The collection of the library Duplicate 2 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 0 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 2 Duplicate 1 Duplicate 2 Duplicate 1 Duplicate 2 Duplicate 1 Duplicate 2 Duplicate 1 Duplicate 2 Duplicate 1 Duplicate 1

The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.

Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.

In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.

We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.

The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.

Életrajz, munkássága

„Messze Indiába sárgatógás, borotvált fejű buddhista papok között mezítlábas, komoly arcú zárkózott ember éldegélt éveken át. Egy buddhista szeminárium rideg szobájában elmélkedett a gyümölcsöt kéregető buddhista szerzetesek titkain.” (Diószeghy Miklós: Egy magyar tudós hamvait elmosta az eső, Budapesti Hírlap, 1929. március 3. p. 7.)

Magyarországon, a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi karán folytatott jogi tanulmányait követően 1901-től, alig egy éven át az Országgyűlési Könyvtár munkatársaként dolgozott. 1902-től jogot tanított Sárospatakon, majd 1903-tól Kolozsvárott a nemzetközi jog tanárává, 1909-ben pedig Budapesten egyetemi magántanárrá nevezték ki. Jogtudósi, tanári működése során elsősorban a nemzetközi joggal foglalkozott. Kutatási célból huzamosabb ideig tartózkodott Angliában, Észak-Amerikában, illetve Indiában. Az I. világháború alatt haditudósítóként ténykedett a nyugati hadszíntéren. A háborút követő években, Svájcban, Berlinben, majd Londonban élt, és regényeket írt abban a reményben, hogy az írásból megélni képes sikeres szerzővé válik. Könyveinek népszerűsége azonban elhanyagolható volt, így ismét útra kelt, és Ceylon (a mai Srí Lanka) szigetére utazott. Ott áttérve a buddhista hitre szerzetesnek állt – egyes források szerint nem lett szerzetes, hanem csak buddhistaként egy kolostorban élt –, elsajátította a tamil, a bengáli, illetve a szankszrit nyelvet, később pedig buddhista egyházjoggal is foglalkozott.

Elmélyülten vizsgálta az Egyesült Királyság parlamentjének működését is, és e tárgyban jelent meg talán legfontosabb műve, Az angol parlamenti szólásjog és fegyelem történeti fejlődése és jelen állapota (1547-1913) címmel. Az utóbbi kötet megírására 1912-be az akkor éppen Angliában kutató Ferenczyt nem más, mint gróf Tisza István, a magyar Képviselőház akkori elnöke kérte fel, aki az angol házszabály – különös tekintettel annak a parlamenti rendre és fegyelemre vonatkozó részeire – monografikus feldolgozását várta a kutatástól. Ferenczy könyve, amely a saját meghatározása szerint „szerény kísérlet az angol parlamenti jog két összefüggő részletének, a szólási és fegyelmi jognak eredeti forráskutatások alapján való monografikus feldolgozására”, két nagy részben, összesen harminchat fejezetben mutatja be a szigetország parlamentjének működését. A monográfia nagyobbik része a brit parlament fegyelmi jogát vizsgálja, a brit képviselőház jegyzőkönyvéből vett esettanulmányokat segítségül hívva ismerteti az egyes parlamenti fegyelmi rendszabályokat és a parlamenti karhatalmat, illetve annak tényleges alkalmazását. Frank Tibor történész szerint Ferenczy Árpád könyve megírásával a téma talán legkomolyabb magyar nyelvű, tudományos igényeket kielégítő feldolgozását tette le az asztalra. Továbbá, írt összefoglaló munkát az aktuális politikai intézményrendszerről (A politika rendszere: alkotmány- és közigazgatástan), illetve a nemzetközi magánjog bizonyos kérdéseiről (A honosság, illetőség és lakóhely jelentősége a nemzetközi magánjogban, illetve A nemzetközi magánjog kézikönyve: a polgári, váltó, kereskedelmi és tengerjog, valamint a pervégrehajtási és csődjog különös tekintettel a hazai törvényhozásra és bírói gyakorlatra) és a nemzetközi választott bíróságokról is (A nemzetközi választott bíróságok múltja, jelene és jövője: függelékül: a Hágai Békeegyezmény franczia és magyar szövegben).

Ferenczy Árpád 1929-ben, egy régóta tervezett tibeti út előtt elkapta a vérhast, melynek következtében hamarosan elhunyt a Ceylon szigetén elhelyezkedő Kandy városában.

A Budapesti Hírlap 1929-es, Ferenczy Árpád halálhíre kapcsán megjelent cikke szerint éveken át senki nem kapott hírt felőle, míg Simonyi-Semadam Sándor egykori miniszterelnök, illetve Erdősy Károly, a Szent István Társulat vezérigazgatója Ceylonon járva egészen véletlenül nem találkoztak vele. Velük is zárkózott volt, csak hosszas faggatás után árulta el, hogy éppen a buddhista kánonjog tanulmányozásával foglalkozik:

„Jogtanár voltam Magyarországon, megjelent Londonban is egy-két munkám, de többet nem akarok közölni és arra kérem az urakat, hogy ha hazamennek Magyarországra, ne mondják senkinek, hogy velem találkoztak és nehogy írjanak rólam.” (Diószeghy: i. m. p.7.)