Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága 2022. november 14-én, az Országgyűlési Könyvtár megalapításának 154. évfordulóján a könyvtár két háború közötti igazgatójának, Nagy Miklósnak emléket állító díj átadásával egy időben, Pulszky Ágost terem- és táblaavató ünnepséget tartott. A rendezvényen beszédet mondott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Az ünnepségen a könyvtári szakma jeles képviselői is részt vettek.

A hétfői nap új lehetőségeket nyitott meg előttünk, hiszen mindenki a saját maga által választott könyvtárba látogathatott el. Egyesek az Országgyűlési Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztályának a tartalmi feldolgozó csoportjának munkájáról kaptak mélyebb ismereteket, majd a muzeális gyűjtemény feldolgozásának rejtelmeibe nyerhettek betekintést.

Az ösztöndíjprogram harmadik hetének első napját az Országos Széchényi Könyvtár megismerésével töltötték a könyvtárosok. Gerencsér Judit általános főigazgató-helyettes fogadta a csoportot, röviden bemutatta a könyvtárat, majd a résztvevők bebarangolhatták az épületet, és megismerkedhettek az intézmény történetével.

A második hetet megint csak az Országgyűlési Könyvtárban kezdték a program résztvevői. A nap folyamán az előző héten megismert könyvtári egységek munkájába tekinthettek be mélyrehatóbban.

Százhúsz évvel ezelőtt, 1902. október 8-án volt a magyar parlament képviselőházának az újonnan felépült Országházban megtartott első ülése. A Főrendiház 1902. december 22-én ülésezett először az épületben.

A 2022. évi „Könyvtár, ami összeköt”- program egy szombati ismerkedő esttel indult, az „összemelegedést” pedig családias hangulat segítette.

A vasárnapi történelmi séta megelevenítette a Ludovika- és az Orczy-kert, illetve azok szobrainak történetét, majd a Pál utcai fiúk ikonikus helyszínén, a Füvészkertben is barangolhattak frissen érkezett ösztöndíjasaink.

Like in previous years, the Library of the Hungarian Parliament will again welcome first-time as well as regular visitors to its premises on the weekend of European Heritage Days, providing them with a unique opportunity to be shown around the library spaces. Over the last 150 years our library had grown from an exclusive institutional collection into a major intellectual workshop and it has been considered one of the most important law libraries in Hungary ever since. On 17-18 September 2022 you can get a glimpse of the less well-known face of the library otherwise hidden from the general public.

A Theatrum historicum theoretico-practico című, egyetemes történeti összefoglaló első kiadása 1648-ban jelent meg „a világ könyvesboltjában”, azaz Amszterdamban, mégpedig a híres Elsevier-nyomda kiadásában.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT