Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

70 éves a Schuman-nyilatkozat

„A világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk.”

Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség.”

(Robert Schuman)

Robert Schuman
Robert Schuman

Robert Schuman 1886. július 29-én Luxembourgban született, de német állampolgár volt. 1919-ben vette fel a francia állampolgárságot, miután Elzász-Lotaringiát visszaadták Franciaországnak. Anyanyelve luxemburgi, a második nyelve a német volt és csak az iskolában tanult meg franciául. Németországba ment egyetemre, ahol közgazdaságtant, politikai filozófiát, teológiát és statisztikát tanult. Szerény, mélyen vallásos ember volt, és egész életén át nőtlen maradt. Schuman a francia politikában vált aktívvá. Először 1919-ben választották be a parlamentbe, ahol 1958-ig Thionville-t képviselte. 1940-ben szaktudása miatt meghívták Paul Reynaud kormányába, de a rendszerrel szembeni tiltakozása miatt még ebben az évben letartóztatták. 1942-ben megszökött a Gestapo fogságából, és csatlakozott a francia ellenálláshoz. A világháború után pénzügyminiszter lett, majd rövid időn belül kétszer miniszterelnök (1948-48). Második miniszterelnöksége idején, 1948-ban külügyminiszterként is szolgált.

1950-ben létrehozta a nemzetek feletti Európai Közösséget. 1950. május 9-én a Schuman-nyilatkozatként elhíresült dokumentumban hirdette meg a nemzetek feletti demokratikus intézmény elveit. Paul Reuter, Bernard Clappier és Jean Monnet segítettek megfogalmazni a nyilatkozatot, melynek segítségével meg kívánták teremteni a tartós béke feltételeit Európában. A francia kormány elfogadta a Schuman-nyilatkozatot, majd felkérték a németeket és minden más európai országot, hogy a szén- és acélipari termelésüket együttesen és demokratikusan Európa első nemzetek feletti közösségének kereteiben összehangolják. 1951. április 18-án végül hat alapító tagállam (Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg) írta alá a Párizsi Szerződést, amely életre hívta az Európai Szén- és Acélközösséget. Az ESZAK-tagság nyitva állt a többi ország előtt is. Az 1957-es Római Szerződés pedig létrehozta az Euratomot, majd a későbbi megállapodásoknak köszönhetően létrejött az Európai Unió.

Schuman-terv
A Schuman-terv első oldala

Schuman fontos szerepet játszott a NATO megszületésében is, és az Európai Nemzetgyűlés (Európai Parlament) első elnöke lett. 1958-ban Aachenben kitüntették az európai eszme és európai béke megteremtéséhez való hozzájárulásáért.

A Schuman-nyilatkozatot 1950. május 9-én hozták nyilvánosságra, azóta ezt a napot Európa-napként ünnepeljük.

Európa-nap
Az Európa-nap egyik plakátja

A Robert Schuman Európai Központ Scy-Chazelles-ben, Franciaországban, Robert Schuman egykori otthonában jött létre. A központban található az európai kulturális örökség részét képező Robert Schuman-gyűjteményt bemutató múzeum is. A központot 2000. május 9-én nyitották meg, azzal a küldetéssel, hogy bemutassa Robert Schuman munkásságát, és nem mellesleg Scy-Chazelles település népszerűsítéséhez és fejlesztéséhez is hozzájáruljon.

Schuman-ház
A Schuman-ház​​​​​

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT