The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Baumgarten Izidor – Baumgarten Ferdinánd jómódú kereskedő fia, Baumgarten Nándor kereskedelmi jogász unokabátyja – 1850. március 27-én született Pesten. Jogi tanulmányait is itt végezte, s hároméves külföldi egyetemeken töltött, tanulmányait kiegészítő és nyelvtudását gyarapító útja után, 1876-ban a Budapesti Tudományegyetemen jogtudományi doktorátust, majd újabb három év külföldi gyógykezelést és tapasztalatszerzést követően, 1882-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1885-ben kapta meg a büntetőjog és eljárás magántanára címet.
Néhányéves ügyvédi gyakorlat elteltével büntetőjogászi pályára lépett: 1886-tól öt évig a budapesti Királyi Ügyészségen alügyész, 1891-től 1896-ig – szintén a fővárosban – törvényszéki bíró, majd két évig királyi ügyész. Bár egyetemi tanári állásra készült, 1889-ben sikertelenül pályázott a büntetőjogi tanszékre, így tanári címe ellenére – amelyet 1891-ben egy jogszabály értelmében elveszített – nem lett egyetemi oktató. 1898-tól osztálytanácsos az Igazságügyminisztériumban, ahol intenzíven részt vett különböző törvények, különösen a büntető perrendtartás és a büntető novella előkészítési munkálataiban, és komoly szerepe volt 1899-ben a nemzetközi büntetőegyesületi kongresszus megszervezésében. 1901-ben Plósz Sándor igazságügy-miniszter koronaügyész-helyettessé nevezte ki. Felelősségteljes beosztásában jelentős határozatok összeállítását és elfogadását segítette, ezek indokolását is zömmel ő készítette. 1910-ben a Budapesti Tudományegyetem büntetőjogi tanszékére szóló meghívás ötletét elvetette. Tízéves eredményes ügyészségi munkája után – királyi kinevezéssel – 1911-től kúriai tanácselnökként a II. Büntetőtanács vezetésének feladatát látta el. 1914 februárjában egészségi állapotának romlása miatt ment nyugdíjba, ekkor a II. osztályú Vaskorona-rend elnevezésű magas kitüntetésben részesült.
Szakmai-hivatali tevékenysége mellett élen járt az ún. klasszikus büntetőjogi iskola tudományos művelésében is. 30 éves jogirodalmi munkásságában az anyagi büntetőjog és a bűnvádi eljárás kérdéseinek vizsgálata csaknem azonos mértékű. Már 1883-ban A sajtójogi felelősség rendszere című első értekezése a szakma elismerését váltotta ki. 1885-ben A kísérlet tana című munkája – amely a téma első büntetőjogi monográfiájának tekinthető – elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Sztrokay-díját. Az 1880–1890-es években szakterülete további fontos problémaköreit elemezte: 1886-ban a Törvényhalmazat és bűnhalmazat, 1889-ben A tett azonosságának kérdéséhez, 1893-ban Az előzetes eljárás reformja, 1895-ben A vádhatározatról című tanulmányai ezt egyértelműen bizonyítják. A 20. század első évtizedében – a jogdogmatizmus híveként – részt vett a kriminálpolitikai küzdelmekben (lásd A büntetés kimérése kriminálpolitikai szempontból című 1901-ben készült írását), és az esküdtszék hatáskörének, majd reformjának kérdésében kialakult hosszabb jogvitában (pl. Esküdtszéki tanulmányok, illetve Esküdtbíróságaink reformja), valamint a büntetőtörvénykönyv revíziójáról szóló polémiában is komoly szaktekintélyként szerepelt. Nagyszabású tanulmányai közül kiemelésre méltó 1902-ből A codifikált büntetőjog és a külön törvények, valamint 1905-ből A törvényhozás művészetéről című három-három részes, a Jogállamban közölt munkája. Legtöbb publikációja ebben a szaklapban jelent meg, emellett tudományos szakcikkeinek nagy részét a Magyar Igazságügy, a Bünügyi Szemle, a Jogtudományi Közlöny, az Ügyvédek Lapja, a Közbiztonság, az Igazság, a Magyar Jogászegyleti Értekezések, a Büntetőjog Tára című folyóiratok tették közzé. Tevékeny szerepet vállalt az 1907-től megjelenő Büntetőjogi határozatok tára első 4 kötetének összeállításában is. Büntetőjogi tanulmányainak gyűjteménye – három vaskos kötetben – szintén 1907-től került kiadásra.
A magyar igazságügy tudományos felkészültségű szakembereként számos nagysikerű előadásban népszerűsítette az általa képviselt jogágat, többek között a Magyar Jogászegyletben, amelynek alelnöki posztjára 1909-ben választották meg, és e feladatát haláláig végezte. A kiemelkedő büntetőjogász hosszabb betegség után 64 éves korában, 1914. szeptember 30-án hunyt el Budapesten.
