Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Az Országgyűlési Könyvtár ENSZ letéti gyűjteménye az 1956-os alapítást követően 1960-ban kezdte meg működését. Az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez lazán kötődő, de azzal együttműködő szervezetek száma közel húsz. E körbe tartozik többek között a WHO (az Egészségügyi Világszervezet), az IMF (A Nemzetközi Valutaalap) és a FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet). Magyarországon minden szakosított szervezetnek megvan a saját „könyvtára”, amely gyűjti annak dokumentumait és szakirodalmát.

Robert Schuman lényegében létrehozta a nemzetek feletti Európai Közösséget, amikor 1950. május 9-én a Schuman-nyilatkozatként elhíresült dokumentumban meghirdette a nemzetek feletti demokratikus intézmény elveit. Paul Reuter, Bernard Clappier és Jean Monnet segítettek megfogalmazni a nyilatkozatot, melynek segítségével meg kívánták teremteni a tartós béke feltételeit Európában.

Az Országgyűlési Könyvtár – az állam- és jogtudomány, valamint a modernkori történettudomány mellett a politikatudomány szakkönyvtára, így természetes, hogy a politológia szakos hallgatók is előszeretettel látogatják a bibliotékát, kérnek és kapnak segítséget kutatásaikhoz.

Az Országgyűlési Könyvtár mint a törvényhozás könyvtára mindig nagy hangsúlyt helyezett a parlamentarizmussal, parlamentek működésével kapcsolatos dokumentumok és szakirodalom gyarapítására: a Külföldi Parlamenti Gyűjtemény gerincét alkotó anyagokat intézményünk 1878 óta dolgozza fel szisztematikusan. A gyors ütemben zajló digitalizációnak köszönhetően a fent említett témák ma már, ha nem is teljes körűen, de akár otthonról kutathatók, ingyenesen használható adatbázisok segítségével is. A szabadon hozzáférhető források kitűnő példája az Egyesült Királyság parlamentjének honlapja. A honlap főoldalán a legfrissebb hírek mellett számos tematikus aloldalra mutató menüpontot találunk (Quick links). Alábbi írásunkban ezek közül ismerhetnek meg néhányat.

Az első szabadon választott Országgyűlés 1990. május 2-án alakult meg. A törvényhozás 386 helyéből az MDF 165, az SZDSZ 94, a Független Kisgazdapárt 44, az MSZP 33, a Fidesz 22, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja 21 és a függetlenek 7 mandátummal részesedtek.

Több mint 140 döntvénytár és döntvényeket is tartalmazó egyéb kiadvány digitalizált gyűjteménye érhető el szabadon az Országgyűlési Könyvtár digitális gyűjteményében és a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) a bírósági határozatok nyilvánosságának biztosítása érdekében rendelkezik a Bírósági Határozatok Gyűjteményéről (BHGY).

A történeti jogforrásokról két fontos szabadon elérhető adatbázisban tájékozódhatunk. A Wolters Kluwer Kiadó ezer esztendő törvényalkotásának eredményét teszi elérhetővé teljes szöveggel az Ezer év törvényei oldalon. A gyűjteményben Szent István törvényeitől, azaz 1000-től az 1945-ben meghozott törvényekkel bezárólag böngészhetünk teljes körűen. Az adatbázist Szent István Király Dekrétumainak Első Könyve (Intelmek Szent Imre Hercegnek) nyitja, az 1945. év pedig az államhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1945. évi XI. törvénnyel zárul.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT