Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Kézikönyv a menekültügyre, határokra és bevándorlásra vonatkozó európai jogról

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége és az Emberi Jogok Európai Bírósága közös munkájuk eredményeként 2011-ben kézikönyvet adott ki a megkülönböztetés-mentességre vonatkozó európai jogról. A kedvező visszajelzések miatt úgy határoztak, hogy folytatják az együttműködést, mégpedig egy másik nagyon fontos területen, melyhez átfogó útmutatót készítettek. A kézikönyv az európai uniós jog és az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján a menekültügyre, a határigazgatásra és a bevándorlásra alkalmazandó jogról ad áttekintést. Azoknak a külföldieknek a helyzetét vizsgálja, akiket az EU ’harmadik országbeli állampolgárainak’ nevez.

A kézikönyv olyan gyakorló jogászoknak (ügyvédeknek, bíráknak, ügyészeknek), valamint olyan szakembereknek (határőröknek, bevándorlási tisztviselőknek), nemzeti hatóságoknak, civil szervezeteknek és más szervek munkatársainak kíván segítséget nyújtani, akik az adott témához kapcsolódó jogi kérdésekbe ütközhetnek a napi munkájuk során. Minden fejezet egy táblázattal kezdődik, amely összefoglalja a két különálló európai jogrendszer szerint alkalmazandó jogi rendelkezéseket. Ezután egyesével bemutatja a két európai jogrend vonatkozó jogszabályait, ahogyan azok az egyes témákra érvényesek.

A napjainkban különösen aktuális kötetet ajánljuk mindazoknak, akik szakmájukból eredően vagy csupán személyes érdeklődésből foglalkoznak a menekültüggyel. A dokumentum ingyenesen letölthető az EU könyvesboltjának oldaláról.

A könyv raktári jelzete az OGYK-ban: 908.376


Kézikönyv a menekültügyre, határokra és bevándorlásra vonatkozó európai jogról

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT