Nyitó oldali csempék
Asset Publisher
Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolata évezredes múltra tekint vissza. Több mint ezer évvel ezelőtt II. Szilveszter pápa független keresztény királyságnak ismerte el Magyarországot, megalapította hazánk első érsekségét, a legenda szerint pedig magát a Szent Koronát is ő küldte Szent István királynak. A 20. században első ízben a Károlyi-kormány tett lépéseket a diplomáciai kapcsolatok felvételére a Szentszékkel, ám a hivatalos kapcsolatfelvételre már a Horthy-korszak hajnalán, 1920. július 26-án került sor.
Magyarország belépése az 1919-ben alapított Népszövetségbe már a trianoni békediktátum életbe lépése előtt cél volt. A magyar kormány már 1920. februárjában levelet intézett a békekonferencia elnökéhez. A Népszövetség részéről azonban nem lehetett szó erről addig, amíg a békeszerződést nem írták alá, illetve a ratifikációról szóló okiratot el nem juttatták Párizsba.
Több alkalommal is írtunk már jelentős életművet maguk után hagyó brit parlamenti tudósítókról, karikaturistákról, illetve ennek kapcsán egy sajátos műfajról, a parliamentary sketch writing-ról, ám mindeddig nem jártuk körbe a témát annak kronologikus kezdeteitől a 21. századig. A következőekben erre teszünk kísérletet.
A második világháború után a Népszövetség Állandó Nemzetközi Bírósága utódaként jött létre az ENSZ legfőbb bírói fórumaként működű Nemzetközi Bíróság, amelynek statútuma (alapszabálya) alig tért el elődjének alapító okiratától. Az ENSZ Alapokmányának XIV. fejezete alapján felállított Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice) nem csupán, elődjéhez hasonlóan önálló jogalanyként született meg, hanem egyben az ENSZ egyik főszerveként, annak legfőbb bírói intézményeként kezdte meg működését.