Létrehozás dátuma 2022. június 28.

 

Az Európai Unió tagállamainak nemzeti parlamentjei a lisszaboni szerződés hatályba lépése óta két eljárás keretében kapcsolódhatnak bele közvetlenül az uniós döntéshozatalba: a szubszidiaritásvizsgálat eredményeként elfogadott indokolt vélemény, valamint az ún. politikai párbeszéd keretében kialakított vélemény révén.
A lisszaboni szerződés hatályba lépésével a szubszidiaritás elvének érvényesítése érdekében az EU-tagállami nemzeti parlamentek előzetes (ex-ante) és utólagos (ex-post) ellenőrzési jogosultságokkal rendelkeznek. Az előbbi esetben a jogalkotási aktus tervezete képezi a vizsgálat tárgyát, amelynek eredményeként indokolt vélemény elfogadására kerülhet sor. Utóbbi esetben pedig kihirdetett uniós jogszabály jelenti a vizsgálat tárgyát, amely alapján ún. szubszidiaritáskereset kezdeményezésére nyílik lehetőség. Mindkét esetben egy relatíve szűk határidő, nyolc hét, illetve két hónap áll a nemzeti parlamentek rendelkezésére.
Az Ogytv. és a HHSZ alapján az Országgyűlésben az Európai Ügyek Bizottsága látja el szubszidiaritás ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatokat és kizárólagos kezdeményezési jogosultsággal rendelkezik.
A politikai párbeszéd alapján a Bizottság és a nemzeti parlamentek között a legkülönbözőbb európai uniós kérdésekről és kezdeményezésekről folyhat írásbeli dialógus.
Az Ogytv. és a HHSZ alapján az Európai Ügyek Bizottsága bármely európai uniós tervezetet, javaslatot megvizsgálhat – tartalmi, formai és időbeli korlátokra tekintet nélkül – és megállapításait, illetve észrevételeit közvetlenül eljuttathatja az Európai Bizottság részére.