Antall József Pestújhelyen született 1932. április 8-án. Édesapja, id. Antall József, akinek a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként elévülhetetlen érdemei voltak több ezer zsidó és több tízezer lengyel menekült ellátásában és megmentésében, majd a háború után kisgazdapárti parlamenti képviselő és újjáépítési miniszter volt. Apja posztumusz Világ Igaza címet kapott „a háború éveiben az elesetteknek és az üldözötteknek nyújtott humanitárius segítségéért”.

Ifj. Antall József 1942-ben kezdte meg középfokú tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd az ELTE-n szerzett történészi, levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi képesítést. Már nagykorúvá válása előtt megfogalmazódott benne a szándék, hogy édesapját követve politikai pályára lép, ez azonban sokáig nem valósulhatott meg. Tanulmányai végeztével először a Magyar Országos Levéltárnál kezdett el dolgozni. 1955-ben történelemtanárként helyezkedett el a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. Az 1956-os forradalom idején az intézmény forradalmi bizottságának vezetőjévé választották, és többek között bekapcsolódott a Kisgazdapárt rövid életű újjászervezési kísérletébe is. A forradalom után többször őrizetbe vették és kihallgatták, és 1959-ben végérvényesen eltiltották a tanítástól. Az 1964-ben megnyíló Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltár először tudományos kutatónak hívta, de még ugyanabban az évben igazgatóhelyettessé nevezték ki és döntő érdemeket szerzett a múzeum megszervezésében, 1985-től az intézmény főigazgatója lett. Tudományos pályája alatt főszerkesztője volt az Orvostörténeti Közleményeknek, illetve a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság alelnökévé is megválasztották.

A rendszerváltás mozgalmas időszakában külső hívásra, Csoóri Sándor költő megkeresésére kapcsolódott be ismét a politikába 1988 elején, az 1987-ben az első ellenzéki szervezetként megalapított Magyar Demokrata Fórum tevékenységét segítve.  Az MDF a nagy tudású Antallt az 1989-ben lezajlott, a politikai rendszerváltást megalapozó Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon a demokratikus szellemű alkotmánymódosítással foglalkozó bizottságba delegálta. A tárgyalásokon mutatott teljesítménye emelte őt a többi MDF-es politikus fölé: a szintén történész Szabad Györggyel, a későbbi első házelnökkel együtt ők határozták meg pártjuk – és sok esetben az ellenzék egészének – álláspontját. Miután a tárgyalások az addigi állampárttal sikerrel zárultak, Antallt 1989 októberében az MDF elnökévé választották. A párt első embereként magától értetődő volt, hogy a hamarosan megtartandó szabad országgyűlési választások után a Fórum őt jelöli majd a miniszterelnöki posztra.

Az 1990 tavaszi választáson az MDF aratott győzelmet a szavazatok 25%-ával. Antall a Kisgazdapártot és a Kereszténydemokrata Néppártot kérte fel koalíciós partnereinek, az így létrejött parlamenti többségre támaszkodva ő alakíthatott kormányt 1990. május 23-án. Azt, hogy új korszak kezdődött a magyar politikában és közgondolkodásban, az is jelezte, hogy az előző rendszerben tabusított nemzeti kérdésben Antall nyíltan állást foglalt, amikor miniszterelnökként elmondott egyik első beszédében kijelentette: közjogi értelemben a 10 millió magyar állampolgár, lélekben viszont a 15 milliós magyarság érdekeit képviseli kormányfőként.

Az új magyar demokrácia intézményeinek megszilárdítása, a radikálisabb, a demokratikus normák kialakulása ellen ható politikai kezdeményezések akadályozása mellett Antall nagy hangsúlyt helyezett Magyarország és kormányzó pártja nyugati kapcsolatainak kiépítésére. Miniszterelnöksége alatt csatlakozott hazánk az Európa Tanácshoz, indította újra a visegrádinak nevezett közép-európai együttműködést, lépett intézményes kapcsolatba a NATO-val és az Európai Gazdasági Közösséggel, hagyta el a Varsói Szerződést és a KGST-t (mindkét szervezet megszűnésében kulcsszerepet játszva), illetve az MDF csatlakozott az Európai Néppárthoz.

Antall József tisztában volt azzal, mennyire nehéz feladat a kormányának jutó négy év alatt beteljesíteni a politikai és a gazdasági rendszerváltást, valamint újraszőni az ország nemzetközi kapcsolatrendszerét. Nem voltak illúziói azzal kapcsolatban, hogy hosszú ideig lehet majd miniszterelnök, azonban nem sokkal hivatalba lépése után rákot diagnosztizáltak nála, így a sors még első kormányfői ciklusának végigszolgálását sem tette lehetővé számára, 1993. december 12-én hunyt el, 61 éves korában. Emlékét magyarországi szobrok sora mellett az Európai Parlament 2009-ben róla elnevezett épületszárnya őrzi.