Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla: Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai. Budapest, Antall József Tudásközpont, 2017. 316 p.

Az Antall József Tudásközpont évek óta hiánypótló szándékkal ad ki magyarul korábban nem olvasható vagy már nem kapható külföldi, politikatudománnyal és biztonságpolitikával foglalkozó műveket. Ebbe a sorba illeszkedik Zbigniew Brzezinski 1997-es könyve, amely a szerző 2016-ban írt új utószavát is tartalmazza. Brzezinski 1977 és 1981 között Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként tevékenykedett és ekként kulcsszerepe volt a Szovjetunió meggyengítésében és későbbi összeomlásában. Könyvében évszázados elvekre alapozva vázolja fel az Egyesült Államok által az új világhelyzetben hosszú távon követendő geostratégiát. Kiindulópontja Halford Mackinder brit földrajztudós, a geopolitikai gondolkodás atyjának 1904-es ún. szívtájék (heartland) elmélete, amely szerint a Földön az erőforrások oly módon oszlanak el, hogy azon hatalom ellen, amely az eurázsiai földrészt (a „világszigetet”) uralja, nem lehet kihívást intézni. Földrajzi okokból pedig Eurázsia uralása csakis egy a nagyjából a mai Oroszország és Közép-Ázsia által lefedett területből kiindulva lehetséges. Kiegészül mindez Kelet-Európa kulcsszerepével, ugyanis ennek a központi eurázsiai területnek a megszerzése egy külső hatalom által – ugyancsak földrajzi okokból – kizárólag Kelet-Európán keresztül lehetséges. A könyv címében szereplő „nagy sakktábla” tehát Eurázsiát takarja, fő üzenete pedig az, hogy az Egyesült Államok globális szuperhatalmi státusának kulcsa Eurázsia politikai megosztottsága. Bár az utószóban visszatekintve Brzezinski nem látta elég ambiciózusnak az USA elmúlt két évtizedben követett globális politikáját, azért több tényező is úgy alakult, ahogy szerette volna: megtörtént Közép-Európa és a Baltikum euroatlanti integrációja, a posztszovjet államok pedig hosszú távon függetlenek tudtak maradni.

Nico Stehr: A szabadság a tudás leánya. Gondolat 2017. 430 p.

„Már az 1700-as évek vége felé, Friedrich Schillert is foglalkoztatta ez az összefüggés, valamint Thomas Jefferson is hasonlóan fogalmazott, amikor „a tudomány legidősebb leányának” nevezte a szabadságot. A 21. században egyre több bizonyságot nyer, hogy valóban, „a szabadság a tudás lánya”. A hétköznapi ember gondolkodásában hosszú-hosszú ideig csak a hatalmat és a tudást kötötte össze. A „szabadság” és a „tudás” kapcsolatának vizsgálata, más szemszögből való megközelítése azonban egyre fontosabbá vált a mai kor társadalomelmélettel foglalkozó gondolkodói számára. A szerzőt idézve: „a tudást a cselekvésre való képességként (cselekvőképesség) szeretném meghatározni, mint annak lehetőségét, hogy valamit „mozgásba hozzunk”. Rengeteg az a tudásanyag, ismeret, amit az emberiség felhalmozott, birtokában van, de ez a tudás hogyan mozgat, késztet cselekvésre? Ezért lehet fontos, hogy demokrácia és tudás, gazdaság, tudomány, hatalom és tudás vagy akár a „gyengék tudásának” összefüggéseiről gondolkodjunk közösen a szerzővel.

Parlamenti jog: az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények. Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2018. 482 p.

Az Országgyűlés munkáját bemutató átfogó mű utoljára 2010-ben jelent meg. Nyolc év alatt számos változás történt – gondoljunk akár az országgyűlési képviselők számának csökkenésére, az új Alaptörvényre vagy arra a tényre, hogy azóta törvény rendelkezik az országgyűlés szervezetéről és működéséről. Ezek a történések önmagukban is indokolják az új mű létrehozását. A kiadvány célja, hogy a szakmai hitelesség mellett a közérthetőséget is megtartva tájékoztassa az olvasóközönséget a parlamentről, annak szervezeti keretéről, feladatáról és működéséről. A részletes elméleti bevezetőben megismerhetjük a parlamenti modelleket, a parlamenteket a hatalommegosztás rendszerében, és betekinthetünk a parlamenti normatan rendszerébe is. Történeti áttekintést követően a képviselőkről – többek között megválasztásukról, jogállásukról, javadalmazásukról, mentelmi jogukról –, az Országgyűlés szervezetéről, (tisztviselőkről, házbizottságról, bizottságokról) az Országgyűlés működéséről és ülésezési rendjéről szerezhetünk ismereteket. Az Országgyűlés feladatai mellett külön fejezet foglalkozik a törvényalkotási eljárással, az Országgyűlés európai uniós ügyekkel kapcsolatos eljárásaival, nemzetközi tevékenységével és kapcsolataival, illetve az Országgyűlés Hivatalának munkájával is. A Nemzet Főtere és a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság működésének ismertetése zárja a kötetet. Külön figyelmet érdemel a kiválóan használható függelék, mely többek között tartalmazza az Országgyűlés 1990 óta volt valamennyi elnökének életrajzát, az alelnökök, jegyzők listáját. Találhatunk itt a képviselők nem és korcsoport szerinti megoszlására vonatkozó adatokat is. A kötetet mindazok haszonnal forgathatják, akiket érdekel az a sokrétű, színes és szerteágazó munka, ami a Parlamentben folyik. Nyelvezete, közérthetősége miatt nemcsak a szakmai közönséghez szól, hanem a laikus olvasók számára is befogadható ismereteket nyújt.

Rainer M. János: Századosok. Budapest, Osiris: OSZK, 2018. 403 p.

Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet – Oral History Archívum vezetőjének, az Eszterházy Károly Egyetem professzorának legfrissebb kötete a Ludovika Akadémián 1939. január 15-én hadnaggyá avatott fiatal katonatisztek életpályáját bemutató prozopográfia, azaz kollektív életrajz, illetve az utóbbira épülő történeti szociológiai elemzés. Azon a napon százhatvan férfit avattak honvédhadnaggyá. Hátterük többnyire hasonló volt: keresztény, középosztálybeli férfiak, az első világháború alatt születtek. Többségük katonatisztként, harcolva élte át a második világháború végét, sokan közülük megjárták a hadifogságot is, majd újra kellett kezdeniük az életüket. A kötet szakirodalmi és levéltári források, naplók, visszaemlékezések, illetve interjúk segítségével a szerző által összefoglalóan csak „századosoknak” – többségük e rangban szolgált 1945-ben - nevezett férfiak által bejárt életutakat próbálja meg felvázolni. Hogyan sikerült érvényesülni a koalíciós, majd a pártállami időszakban, milyen módszerekkel lehetett átvészelni a státuszvesztés miatt bekövetkező nehézségeket, a vizsgált csoport tagjai közül kiket és hogyan próbált beszervezni az állambiztonság, mi történt azokkal a „századosokkal”, akiket háborús bűnökkel vádoltak? Külön érdekessége a könyvnek, hogy az egyik vizsgált katonatiszt a szerző néhai édesapja, Rainer-Micsinyei Vilmos. A vizsgált csoport tagjai közé tartozott a 2003-ban elhunyt ismert hadtörténész, Perjés Géza, illetve Gömbös Ernő, Gömbös Gyula fia. A kötet az Osiris Kiadó gondozásában jelent meg, könyvárunk nagy olvasótermében, a történelem részlegen lesz megtalálható.

Jan-Werner Müller: What is populism? Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 2016. 123 p.

Jan-Werner Müller német származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő és a Princeton Egyetemen tanító politikatudós új könyve a kurrens politikatudomány egyik sokak által kutatott és számos vita tárgyát képező jelenségét, a populizmust mutatja be rövid és közérthető formában. Hugo Chavez, Donald Trump, Bernie Sanders és a 2016-os amerikai elnökválasztás, Geert Wilders és a Holland Szabadságpárt, az olasz Öt Csillag Mozgalom vagy a francia Nemzeti Front: egy dolog biztosan közös bennük, az, hogy a közvélemény, a mainstream sajtó és a politikatudomány a nehezen definiálható és emiatt gyakran jobb híján használt „populista” fogalommal jellemzi ezeket a politikusokat, pártokat, illetve jelenségeket. A kötet alapos tájékoztatást nyújt a populizmus iránt érdeklődök számára. Müller meghatározása szerint, bár a populizmus egyik legfőbb ismérve a szerinte egyébként gyakran legitim érvekkel alátámasztott és jogos követelésekkel előálló elitellenesség, csupán ettől nem lesz valaki populista: ahhoz szükség van a pluralizmus tagadására, azaz a nép kizárólagos képviselőjeként való fellépésre, illetve ezzel összefüggésben arra, hogy „a” népet azonosítsa a saját támogatóival. Állításaira számos példát is hoz, utóbbi esetben például Nigel Farage Brexit-népszavazás utáni beszédét idézi, amelyben az Európai Unióból való kilépést támogató brit politikus a „valódi nép győzelméről” merengett, tagadva ezzel a kilépés ellen szavazó 48 százaléknyi választópolgár brit identitását, a néphez való tartozását. A szerző részletesen elemzi mind a jobboldali, mind a baloldali populista rendszerekre jellemző kormányzati tendenciákat: klientúra építése, erős törekvés az államapparátus bekebelezésére, illetve a civil társadalom korlátozására. A kötet utolsó fejezete a populizmus mélyebb okait próbálja feltárni. Müller itt határozottan kihangsúlyozza, hogy elutasítja az általa csak „paternalista liberális attitűdnek” nevezett gondolkodást, amely lekezelően terápiát javasol a populista politikusokat támogató, frusztrált és dühös állampolgároknak. A mű magyarul 2018-ban jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. Az érdeklődők a kötetet angolul és magyarul egyaránt megtalálják könyvtárunk nagy olvasótermének politikatudományi részlegében.

Giovanni Faleg: The EU’s common security and defence policy. London, Palgrave, 2017. 228 p.

Az Európai Unió sok év alatt fokozatosan alakította ki kül- és biztonságpolitikáját. A biztonság- és védelempolitika az egyik legfontosabb pillére az egész közösségnek. A szerző a 2001 és a 2011 közötti időszakot kutatja, és művében kifejti, hogy az Unió inkább egy puhább, sokkal inkább civil szemléletű, mintsem katonai biztonságpolitikát képvisel. Két témát vizsgál meg részletesen: az egyik a biztonsági szektor 1990-es években megkezdődött reformja, a másik pedig a civil társadalomhoz kapcsolódó „civil krízis management”. A mű bemutatja, hogy miként változhat az Unió közös biztonság- és védelempolitikájának keretrendszere. Tekintettel a könyv összehasonlító jellegére, elsődlegesen a témában kutató személyeknek ajánljuk, akik számára hasznos forrásként szolgálhat a mű.