Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

225 éve született Táncsics Mihály

Táncsics Mihály író és politikus paraszti családba született 1799. április 21-én Ácsteszéren. Budán elvégezte a tanítóképzőt, majd jogot kezdett el tanulni, de érdeklődése egy idő után az irodalom felé fordult. 1835-tól jelentek meg a társadalmi programadás igényével is fellépő regényei, melyekben a feudalizmus felszámolását és a polgári átalakulást népszerűsítette. Hasonló szellemiségű publicisztikái a Természet című folyóiratban jelentek meg. 1844-ben a cenzúra kikerülése érdekében külföldön adta ki Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című röpiratát, melynek pozitív fogadtatása volt az éppen akkor ülésező országgyűlés követei körében. A Habsburg-hatalom az írás nyomán éveken át megfigyelte Táncsicsot, végül 1847-ben elfogták a rejtőzködő írót, és sajtóvétségre hivatkozva bírói ítélet nélkül börtönbe zárták.

Az 1848-as forradalom jelképes pillanata volt Táncsics kiszabadítása börtönéből. Az írót a pesti forradalmi tömeg kocsira ültette, melyet lovak helyett ők maguk húztak végig a városon. Táncsics áprilisban a parasztságot megszólító hetilapot indított Munkások Újsága címmel. A júniusban megválasztott első népképviseleti országgyűlésbe Siklós képviselőjeként került be. Felszólalásaiban a jobbágyfelszabadítás radikális, a nemességet nem kárpótoló változata mellett állt ki. Decemberben Kossuth Lajos úgy ítélte meg, hogy nézetei veszélyeztetik a hadban álló ország társadalmi egységét, ezért lapját betiltatta. Táncsics a szabadságharc leverése után egészen az 1857-ben kihirdetett amnesztiáig rejtőzködve élt. Ebben az időszakban röpiratokban buzdított a Habsburg-hatalommal szembeni ellenállásra. 1860. március 15-ére tüntetést próbált szervezni a fővárosban, ám elfogták, és 15 év börtönre ítélték. 1867-ben, a kiegyezéskor nyerte vissza szabadságát.

1869-ben az Orosháza központú választókerület országgyűlési képviselőjévé választották a radikális függetlenségpárti, korabeli szóhasználattal Szélsőbal párt színeiben. Parlamenti beszédeiben a zsellérek földhöz juttatása és a választójog kiterjesztése mellett emelt szót. Figyelme egyre inkább a kialakulóban lévő új társadalmi osztály, az ipari munkásság felé fordult. Úgy látta, ez a réteg sem rendelkezik megfelelő politikai képviselettel, ezért 1869-ben elvállalta az Általános Munkásegylet vezetését. Azonban már 1870-ben lemondott pozíciójáról, mert nem értett egyet a munkásmozgalom internacionalista irányultságával. Megromlott látása miatt 1872-ben nem indult újra a képviselőségért, és visszavonult a közélettől. Élete hátralévő részében magyar nyelvészeti kérdésekkel foglalkozott. 1884. június 28-án hunyt el Budapesten.

Táncsics Mihály szépirodalmi és politikai művei egyaránt megtalálhatók könyvtárunkban. Külön felhívjuk olvasóink figyelmét Táncsics Mihály képviselő úr, 1869-1872 című kötetünkre, amely Táncsics képviselői időszakában született beszédeiből és írásaiból ad válogatást.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT