Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mondja az evangélium. Ha valaki, akkor Magyary Géza valóban éhezte és szomjúhozta. Fáradhatatlanul kereste egész élete folyamán. Amit megtalált, azt félelem és tartózkodás nélkül kimondotta, bármily szokatlan, újszerű is volt. Ha pedig valamelyik tanítását utóbb tévesnek vagy javításra szorulónak ismerte fel, nem habozott visszavonni, vagy megjavítani. Ez pedig nem ritkán történt, mert tudományos tételeit egyre újra és újra átvizsgálta, főképpen arra törekedve, hogy tételeit egyre újra ás újra átvizsgálta, főképpen arra törekedve, hogy tételeit néhány egymással összhangban álló alapgondolatra vezesse vissza. Mi, akik tanítványai voltunk, meghatottan láttuk azt a boldog örömet, amellyel régibb tanításait elvetette és helyükbe olyanokat vallotta magáénak, amelyek rendszerének összhangjába jobban beilleszkedtek. Talán kevesen vannak, akik minden tételét elfogadnák, de nincs jogász az országban, aki nagy tisztelettel nem hajolna meg nemes emléke előtt.
Tudományos pályája a hiteljog területén indult el, aztán a perjog művelője lett, mert úgy látta, hogy ez az a mező, amelyen a magyar jogtudománynak az ő munkájára a legnagyobb szüksége van. Élete utolsó éveiben a nemzetközi jog művelésére tért át, mert úgy látta, hogy az akkori körülmények között ennek művelésével teheti a legnagyobb szolgálatot hazájának. De a legmaradandóbbat a perjog területén alkotta, perjogi munkái közül pedig a legmaradandóbb becsű alkotása az, amely tanszéki utódának, Nizsalovszky Endrének átdolgozásában most harmadik kiadásában támadt új életre, a Magyar polgári perjog című könyve. Kegyeletes kézzel nyúlt hozzá Magyary főmunkájához Nizsalovszky. Hiánytalanul akarta Magyary művét a mai jogászgenerációnak adni, mint ahogyan az előszóban hangsúlyozza is. Hiánytalanul is adta. Nem változtatott rajta ott sem, ahol véleménye nem egyezik meg Magyaryéval. Alig egy-két helyen tér el az előző kiadások álláspontjától, s ott külön meg is említi. De ha nem is vett el semmi lényegeset, hozzá sokat adott. Szükség is volt erre, mert a második kiadás megjelenése óta a magyar perjog tételes joga nagy változásokon ment keresztül. A törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény mellett sok más új jogszabály megismertetését kellett vállalnia, szorosan a perjogiakét és olyanokét, amelyek a perjog területén kívül vannak ugyan, de ezzel szoros kapcsolatban állanak, aminő az új ügyvédi rendtartás, a bírói fegyelmi törvény és sok más. (…)
Ha majd a könyv, további kiadása céljából, újabb kiegészítés alá fog kerülni, örömmel látnók annak kidomborítását is, hogy hogyan élnek a perjog szabályai a gyakorlati élet valóságában; melyek azok, amelyek eleven életet élnek s melyek maradtak az élettől idegenek. Nem lenne érdektelen például megemlíteni, hogy a perbeli hazugság büntetésére vonatkozó szabályt alig alkalmazzák, hogy a békebíró intézmény jelenlegi formájában az életbe nem tudott átmenni, hogy a munkaügyi perekben az ülnökök alkalmazása annyira ritkaság, hogy az 1920-ban megállapított 20 koronás ülnöki alapdíjnak pengőértékben valorizálása még máig sem került szóba. Az is érdekelné a perjoggal megismerkedő jogászifjúságot, de a gyakorlati jogászt is, hogy az ügyek milyen hányada indult keresettel és milyen hányada fizetési meghagyással, a perek hány százaléka nem jut és hány százaléka nem juthat fel az elsőfokon, milyen hányada kerül és kerülhet a felülvizsgálati bíróság elé. Magyary Perjoga mindezek szerint hivatott átdolgozóra talált. az új kiadás megjelenése örvendetes eseménye jogi irodalmunknak.
