Irinyi József 1822. március 13-án, a Bihar megyei Albison, született, Irinyi János mezőgazdász és Jánossy Róza negyedik gyermekeként. A család egy másik neves személyiséget is adott az országnak, hiszen József bátyja, Irinyi János amellett, hogy feltalálta a gyufát, és megalapította az első gyufagyárat, őt bízta meg Kossuth a szabadságharchoz szükséges ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával.

Irinyi József tanulmányait Nagyváradon kezdte, majd debreceni Református Kollégiumban tanult tovább, végül pedig a jogi pályát választotta. A joggyakorlat után Pestre költözött, hogy ügyvédi vizsgát tegyen, és a tudományos, kulturális élet virágzó központjában, az irodalmi élet nagyjai között bontogassa „szárnyait”. Írói tehetségét először az Athenaeum című folyóirat hasábjain mutatta meg.

1842 tavaszán útra kelt, hogy bejárja Ausztria, Szászország, Poroszország, Belgium, Franciaország, Anglia különböző városait. Utazásainak tapasztalatait A Német-, Francia- és Angolországi úti jegyzetek című művében fogalmazta meg. A kötetben ismertette az említett országok társadalmi, politikai berendezkedését, intézményeit, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a látottakat egyszer nemzete hasznára fordítsa. „Szembeszállni mindennel, aki és ami hibás, nem gondolva előítélettel, gúnnyal, rágalommal és akárminő ellenségeskedéssel, s közepette a részvétlenség és közönyösségnek, folytonosan lobogó lelkesedésünknek s éber és rugékony lelkűnek lenni, s nem tágítani soha, még az örvény szélén sem […] ekképp küzdeni, tudósítni, világosítani, tanítani igazán, bátran és becsületesen, s beszélni, midőn mások még nem beszéltek.” Magyarországon azonban a cenzúra szigorúan közbelépett, és csak másfél évszázaddal később, 1998-ban jelenhetett meg könyv formájában az ifjú utazó írása. A könyvvizsgálat ellen vívott küzdelme nyomán született meg a Sajtótörvényről, majd Az országgyűlés rendezéséről írt tanulmánya.

1845-ben a Pesti Hírlap külföldi rovatának munkatársa lett, emellett szépirodalmi műveket is publikált a korszak népszerű lapjaiban, mint például az Életképekben, a Társalkodóban, a Pesti Divatlapban, a Szépirodalmi Lapokban, de a Budapesti Hírlapban és az Országgyűlési Almanachban is publikált.

1848 márciusában, a 26 éves Irinyit megbízták egy petíció összeállításával, amelynek az esszenciája az a 12 pont, amelyet a Landerer és Heckenast cég nyomdája előtt, Vasvári Pál beszéde után szakadó esőben olvasott fel. Ezek után indult meg a „népek tengere” Táncsics kiszabadítására, és egy új, szabadabb, küzdelmesebb élet irányába.

Az 1848. június 26-án tartott országos képviselőválasztáson, a Hosszúpályi körzetben Irinyi Józsefet választották meg képviselőnek.

Az 1848. évi nemzetgyűlés megnyitása előtt tagja lett a belügyminiszter által megbízott küldöttségnek, mely a képviselőházi szabályokat készítette elő. Október 8-án követségi tanácsosi rangban, diplomataként képviselte Magyarországot Párizsban. A ’49-es áprilisi harcok közepette hazaszökött, és még részt vett a debreceni ülésen.

A szabadságharc bukása után elfogták, és több hónapra az Új épületbe zárták, ahová Batthyány Lajost és Irinyi testvérét, Jánost is, majd halálra ítélték. Haynau végül megkegyelmezett az Irinyi testvéreknek.

Szabadulása után Irinyi már csak a szépirodalomnak szentelte életét. Neki köszönhetjük a Tamás bátyja kunyhójának magyar fordítását, valamint az annak magyarázatául szolgáló kötetet, mint ahogy Alexandre Dumas: A gyöngyös hölgy fordítását is. Önéletrajzi ihletésű romantikus regénye, Béla címmel, ekkor jelent meg. A protestáns egyház tagjaként és tisztviselőjeként mélyen foglalkoztatta a vallásügyi helyzete, ezzel kapcsolatban két jeles műve is napvilágot látott: Az 1790/1-ki vallásügyi törvény keletkezésének történelme, valamint a Zsinati előkészületekről címűt.

Irinyi József 1858. február 20-án, szívgyulladásban, mindössze 37 évesen halt meg.

A 48-as márciusi ifjak e jeles képviselőjének pályájára emlékezünk a könyvtár előterében készült kiállítással.