Az általános történettudományi kutatásban is periférikus témának számított az egyetemtörténet. Ez a hiánypótló monográfia arra tesz kísérletet, hogy interdiszciplináris megközelítésben, a legújabb kutatási eredményeket felhasználva mutassa be az európai egyetemek kialakulásának körülményeit és fejlődésüket a felvilágosodás koráig.

Az egyetemek az egyházak mellett az európai kultúra évszázadokon át létező és meghatározó tényezői, mindig is privilégizált helyzetben működtek.

Az egyetem feladata - Arisztotelész szerint egy hármas célkitűzés teljesítése: 1. a magasabb műveltséghez való hozzáférés, 2. erkölcsi nevelés, 3. a társadalmi szükségletek kielégítése – természetesen az idők során mind tartalmában, mind módszereiben változott. Ezzel együtt már a tartós fennállásuk is bizonyítja, hogy az egyetemek egyben társadalmi stabilitást és folytonosságot biztosító intézmények is. Nyolcszáz éves történetük során mintegy katalizátorként felfogták és szellemi irányzatokká alakították a társadalmi és környezeti hatásokat. Mindenkor meg kellett találniuk az optimális arányt az újítások és a tradíció megőrzése között.

A kötet a témának megfelelően korszakonként és területi elrendezés szerint veszi számba az egyes európai iskolákat, részletesen bemutatja szervezeti felépítésüket, taglalja a professzorokkal szembeni követelményeket és a diákélet jellemzőit. A konkrét személyek példáján keresztül, illetve az esettanulmányok révén közelebb kerülünk az adott kor viszonyaihoz. A könyv végén szakirodalmi és szakkifejezés-jegyzéket találunk és egy érdekes mellékletet, amely az egyetemeket alapításuk időrendjében sorolja fel.

A kiadvány raktári jelzete az OGYK-ban: 904.599