25 évvel ezelőtt halt meg Kner Erzsébet könyvkötő mester, tipográfus A könyvkötő mesterséggel foglalkozó Kner család ősei a 18. században Felvidékről indultak el, majd Békés megyében telepedtek le. A gondolatok, az írás könyvekké „testesítése” csak olyan településen maradhatott fenn az elmúlt a századokban, ahol felismerték a szellemi tartalom mellett a nyomtatványok kötésének szépségét és értékét is. Kner Izidor, a neves nyomdaalapító választása ezért esett Gyomára, ahol Netter Kornéliával alapított családot. Házasságukból öt gyermekük született: négy fiúgyermek mellett a család elsőszülött leánya Kner Erzsébet is, aki 1897. március 7-én látta meg a napvilágot. Elemi iskoláit szülővárosában végezte el, majd középiskolai tanulmányait a mezőtúri Felsőbb Leányiskolában folytatta, ahol egy új világ nyílt ki számára. A német és francia nyelvek mellett zongorázni, táncolni, korcsolyázni, festeni is megtanulhatott. Budapesten, magánúton érettségizett, majd Jaschik Álmos művészeti magániskolájában ornamentális- és betűrajz tudását, valamint könyvkötészeti ismereteit gazdagította. A Tanácsköztársaság alatt és az azt követő viharos időszakban a szülői házban talált menedéket. Erzsébetben ekkor tudatosodott életcélja, amely a könyvek kötésének művészi szinten való tervezését és kivitelezését jelentette: „[…] rájöttem, hogy az egész tudomány nem fog sokat jelenteni számomra, ha nem leszek képes az általam készített kötéseket magam tervezni.” (Erdész Ádám: Kner Erzsébet. Gyomaendrőd: Kner Nyomdaipari múzeum, 1997. 17-18. p) Családja támogatásával a nyomdaiparáról híres Lipcsébe utazott a grafikai és nyomdászati akadémiára, ahol az egyik legnevesebb könyvművész, Hugo Steiner-Prag osztályába került. „Ekkor láttam életemben először modern stílusban készített kötéseket, ami reveláció volt számomra. Láttam, mit lehet a legegyszerűbb eszközökkel, pár vonal célszerű alkalmazásával elérni. A tabuk is érvénytelenekké váltak. A vonalak bekeretezés nélkül, szabadon futottak ki a táblák széléről, a szimmetria sem volt parancsoló szükség többé. Az új nyelvet mindjárt megértettem, sőt mindjárt beszélni is tudtam rajta.” (Erdész Ádám: Kner Erzsébet. Gyomaendrőd: Kner Nyomdaipari múzeum, 1997. 22. p)

1924 őszén családi segítséggel, Erzsébet megnyitotta önálló könyvkötő műhelyét Budapesten, az Alkotmány utcában, melynek fenntartása folyamatos nehézségekbe ütközött a korszakot jellemző válságok miatt. Kner Erzsébet felismerte: „Műhelyem boldogulását nem a minden áron való versenyben keres [em], hanem a nemes tradíciók ápolásában, a kifogástalan minőség, az egyéni, művészi formai megoldás feltétlen biztosításában.” (Erdész Ádám: Kner Erzsébet. In: Magyar Könyvszemle. 1998/4. szám 420 p.) Az évek folyamán Kner kötészeti stílusának letisztult szépsége, a könyvkötésben használt anyagok kiválasztásában mutatott igényessége egyre több magán és „közületi” megrendelést biztosított számára. A kézi könyvkötés mellett a gépi technológiát is alkalmazta, de nem hódolt be a tömeggyártásnak. Édesapjától átvállalta a törvénykönyvek, a hivatalos közlönyök kötésének nehéz feladatát, emellett nagy lelkesedéssel foglalkozott a kisebb példányszámban megjelenő kötetekkel, exkluzív kiadványokkal is. Kner Erzsébet pontosan tudta, hogy a könyv külső megjelenése mennyire hozzájárul a könyv hangulatának aláfestéséhez, mennyivel hatékonyabban csábít olvasásra egy színvonalas, ízléses külsejű mű. Munkáinak híre Európa több nagyvárosába eljutott, és számos nemzetközi könyves-iparművész kiállításon elismerésre talált.

Ebben az időszakban alakult meg a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társasága, tagjai között Kner Erzsébettel. A társaság legfontosabb feladatának tekintette a magyar reklám- és könyvművészeti kultúra fejlődését, erkölcsi és anyagi érdekeinek előmozdítását abban a vészterhes időszakban, amikor szinte mindenki a puszta megélhetéséért küzdött.

​​​​​​A második világháború megpróbáltatásai és családtagjai elvesztése után Erzsébet – hosszas vívódást követően – 1949 áprilisában útra kelt Chicagóba, ahol már várta Albert bátyja. Kner Erzsébet még távozása előtt kedves tanítványának, később az 1930 augusztusától alkalmazásában álló Kardos Ferencnek adományozta műhelye fontos darabjait. „Az alábbi tulajdonomat képező berendezési tárgyakat: egy aranyozó prést, egy perforáló gépet, egy biegelő gépet, egy sarok gömbölyítőt és egy kis asztali lemezollót Önnek ingyen használatra engedem át, azonban csak visszavonásig.” (Kner Erzsébet által írt adományozó levele). Kardos Ferenc 1950-től az Országgyűlési Könyvtár könyvkötő műhelyében dolgozott nyugdíjazásáig, magával hozva Kner Erzsébet reá ruházott értékes eszközeit. A mai napig használatban lévő és működőképes gépek ugyan napi rendszerességgel már nem dolgoznak, de teljes pompájukban megtekinthetők – illetve a Kulturális Örökség Napjainak alkalmából évente egyszer a nagyközönség által is ipróbálhatók – a könyvtár társalgójában.

​​​​​​A kivándorlás lelki nehézségeit Erzsébet számára a Newberry Könyvtár adta munka enyhítette, amelyben 2000 ősnyomtatvány megrongálódott kötésén dolgozott. 1952-ben nyitotta meg a harminc éven át működő, elsősorban bibliofil kiadók, gyűjtők, könyvtárak számára nélkülözhetetlen, iparművészi igényességgel alkotó műhelyét.

Erzsébet 1973 januárjában döntött úgy, hogy a könyvkötés feladatait megosztja William Anthonyval, akivel közel tíz éven keresztül volt a munkatársa. Kner Erzsébet 1982-ben vonult végleg nyugalomba. 1967-től többször haza látogatott, ezek közül az egyik legemlékezetesebb az Országos Széchényi Könyvtár által rendezett életmű-kiállítás volt, amelyen együtt láthatta sok elveszettnek hitt kötészeti remekművét. A másik esemény a Kner-nyomda megnyitásának centenáriuma alkalmából Gyomán megrendezett ünnepség volt.

Kner Erzsébet a magyar történelem egyik legnehezebb évszázadának volt tanúja. 1998. március 1-én Chicagóban egy hosszú és küzdelmekben gazdag életet hagyott maga mögött.