, az anglikán egyház létrejöttében, valamint Thomas More és sokak kivégzésében. Diarmaid MacCulloch monográfiája talán a legalaposabb életrajzi munka, amely Thomas Cromwell életéről eddig valaha megjelent. Cromwell életrajzával párhuzamosan, a kötet oldalait végiglapozva, betekintést nyerhetünk a Tudor-kori Anglia hatalmi viszonyainak kusza hálójába is, fókuszban VIII. Henrik uralkodásával. MacCulloch újszerű megközelítésének köszönhetően Cromwell és Boleyn Anna kapcsolatának új aspektusai tárulnak fel az arra fogékony olvasók előtt.