Halbschuh (Irányi) Dániel 1822. február 24-én született a Szepes megyei Toporcon. Édesanyja nemesi származású Czapkay Zsófia Cecília, édesapja ágostai hitvallású evangélikus lelkész volt. Dániel Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végezte el gimnáziumi tanulmányait, majd Eperjesen, az Evangélikus Kollégiumban bölcsészetet és jogot hallgatott. Diáktársai közül kitűnt lelkesedésével a magyar nyelv megismerése és a politika iránt. Tizenhét évesen könyvtárnoka lett az eperjesi magyar társaságnak, a Magyar Nyelvmívi Intézetnek. Jogi tanulmányait Pesten fejezte be, ekkor magyarosította nevét Irányira. Szoros kapcsolatot alakított ki Kossuthtal és a szabadelvű párt több vezető emberével. Közben letette a köz- és váltóügyi vizsgát, és egy ügyvédi irodában kezdett el dolgozni.

1848. március elején Irányi Pozsonyba utazott, hogy tolmácsolja Kossuthnak az Ellenzéki Kör elégedetlenségét az országgyűlés munkájával kapcsolatban: „Nem lenne-e jó – kérdé Irányi – ha országos mozgalmat indítanánk meg Pestről a reformok siettetése végett? – Bíz ez nagyon üdvös lenne – hagyta helyben Kossuth. Próbálják meg hátha ezáltal is nyomást gyakorolhatunk a csökönyös mágnásokra” – E beszélgetésből pattant ki a szikra, amely március 15.-ének fáklyáját meggyújtotta.” A forradalom napján Irányi Dániel beszédet mondott a Landerer és Heckenast nyomda előtt, a Nemzeti Múzeumnál pedig ő javasolta, hogy az egybegyűltekkel vonuljanak a Városházára, majd Budára a Helytartótanács elé a 12 ponttal, hogy aztán kiszabadítsák Táncsics Mihályt. Miután Irányi Dánielnek meghatározó szerepe volt a március 15-i események alakulásában, a 13 fős forradalmi választmány tagjává lett, majd csatlakozott a nemzetőrséghez. Vidéken, tűntetéseket szervezett, és részt vett azoknak a kiáltványoknak a megszerkesztésében, amelyek lehetővé tették a vidéki szervezetek pestiekhez való csatlakozását. Ezt követően Lipótváros képviselőjévé választották, emellett a képviselőház jegyzőségét is elvállalta, majd amikor hallott az osztrák csapatok fővároshoz való közeledtéről, belépett az országgyűlés önkéntes csapatába.

Debrecen város Irányi számára nem csak az általa követett kormány székhelyének áthelyezése miatt volt fontos, hanem mert felfigyelt az üléseken rendszeresen megjelenő, és az országgyűlés munkája iránt érdeklődő hölgyek egyikére, Szentpály Jankára. A világosi fegyverletételt követő megtorló események azonban megakadályozták, hogy összeköthesse vele életét. Irányi, a felvidék erdeiben, majd Baradlán rejtőzködött, unokaöccse, Jenő nevén. Távollétében halálra ítélték, ekkor István bátyja – hogy öccse életét megmentse –, Dánielnek vallotta magát. A regénybe illő eseményeket Irányi később megírta a Honvédalbum számára, de hasonló fordulatokat fedezhetünk fel Jókai Mór, A kőszívű ember fiai című művével is.

1850 márciusában érkezett Párizsba nyelvi és anyagi nehézségekkel küzdő fiatal emigránsként. Világossá vált számára a franciák tájékozatlansága a magyar eseményeket illetően, ezért több kísérletet tett, hogy mindezt orvosolja. Először a nemzetiségi problémákra reagálva, megírta a Lettres Hongro-Roumaines című tanulmányát, majd egy kétkötetes, művet fogalmazott meg a ’48-as eseményekről, Mémoire sur la condition actuelle des protestants en Hongrie címmel.

Irányi szívesen írt a Franciaországban tapasztalt politikai és közigazgatási viszonyokról a Hazánk s a Külföld című folyóiratban. Kossuth Lajos üzeneteinek lefordításáról és Párizsba, Turinba, Genovába való eljuttatásáról is gondoskodott. A túlhajszolt szellemi munka, a továbbra sem enyhülő anyagi nehézségei, valamint betegsége több ízben pihenésre-gyógyulásra kényszerítette.

A kiegyezés másnapján az uralkodó amnesztiát hirdetett az emigrációban élők számára. Irányi Dániel ekkor, bár Kossuth ellenezte, a hazatérés mellett döntött. „Szabadon, minden meghunyászkodás nélkül tértem vissza hazánkba, s általhatva a meggyőződéstől, hogy ide benn immár többet tehetek a közügyért, mint amennyit tehetnék még oda künn.” 1868. novemberében Pécs városa képviselői mandátumát kapta meg, majd három évvel később Békését. 1869-től Irányi Dániel a 48-as Párt elnökeként tevékenykedett, és élete végéig a szélső ellenzék vezéregyénisége maradt. Politikai nézeteit nem csak a képviselői pulpituson fogalmazta meg, hanem több, sokak által olvasott fórum hasábján is, többek között az Atheneum, Pesti Divatlap, Hölgyfutár, Vasárnapi Újság, Magyar Újság c. lapokban, ez utóbbinak szerkesztője is volt. Irányi rámutatott a kisebbségi jogok védelmének fontosságára, a nemzetiségek egyenjogúságának deklarálására. Felhívta a Tisztelt Ház figyelmét a választójogi törvény hiányosságaira, az igazságszolgáltatást és törvényhatóságot érintő reformok szükségességére, valamint az oktatásügy átszervezésének halaszthatatlanságára. Liberális egyházpolitikát képzelt el, amely szerint az egyén szabadon gyakorolhatja hitét, emellett fontosnak tartotta a polgári házasságkötés bevezetését. Az Erkölcsnemesítő Egyesület létrehozásában Irányi olyan lehetőséget látott, amelynek nevelő tevékenységével a polgárosodás felé vezetheti a magyar társadalmat.

Irányi Dániel, politikai pályája alatt tiszta jellemével, gondolkodásával, elveihez való hűségével, „minden pártnak kikényszerítette tiszteletét”. 1892. november 2-án, Nyíregyházán hunyt el.