The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Schwarz Gusztáv 1858. január 1-jén született Pesten. 1911-ben törvényelőkészítő munkája elismeréseként előbb udvari tanácsosi, majd nemesi címet kapott, ekkor vette fel a Szászy-Schwarz nevet.
A Budapesti Tudományegyetem Jog- és államtudományi karán tanult jogot, 1882-ben avatták doktorrá. Tudományos pályára készült, ezért 1883-ban európai egyetemeket látogatott meg, járt a bécsi, a lipcsei, a hallei egyetemre, majd egy évig (1884-ig) a göttingeni egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Itt ismerkedett meg a német jogtudóssal, Rudolf von Jheringgel (1818–1892), aki nagy hatással volt Schwarzra. Kölcsönösen tisztelték egymást, 1885-ben, magántanári habilitációjához Jhering a budapesti jogi karhoz támogató ajánlást küldött. Szászy-Schwarz egész életében a német jogász tanainak hű képviselője és továbbfejlesztője, Jhering magánjogi jogesetgyűjteményét nemcsak magyarította, hanem 1901-ben a hazai jogéletből vett példákkal kibővítve adta ki.
1884-ben ügyvédi vizsgát tett, 1885-től az Ügyvédvizsgáló bizottság tagja lett. 1884-től 1896-ig ügyvédi irodát tartott fenn.
1885-től, a Budapesti Tudománygyetemen a római jog magántanára, 1893-tól rendkívüli tanára, 1896–1900 között nyilvános rendes tanára, 1900-tól haláláig a kereskedelmi és váltójog, valamint a római jog jogosított tanára. Lebilincselő előadóként emlegették hallgatói, eszményi tanár volt, aki igen nagy hatást gyakorolt mély tudásával, elmésségével. Az 1902–1903-as és az 1916–17-es tanévben a Jog és államtudományi kar dékánja. 1902-ben dékánként indítványt tett a Budapesti Tudományegyetemen a jogi kari könyvtár megalapítására, azzal a céllal, hogy a magas árú, vagy nagy terjedelmű hazai és külföldi szakkönyveket, illetve az általános műveltséget terjesztő műveket is megvegyék a hallgatók számára. A könyvtár 1904-től már működött is. Szászy-Schwarz 36 éven át tanított a jogi karon, neves tanítványai közé tartozott Marton Géza, Szladits Károly, és Beck Salamon is.
Kimagasló jelentőségű tudományos tevékenysége a civilisztika szinte egész területét átfogta. A historikus irányzattal szemben a modern jog alapját képező panderisztikának volt lelkes művelője. A házassági joghoz írott bírálata döntően befolyásolta a törvény megalkotását. Szilágyi Dezső ezután hívta meg (1895-ben) a magyar polgári törvénykönyv szerkesztő bizottságába, az 1900-ban közzétett első tervezet örökjogi részét Schwarz írta meg. Hangsúlyozta a dologi jog, a családjog és az öröklési jog átfogó reformjának szükségességét. Arra törekedett, hogy a magyar magánjogi kódex európai színvonalú legyen, ezért fontosnak tartotta, hogy a német nyelven is közzétett kódex-tervezeteket nagy tekintélyű német, osztrák és svájci magánjogászok is véleményezhessék. Jórészt tőle származik az 1914-ben közzétett magyar polgári törvénykönyv-tervezet indokolása is.
Értekezései, kritikái a lap megalapításától kezdve húsz éven keresztül a Jogállamban jelentek meg. A Jogtudományi Közlönyben a „Magánjogi fejtegetések” rovatban a tudományos döntvénybírálatnak új nemét teremtette meg. Egyik legfőbb munkája az 1906-ban megjelent A jogi személy magyarázata, mely jelentős kritikát váltott ki. A magánjog terén számos máig becses könyvet és tanulmányt írt. Ő foglalkozott először a bírói gyakorlat, a jogesetek elméleti jellegű és igényű elemzésével. Ez a szemlélet jellemzi a Magánjogi fejtegetések felsőbírósági határozatok kapcsán 1890-es és az Újabb magánjogi fejtegetések című 1901-es művét. Az 1911-ben megjelent öt tanulmányt tartalmazó Új irányok a magánjogban című kötetében a magyar magánjog mellett a római jog kérdéseivel is foglalkozott.
Tudományos érdemei elismeréséül 1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. A római jog és a modern civilisztika képviselőjeként a jogbölcseleti kérdések iránt is nyitott volt. Nevét a német jogtudományban is jegyezték, a Deutsche Juristen-Zeitung munkatársaként is dolgozott. Az I. világháború alatt a Bajtársi Szövetség jogi osztályának elnöki tisztségét viselte, ezzel is a német–magyar jogi közeledést kívánta szolgálni. Figyelemmel kísérte az európai, első sorban a német nyelvterület jogtudósainak munkáját, többen hatással voltak munkásságára, pl. Ernst Zitelmann (1853–1923), ill. levelezett Eugen Huberrel (1849–1923), aki az 1912-es svájci magánjogi kódexet is megalkotta.
A Magyar Jogászegylet alelnöki, és az Iparjogvédelmi Egyesület elnöki tisztségét is betöltötte.
1920. április 8-án hunyt el Budapesten. A 62 éves jogtudóst a jogi egyetem csarnokában ravatalozták fel.
