Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Böngéssze át az Országgyűlési Könyvtár új beszerzéseit:
https://go.ogyk.hu/konyvajanlo-2024-majus

Kihirdették a Pragmatica Sanctio pályázat eredményeit az Országház Delegációs termében. Az Országgyűlés elnöke által 2023-ban kiírt pályázat célja az volt, hogy méltó módon ünnepelje meg a magyar alkotmánytörténet egyik nagy jelentőségű és a későbbi alkotmányfejlődésre is hatással bíró jogi dokumentuma kibocsátásának háromszázadik évfordulóját.

Táncsics Mihály író és politikus paraszti családba született 1799. április 21-én Ácsteszéren. Budán elvégezte a tanítóképzőt, majd jogot kezdett el tanulni, de érdeklődése egy idő után az irodalom felé fordult. 1835-tól jelentek meg a társadalmi programadás igényével is fellépő regényei, melyekben a feudalizmus felszámolását és a polgári átalakulást népszerűsítette. Hasonló szellemiségű publicisztikái a Természet című folyóiratban jelentek meg. 1844-ben a cenzúra kikerülése érdekében külföldön adta ki Sajtószabadságról ​nézetei egy rabnak című röpiratát, melynek pozitív fogadtatása volt az éppen akkor ülésező országgyűlés követei körében. A Habsburg-hatalom az írás nyomán éveken át megfigyelte Táncsicsot, végül 1847-ben elfogták a rejtőzködő írót, és sajtóvétségre hivatkozva bírói ítélet nélkül börtönbe zárták.

Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére.

Rovatunkban szeretnénk az olvasók, a kutatók figyelmébe ajánlani a 2023-ban beszerzett külföldi könyveink közül néhány olyat, amelyek minden bizonnyal számot tarthatnak az e tudományterületekkel foglalkozók érdeklődésére. Ezúttal könyvtárunk mellékgyűjtőköri tematikáival foglalkozó köteteink közül ismerhetnek meg néhányat. A könyvek bibliográfiai adatait a borítóképre kattintva tekinthetik meg.

Josephus Flavius ókori történetíró munkássága széles körben ismertnek és elismertnek mondható. Az azonban talán kevésbé közismert, hogy több műve – köztük muzeális példányok is – megtalálható az Országgyűlési Könyvtár állományában.

Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére.

Rovatunkban szeretnénk az olvasók, a kutatók figyelmébe ajánlani a 2023-ben beszerzett külföldi könyveink közül néhány olyat, amelyek minden bizonnyal számot tarthatnak az e tudományterületekkel foglalkozók érdeklődésére. Ezúttal az Egyesült Nemzetek Szervezetével foglalkozó köteteink közül ismerhetnek meg néhányat. A könyvek bibliográfiai adatait a borítóképre kattintva tekinthetik meg.

Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére.

Rovatunkban szeretnénk az olvasók, a kutatók figyelmébe ajánlani a 2023-ban beszerzett külföldi könyveink közül néhány olyat, amelyek minden bizonnyal számot tarthatnak az e tudományterületekkel foglalkozók érdeklődésére. Ezúttal a Külföldi Parlamenti Gyűjteménnyel foglalkozó köteteink közül ismerhetnek meg néhányat. A könyvek bibliográfiai adatait a borítóképre kattintva tekinthetik meg.

125 éve, 1899. március 18-án hunyt el Csemegi Károly ügyvéd, igazságügyi államtitkár, kúriai tanácselnök, az első magyar büntető törvénykönyv, azaz a bűntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. törvénycikk megalkotója. A róla elnevezett Csemegi-kódex a francia, az olasz és a német büntetőjog alapos tanulmányozása során szerzett ismereteinek felhasználásával öt évig készült, és a törvényjavaslathoz kapcsolódó, a kor büntetőjog-tudományának eszméit érvényre juttató 700 oldalas indokolást a hazai jogászság napjainkig a jogtudományi szakirodalom egyik legkiválóbb szellemi termékeként tartja számon.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT