Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Könyvtárunk évek óta hűséges előfizetője a Gale tartalomszolgáltató cég által kezelt The Times napilap archívumának, amely hiánypótló történeti forrásként szolgál kutatóink számára. Beiratkozott olvasóink most néhány héten keresztül tesztelhetnek négy további újság-archívumot.
Az Országgyűlési Könyvtár évek óta töretlen lelkesedéssel vesz részt a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) című rendezvénysorozat programjában. Idén szeptember 17-18-án kerül sor az eseményre, melynek alkalmából ismét sok érdekességgel készülünk az önök számára. A remek programok mellett ugyanakkor szombaton nélkülözniük kell a könyvtár hagyományos szolgáltatásait, olvasókat, kutatókat nem áll módunkban fogadni az olvasóteremben.
Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét, hogy rendezvény miatt szeptember 13-án 13 és 16 óra között könyvtárunkban a be- és kijutás nem oldható meg. Aki már az intézményben tartózkodik, bennmaradhat, de ez esetben csak 16 óra után tud távozni!
A kötet kiadója a Barankovics István Alapítvány, mely 2006-ban jött létre a Kereszténydemokrata Néppárt pártalapítványaként. A szervezet célja a kereszténydemokrata eszmekör megismertetése és népszerűsítése. Az Alapítvány nemcsak pályázatokkal támogatja a tudományos tevékenységeket, hanem maga is végez kutatásokat.
Az Országgyűlési Könyvtár munkatársai szakmai látogatást tettek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtárában. A látogatáson a kollégák megismerhették a szép, modern kétszintes olvasótermekben található szakgyűjteményt, hallhattak a könyvtár speciális feladatairól, lehetőségeiről és kihívásairól.
Augusztus 24-én különleges vendégek érkeztek könyvtárunkba a Képviselői Információs Szolgálat (Infoszolg) meghívására. Az egyszerre nemzeti, parlamenti és tudományos könyvtárként, valamint kulturális és könyvtártudományi központként funkcionáló Észt Nemzeti Könyvtár munkatársai tartalmas napot tölthettek az Országházban, melynek során megismerhették a Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság, azon belül kiemelten az Országgyűlési Könyvtár és az Infoszolg működését és tevékenységeit.
Az AndAnn kiadó gondozásában 2016-ban megjelent mű célja, hogy áttekintést adjon a migrációval, illetve a külföldiekkel összefüggő jogi szabályozás rendszeréről és fogalmi lehetőségeiről, valamint a külföldiekkel kapcsolatos büntető anyagi, eljárásjogi és büntetés-végrehajtási jogi normák magyarországi megjelenési formáiról, sajátosságairól.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem gondozásában megjelent kötet az alkotmányjog nyelvét elemzi, különös tekintettel az európai kontextusra.A mű szerzője, Jakab András a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének igazgatója.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

virtual library visit