Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

A Képviselőházi Könyvtár első évtizedei

A Magyar Országgyűlés könyvtárát a törvényhozó munka támogatására a Képviselőház hozta létre. 1866-tól már vásároltak könyveket, folyamatos igény volt a könyvtár létére, de végül az 1868-as házszabály 215. paragrafusa mondta ki, hogy a „A Ház, tagjainak használatára, könyvtárt állít, melybe azon könyvek, nyomtatványok, vagy egyéb kiadványok szereztetnek meg, melyek a törvényhozási munkálkodásnál szükséges adatokat tartalmaznak".

1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeum épületében béreltek helyiséget, ide helyezték el a már előzetesen megvásárolt könyveket, és egy volt képviselőt, Okolicsányi Antalt (1816 – Budapest, 1888), a Ház levéltárnokát bízták meg a könyvtári teendők ellátására is. 1870. november l-jétől 3 évre kibéreltek egy 5 szobából álló lakást a józsefvárosi Országút és Sándor utca sarkán lévő ún. „Luby-féle házban" a Képviselőház könyvtára, levéltára és pénztára számára. Ez az épület azonban nedves volt és hamarosan szűkké is vált. Az évente megszavazott könyvtári költségvetés segítségével a könyvtár állománya rohamosan gyarapodott, 1873-ban már 7505 kötetes volt. 1872-ben, az elhunyt Ghyczy Ignác képviselő gyermekei a Képviselőháznak ajándékozták apjuk 14.500 kötetes könyvtárát, amit azonban hely hiányában csak 1873 második felében kezdtek feldolgozni. A Könyvtári bizottság döntött arról, hogy a Ghyczy-könyvtár egy részét a Sándor utcai Képviselőház társalgójában és ebédlőjében helyezzék el, és biztosítani kívánták a könyvek használatát is. 1873-tól az Ybl Miklós tervei alapján épült Képviselőház adott otthont a könyvtárnak, így Okolicsányi levéltárnok, aki akkor már három éve kezelte a Ház könyvtárát is, arra hivatkozva, hogy hivatala másutt van elhelyezve, nem vállalta a nagy tömegben átvett könyvek feldolgozását illetve az olvasók kiszolgálását, és lemondott könyvtárnoki állásáról. Ezt követően két évig a Képviselőházhoz beosztott írnok, illetve napidíjas segéderők végezték a könyvtári teendőket.

Sándor utcai Képviselőház
A Sándor utcai (ma Bródy Sándor utca) Képviselőház épülete a Múzeum kertjéből nézve. Az épületben 1873-tól 1902-ig kapott helyet a Könyvtár.

Már 1873-ban, és 1874-ben is megjelent nyomtatott könyvtári kötetkatalógus. A könyvek „betűszerinti”, és „szakszerinti lajstroma” fontos munkaeszköz volt a könyvtárosoknak, és a törvényhozás tagjainak egyaránt. Az első könyvtárnok kinevezése 1875-ben történt, Bassó Ármin (1834 – 1884), egy személyben volt a könyvtár felelős vezetője, gyarapítója, rendezője, és az olvasók kiszolgálója. (A derék Bazsó című nekrológban Mikszáth Kálmán is megörökítette a könyvtáros személyét, ami Az én halottaim című kötetében jelent meg.) Az 1875-ben megjelent házszabály már részletesebben foglalkozott a könyvtárral, a könyvtár belső működése és ügyrendjének vázlata is tükröződött benne. 1878-ban csereviszonyt hoztak létre a belga, német, osztrák, porosz, svéd, olasz, norvég, dán, francia és a horvát parlamenttel, 1881-ben az angol alsóházzal, 1884-ben pedig az Amerikai Egyesült Államokkal. A cserélendő kiadványok körébe tartoztak a közigazgatási és parlamenti hivatalos kiadványok, okmányok, parlamenti évkönyvek, a kormányrendeletre és kormányköltségen készült kiadványok, a hivatalos lapok.

1881-ben segéd-könyvtárosként került az intézménybe Küffer Béla, aki aztán 1884-től két évtizeden keresztül volt a könyvtár vezetője. Tudós könyvtárosként, történelemből és jogból végzett tudományos kutatásokat és írt publikációkat. A könyvtárat céltudatos és következetes munkával a tudományosság és a szorgalom ötvözésével, a törvényhozás intenzív támogatásával „a szakkönyvtárak között mintakönyvtárrá” fejlesztette és „európai színvonalra emelte”. A könyvtár megalapításától kezdve a Magyar Országgyűlés hivatali szervezetének egységeként működött, alapvető feladata a törvényhozók munkájának, kulturális-tudományos érdeklődésének támogatása volt, így főként jogtudományi és történettudományi köteteket gyűjtött. Az intézmény nagy arányban kölcsönzött gazdag állományából a képviselőknek. és szépirodalmi igényeiket is kielégítette. A nagy mennyiségű gyarapodás nem fért el a könyvtári helyiségekben, sokáig raktár sem volt, a könyveket kulcsos szekrényekben, szekrény és asztal tetején tárolták. A helyszűke miatt többször felvetődött a nem gyűjtőköri Ghyczy-kötetek elajándékozása, amely az 1890-es években a Könyvtári bizottság utasítására meg is történt, sőt, még 1907-ben is jelentős mennyiségű reformkori szépirodalmi folyóiratot adtak át az ún. Petőfi-háznak. Az elajándékozott kötetek visszaszerzéséért 1928 után Nagy Miklós könyvtárigazgató évekig küzdött, de így sem sikerült maradéktalanul visszakapni mindent. A visszakerült állományrész feldolgozása a II. világháború után, 1954-ben történt meg.

A könyvtár hármas felügyelet alá tartozott: irányítását a képviselőház állandó bizottságaként működő Könyvtári bizottság, – melynek élén 1887-től a házelnök állt –, és végső fokon a képviselőház plenáris ülése látta el. A Könyvtári bizottság rendszeres ülésein a képviselők megvizsgálták a könyvtár helyzetét, feladatait, és azok végrehajtását, ugyanakkor meghatározták a következő időszak tennivalóit és annak költségvetési-pénzügyi kereteit. Folyamatosan figyelemmel kísérték és ellenőrizték a könyvtár munkáját, állást foglaltak és határozatot hoztak a jelentősebb szakmai, politikai és gazdasági-pénzügyi kérdésekben. Tevékenységükről, és a könyvtárról időszakonként jelentést kellett tenniük a képviselőháznak. A könyvtár használatát eleinte a házszabályokban írták le, majd 1875-ben a Könyvtári bizottság alkotta meg a szabályzatot, amelyet 1892-ben kibővítették a kölcsönzés szigorúbb szabályozásával. Ettől az időponttól készítettek már cédulakatalógust is, mely segítette a Küffer Béla összeállításában 1894-ben kiadott, az 1866 és 1893 közötti időszakban beérkezett műveket tartalmazó kötetkatalógus szerkesztését is. Ekkor már az állomány közel 33.000 kötet volt. 1893-ban fogadta el a Képviselőház Ugron Gábor indítványát, mellyel megindulhatott a régi országgyűlési dokumentumok beszerzése. Ez a munka több évtizeden át zajlott, és a későbbi Magyar Parlamenti Gyűjtemény alapjait tette le.

Több újság tudósított róla, hogy 1901-ben egy megrepedt kályhacső miatt tűz keletkezett a könyvtárban. Szerencsére a tűz terjedését sikerült megállítani, de így is tetemes kár keletkezett. Az 1885-től épülő új Országház épületében Steindl Imre építész a könyvtár számára tágas teret tervezett. A Képviselőház Könyvtári bizottsága folyamatosan figyelemmel kísérte az építési és berendezési munkálatokat. 1902 nyarán a könyvtár ötven ezres állományát átköltöztették az új épületbe, ahol az impozáns nagytermen kívül, még nyolc egyéb teremben helyezték el az állományt. A főemeleten díszes olvasótermek várták a képviselőket, és a főrendiházi tagokat. A könyvtári hivatali helyiségekben megindulhatott rendezett, szervezett körülmények között a szakmai munka.

Villám Judit

OGYK - 150 éve tartalommal töltve

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT