Háromnegyed évszázaddal ezelőtt hunyt el Bánffy Miklós gróf (1853-1950), hazánk egyik legrövidebb ideig hivatalban lévő, egyben egyik legjelentősebb külügyminisztere. A késő dualizmus színházi életét színesebbé tevő, jelentős humán műveltséggel és művészeti érzékkel rendelkező erdélyi politikus kivette a részét a századforduló legnagyobb horderejű politikai vitáiban, kulcsszerepe volt az utolsó magyar királyi koronázás megszervezésében, a régi rend bukását követően pedig egészen a Rákosi-korszak derekáig élt – igaz, már a román határokon belülre került Erdélyben.

„Kereskedésünk, mely csodaszerű térfoglalásai folytán, a világforgalom jelentékeny tényezőjévé emelkedett, oly intézményeket és formákat létesitett, melyek szabályozására létező törvényeinkben hiába keresnénk útmutatást.” (Apáthy István: A magyar kereskedelmi törvénykönyv tervezete. Budapest: Franklin, 1873. p. 1.)

1875. május 18-án hirdették ki a Képviselőházban az 1875. évi XXXVII. törvényt, amely a polgári korszak kereskedelmi jogának átfogó szabályozását tartalmazta, és amelynek legfőbb küldetése az volt, hogy betöltse a fennálló vonatkozó törvények hézagosságát, elavultságát és ezáltal megfeleljen a Magyarországon is kialakult „modern-irányú nemzetgazdászati” körülményeknek, az újabb kor forgalmi viszonyai által támasztott követelményeknek. 1945-ig a kereskedelmi törvényt száznál is több törvénnyel egészítették ki, egyes rendelkezései azonban, így például a közraktárakról szóló paragrafusok, több mint 100 évig hatályos törvények maradtak. A kereskedelmi törvény még hatályos rendelkezéseit a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény helyezte hatályon kívül, azonban a kereskedelmi ügyletek általános szabályait rögzítő paragrafusok közül néhány a mai napig hatályos jogszabályként jelenik meg.

Frank Ignácz, a 19. század első jelentős magánjogásza, a történeti jogi iskola első hazai követője, tragikus körülmények között hunyt el Bécsben 1850. március 4-én. Jog- és államtudományi tanulmányait a Pesti Királyi Tudományegyetemen folytatta, ahol 1815-ben avatták jogi doktorrá.

Jókai Mór (1825. február 18. – 1904. május 5.) neve egyet jelent a romantikus-realista magyar prózával. Már életében legendává vált, Erzsébet királyné is rajongott a képzőművésznek és kertésznek sem utolsó Jókai regényeiért, melyek nemzeti dísz-összkiadása 100 kötetben először 1898-ban, azaz még a szerző életében megjelent.

A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk, mely a hazai perjog történetében mérföldkőnek számít, 1900. január 1-jén lépett hatályba. A törvény jogtörténeti jelentősége abból fakad, hogy azt megelőzően a hazai bűnvádi perjog évszázadokon át kodifikálatlan maradt, a számos jogforrásból táplálkozó perjogi joganyag területileg és személyileg is megosztott, partikuláris volt. A maga korában európai színvonalú kódex a törvényszékek, az esküdtbíróságok és a járásbíróságok előtti eljárást szabályozta és – módosításokkal ugyan, de – egészen 1952-ig, a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény hatálybalépéséig érvényben maradt.

Ifjabb Ábrányi Kornél 1849. december 31-én született Pesten, idősebb Ábrányi Kornél zeneszerző, zenei író (1822–1903) és Medve Jozefa legidősebb fiaként. Testvére Ábrányi Emil költő, műfordító, újságíró.

Bethlen István 1874. október 8-án született főnemesi, grófi családban az erdélyi Gernyeszegen. Tanulmányait a bécsi Theresianum nemesifjak számára fenntartott nevelőintézetben kezdte, majd a Budapesti Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Ezután a magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiát látogatta, ahonnan mezőgazdasági oklevelet kapott.

Szabad György Aradon született 1924. augusztus 4-én. Amint ő maga fogalmazott: magyarnak született a trianoni döntés nyomán Romániába frissen bekebelezett földön, évszázados hazai gyökerekkel bíró zsidó vallású család tagjának született az antiszemitizmus felívelése idején, és polgárnak e létforma fenyegetetté válása küszöbén. Családja 1932-ben Kolozsvárról Budapestre települt át, itt érettségizett 1942-ben. Származása miatt nem vették fel az egyetemre, 1944-ben behívták munkaszolgálatra, ám megszökött, és a nyilasuralom idején bujkálni kényszerült. A front átvonulásakor orosz katonák „munkára” vitték, de onnan is sikerült megszöknie.