anyakönyv

Az állami anyakönyvezés bevezetéséről

 

Az anyakönyv az emberek életében bekövetkező fontos események – születés, házasságkötés, haláleset – adatait nyilvántartó és igazoló hatósági irat. 

Az anyakönyvek vezetéséhez az államnak és az állampolgároknak egyaránt fontos érdeke fűződik. Az államnak a közfeladatai ellátásához adatokra van szüksége (például tudnia kell, hogy hányan élnek az országban), az állampolgároknak pedig fontos, hogy közhitelű okirattal igazolni tudják, hogy kivel, milyen rokoni kapcsolatban állnak (például egy öröklési ügyben). 

Az anyakönyvek vezetését eredetileg az egyházak végezték:  saját felekezetük vonatkozásában nyilvántartották a kereszteléseket, a házasságkötéseket és a halálozásokat. Ezek az anyakönyvek tehát az egyházi és nem a közigazgatási területbeosztás szerint készültek, ami megnehezítette az állami feladatok ellátását. További nehézségeket okozott, hogy mivel nem volt kötelező a gyermekeket megkeresztelni, a születések nem is mindig kerültek be a nyilvántartásba. Az így keletkezett anyakönyvek sem formailag, sem tartalmilag nem voltak egységesek, adataikban sok hiányossággal, pontatlansággal találkozhatunk.

Az 1867-es kiegyezést követően a magyar törvényhozás is élénken foglalkozott a kérdéssel, ami összefonódott a korszak éles egyházpolitikai küzdelmeivel. A leghevesebb viták a házasságkötés, a vegyes házasságokból született gyermekek vallása és az izraelita vallás egyenjogúsítása körül bontakoztak ki. Ekkor született meg az 1894. évi XXXIII. törvénycikk is az állami anyakönyvezésről.

Franciaország1792 Anglia1837 Románia1864 Olaszország1866 Spanyolország1870 Svájc1874 Németország1875 Magyarország1895 Ausztria1939

Példák az állami anyakönyvezés bevezetésének idejére Európában

 

Javaslat órai felhasználásra:

5 perc                 Előkészület

Nyomtassa ki a linken megtalálható vitában elhangzott felszólalásokat, majd ossza ki azokat páros munkára, páronként egyet. 

10 perc              Páros munka

A párok elolvassák a szövegeket, és a QR-kód beolvasását követően megoldják a forrásértelmező feladatot.

10 perc              Megbeszélés

A feldolgozást követően a párok megoszthatják egymással, hogy az általuk olvasott beszédrészlet a törvényjavaslat elfogadására vagy elutasítására buzdított-e, valamint, hogy a felszólaló mivel érvelt álláspontja mellett.

Tipp! Mivel az egyes felszólalások mellett megtalálható az is, hogy mely vitaszakaszban hangzottak el, a megbeszélés során akár a dualizmus kori törvényalkotási folyamat is felvázolható.

A vita során elhangzott beszédek

 

1. A törvényjavaslat kidolgozása

Bővebben

 

A törvényjavaslat vitája a képviselőházban

2. Bizottsági előadó

Bővebben

 

3. Az általános vita

Bezár

„Azonban, ha az ember a dolog természetét, valamint az ezen ügyben tett nímely hézagos nyilatkozatokat tekintetbe veszi, azt kell hinnie, hogy a körjegyzőkre gondolt a törvényjavaslat is, a t. miniszter úr is, mint oly közegekre, a kik az anyakönyveket vezetni fogják. […] Azonban nem habozom kijelenteni most sem azt, hogy épen ezen működési körben a kevésbbé megbízható elemek feltűnő nagy perczentet képviselnek. Hiszen maga a t. miniszter úr tette itt a házban azt a nyilatkozatot, hogy saját maga is körülbelül 500-ra teszi ezek között a meg nem bizható egyének számát, a mely bizony az összes létszámhoz képest rettenetes nagy mennyiség. Hiszen a közelmúltban egy egész vármegyében a körjegyzőknek a többsége helyeztetett egy, vagy más szempontból kifogás alá, és ugyanott hihetetlen botrányok kerültek napfényre […] Egy nagy hirű kúriai bíró, […] azt az adatot közölte, hogy évenkint 300—400-ra megy a körjegyzők ellen azon perek száma, melyek egész a kúria büntető osztályáig feljönnek […].”

Részlet Kovács Albert (Nemzeti Párt) felszólalásából
1894. május 22.

 

„De ép azon kérdéssel kapcsolatban, melyet fel akarok vetni, előttem furcsa, hogy Szent-István koronájának területén, a hol pedig az állampolgárságnak egységesnek kell lennie, mint azt a belügyminiszter úr is hangsúlyozta, Horvátország területén fenmarad a kizárólagosan papok által vezetett anyakönyvek institucziója. […] De ez, t. ház, nem tisztán Horvátország autonómiájának kérdése, mint azt a t. miniszter úr emlegeti, mert az, hogy az anyakönyvek helyesen vezettessenek, a magyar államnak érdeke, és pedig különösen a statuczió, a katonaállítás szempontjából, mert a véradó intézményei nálunk, különösen a hadsereg szempontjából, közös törvényhozási intézkedések alá tartoznak. A kormánynak tehát tisztában kell lennie azzal, hogy ezen megzavart jogállapotok folytán Horvátországnak ily területein is mily biztosíték lesz arra nézve, hogy ott az anyakönyvek helyesen és a törvénynek megfelelően fognak vezettetni […].”

Polónyi Géza (Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt) felszólalásából
1894. május 22.

 

„Azt mondja gr. Apponyi Albert t. képviselő úr, hogy én nem bizonyítottam azt, hogy az egyik vidéknek az intelligencziában való deficzitjét fedezni lehet a másik vidék intelligencziájának többletéből és drasztikus például felhozta, hogy a békési embert nem lehet rávenni, hogy ily csekély fizetésért elmenjen Mármarosba rövid időre ideiglenesen szolgálni. Az én tapasztalataim szerint, ha az illető vidéken csakugyan nem találhatók alkalmas közegek […], és oda máshonnan kellene importálni, mindig fogunk elegendő számmal közegeket kapni, ha nekik a megélhetésre szükséges anyagi eszközöket megadjuk. És én nem osztozom t. képviselőtársamnak azon nézetében sem, hogy azok az elemek, melyek ily hivatali funkcziókra vállalkozni fognak, az intelligenczia söpredéke volnának, mert akármiféle hivatalos állásra hirdettetik nálunk pályázat, sohasem az a baj, hogy kevesen folyamodnak, hanem az, hogy özönével érkeznek a folyamodványok. És ha csakugyan más vidékről kell majd egyént alkalmazni, és erre az anyakönyvvezetői állásra pályázat fog hirdettetni, méltóztassanak elhinni, […] most is ép annyian fognak jelentkezni, mint akkor, ha az adminisztráczió újjá lesz alakítva.”

Részlet Hieronymi Károly belügyminiszter felszólalásából
1894. május 23.

 

„Az e javaslatban kimondott bejelentési kötelesség a nép legszegényebb részét fogja leginkább terhelni, és azért különös figyelmet érdemel. Egyáltalán, t. ház, a törvényhozás alapfilozófiája azon feltevésből, azon fikczióból indul ki, hogy a törvényt mindenkinek ismernie kell. […] Ha ez így van, hogyan lehet […] a pusztán lakó juhásztól, kondástól vagy erdőcsősztől […] követelni, hogy tudja, ha gyermeke születik vagy valakije elhalálozik, hogy nemcsak a paphoz, hanem más valakihez is kell mennie? Honnan fogja ő ezt tudni? Hisz a kihirdetéseket, a kidobolásokat a legelőn vagy az erdőben ő nem hallja. […] Ma a nép kötelességének tartja, s ezt a kötelességet el nem mulasztja senki, hogy gyermekét megkereszteltesse. […] De azt a kötelességét még sokáig nem fogja megérteni, hogy a polgári anyakönyvvezetőnek is bejelentse. Egyes okoskodók azt fogják nekik mondani, hogy az a kötelezettség azért van, hogy az állam katonának vihesse a gyermeket, a mit különben most is tesz. S akkor igen sokan, minthogy nem akarják gyermekeiket katonáknak nevelni, ez okból el fogják mulasztani a bejelentést.”

Részlet Andreánszky Gábor (Nemzeti Párt) felszólalásából
1894. május 23.

 

„[…] vannak szegény egyházak, melyeknek arra vagyonuk nincs, hogy lelkészeiket kárpótolhassák, melyeknek hivei amúgy is túlontúl meg vannak terhelve egyházi és iskolai terhekkel, melyeknek lelkészei tehát, hogy megélhessenek, egyszerűen rá vannak utalva a stóla-jövedelemre. Ezeknél tehát el nem törölhetik kárpótlás nélkül a stólát, sem az esketésnél, sem a keresztelésnél, és ezekkel szemben behozni az állami anyakönyvvezetést és a kötelező polgári házasságot és nem gondoskodni arról, hogy a lelkészek kellő kárpótlásban részesíttessenek, és hogy ezen egyházi funkcziók ingyenesekké tétessenek: ez nem egyéb, mint a népet egyszerűen oda vezetni, hogy az egyházi funkcziókat elhanyagolja […]; ez nem egyéb, mint az állam részéről nemcsak előmozdítani azt a […] eléggé el nem ítélhető közönbösséget arra nézve, hogy vajjon a vallási és egyházi élet nem szenved, nem sülyed-e, hanem egyenesen az attól való elidegenítést előmozdítani, annak terére, annak kerékvágásába a népet belevinni.”

Részlet gróf Apponyi Albert (Nemzeti Párt) felszólalásából
1894. május 23.

4. Részletes tárgyalás

Bővebben
             

 

A törvényjavaslat vitája a főrendiházban

5. Az általános vita

Bővebben
 

 

6. Részletes tárgyalás

Bővebben

 

 

A képviselőház 1894. május 26-án nagy többséggel fogadta el az állami anyakönyvvezetésről szóló törvényjavaslatot. A főrendiház 1894. október 10-én tárgyalta meg a törvényjavaslatot. Itt 10 főrendiházi tag kérésére név szerinti szavazást tartottak a törvényjavaslat részletes vitára történő bocsátásáról. Mindösszesen 6 szavazattöbbséggel (102 igen, 96 nem szavazat) került a javaslat további tárgyalásra. A részletes vitát követően a főrendiház többsége elfogadta a törvényjavaslatot, amiről értesítette a képviselőházat. A képviselőház 1894. október 13-i ülésén a házelnök ismertette a főrendiház döntését, majd azt is, hogy a törvényjavaslatot szentesítés végett az uralkodóhoz felterjesztik. A szentesítésre 1894. december 9-én került sor. Az így elfogadott 1894. évi XXXIII. törvénycikk 1894. december 18-án került kihirdetésre az Országos Törvénytárban, majd 1895. október 1-jén lépett hatályba.

A törvénycikk hatálybalépését követően kizárólag az állami anyakönyvbe lehetett közhiteles bejegyzést teljesíteni. Az egyházak saját anyakönyveiket - mint nem közhiteles nyilvántartásokat - továbbra is vezették és vezetik. Az országot anyakönyvi kerületekre osztották, amelyeket a belügyminiszter számokkal látott el. Az anyakönyvi kerületek kialakításánál az angol és a német megoldást követve az egyes kerületeket külön e célra alakították ki, megengedve az eltérést a közigazgatás területi beosztásától. A kerületek meghatározásakor figyelembe vették a település nagyságát, fekvését, lakosságszámát és a könnyű megközelíthetőséget. Minden anyakönyvi kerületben egy anyakönyvvezetőt, szükség esetén egy vagy több helyettest alkalmaztak. Az anyakönyvvezetőket és helyetteseiket az illetékes önkormányzat közigazgatási bizottsága véleményének a meghallgatása után a belügyminiszter nevezte ki. Az anyakönyvvezetők jogot kaptak a házasságkötések törvényi előfeltételeinek megvizsgálására, a házasságkötések lebonyolítására. Budaörsön 1895. október 1-jén történt meg az első állami anyakönyv első bejegyzése.

A rendszerváltozás után, 1990-ben az anyakönyvek vezetése a polgármesteri hivatalok feladata lett. Az Elektronikus Anyakönyv (EAK) 2014. július 1-i bevezetése óta az anyakönyvi események nyilvántartásba vétele kizárólag elektronikusan történik. A négy addigi anyakönyvi típust (születési, házassági, halotti, 2009-től a bejegyzett élettársi kapcsolatot rögzítő) egy, az egész országban bármelyik anyakönyvvezetőnél elérhető anyakönyv váltotta fel. Az új rendszer már nem eseményekhez, hanem személyekhez köti az adatokat. Egyedi elektronikus azonosító alkalmazásával a rendszer az egy családhoz tartozó személyeket összekapcsolja, felszínre hozva ezáltal a papíralapú anyakönyvekben a bejegyzéskor keletkezett elírásokat, hibákat.