175 éve, 1839. október 29-én született Steindl Imre magyar építész, a budapesti Országház tervezője, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Apja, Steindl Károly (1802-1886) jó nevű ékszerész volt a Kígyó utcában, édesanyja Wagner Rozina (1808-1876). Steindl a József Polytechnikumon - mai Műegyetem – szerezte diplomáját, utána a bécsi Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait. Tanárai a neves Friedrich von Schmidt, Eduard van der Nüll építészek voltak. Friedrich von Schmidt idővel műemlékvédő programjába is bevonta, így aztán Steindl olyan ismereteket szerzett, melyek megalapozták későbbi restaurátori tehetségét, egyúttal pedig historizáló stílusát is kiérlelték. Hazatérve előbb helyettes, majd 1870-től nyilvános rendes tanára volt a középkori építészet történetének a Műegyetemen. Ezen a poszton maradt harminckét éven át, itt egészen haláláig működött. Közben elkezdte gyakorlati építészi tevékenységét is. Első műveinek egyike a gróf Gyulay család monumentális síremléke volt a vízivárosi temetőben.

Épít néhány bérházat és vidéki kastélyt. Első igazán nevezetes műve a Váci utcai Új Városháza (1875) volt, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának mostani főépülete, a Rózsák terén álló Szent Erzsébet-templom és a Margit híd hídfői következtek. 1881-ben az Állatorvosi Főiskola Rottenbiller utcai épületeit építette fel. Steindl követte tanárának, von Schmidtnek mintáját: az országot bejárva feljegyzéseket készített műemlékeinkről és mintegy ötszáz rajzzal illusztrálta is. Számos épület az ő tervei nyomán születhetett újjá: a szegedi ferences rendház, a kassai gótikus székesegyház, emellett az építész nevéhez fűződött többek között a jáki, iglói és máriafalvi templomok restaurálása is. Tervet nyújtott be és elismerést kapott a berlini parlament pályázaton.

Díjakat kapott a bécsi és a párizsi világkiállításon. Elnyerte a francia akadémia érmét, itthon pedig a Ferenc József rend lovagkeresztjét. Legnagyobb műve az Országház megtervezése volt.

1883. február 1-jei határidővel nemzetközi tervpályázatot írtak ki egy, az országgyűlés mindkét házát befogadó, a közös üléseknek valamint az ún. delegációnak (osztrák és magyar küldöttekből álló vegyes törvényhozó testület) helyet adó parlament felépítésére. A tizenkilenc pályázó között volt Hauszmann Alajos, Schickedanz Albert és Otto Wagner is. Steindl Imre is indult és negyedmagával megosztott első díjat kapott. A kivitelezésre újbóli és módosított tervezési elveket állapítottak meg, és a végleges tervek ezek szerinti elkészítésével őt bízták meg. 1885-ben megtörtént az alapkő letétele.

Művészi elképzeléseit akadémiai székfoglalójában így fogalmazta meg:

"Én az Új Országházzal új stílust nem akartam teremteni, mert kőbe alkalmazható építészeti formáink nemzeties jellegének nyoma sincs sehol, s egy ilyen századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igenis arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet mindenkor okvetetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be. E célból eddig létező síkdíszítményeink összes motívumait, falfelületek stb. díszítésére góth stílus szellemében használtam fel hazánk flóráját, mezőink, erdőink és rónáink növényzetét, annak formáit pedig többé-kevésbé stilizálva alkalmaztam..."

1900-ban a művészeknek adható legnagyobb Pro Litteris et Artibus-díjban részesült. Ekkor már tagja volt a brit és a magyar akadémiának is.

Steindl Imre ugyanakkor sajnálatos módon már nem élhette meg legcsodálatosabb és legnagyobb alkotásának felavatását, 1902 augusztus 31-én – 62 éves korában – elhunyt.

"A magyar építőművészet egyik oszlopa dőlt ki Steindl Imrében, az új országház megalkotójában, a kit augusztus 31-én ragadott el a kérlelhetetlen halál, dicsősége delelőjén. Készen áll a Duna partján nagy műve, az ő kőbe vésett gondolata, hirdetve megalkotója szellemét, de a mester nem élvezheti dicsősége melegét, nemzete elismerését. Valami tragikus elem van abban, hogy akkor költözött el az élők sorából, midőn legnagyobb mesterműve készen áll."

(Részlet Csányi Károly építész nekrológjából)

* * *