Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Jany János: Jogi kultúrák Ázsiában. Kultúrtörténet, jogtudomány, mindennapok

A Pázmány Nemzetközi Tanulmányok sorozat 5. köteteként jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában az Ázsia országainak jogi kultúráját bemutató kötet. A mű célja, hogy megismerjük a földrész népeinek szokásait és gondolkodását társadalmi együttélésről, családról és politikai rendszerről. A mű szerzője Jany János Kelet-kutató és jogtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi- és Politikatudományi Intézetének vezetője. Kutatási területe az ázsiai jogrendszerek történeti és összehasonlító vizsgálata, különös tekintettel a közel-keleti hagyományokra, valamint az iszlám jog- és politikaelméletre.

A könyv jogi kultúrák szerint tárgyalja az egyes népek szokásait, s ehhez a jogtudomány mellett a történettudomány, a jogfilozófia és az antropológia módszereit és eredményeit is felhasználja, hogy minél teljesebb kép táruljon a szemünk elé. A domináns jogi kultúrkörök, így a közel-keleti, az iszlám, az indiai és a kínai jogi kultúrkör meghatározása után az egyes szokásjogi kultúrák bemutatása következik. Az egyes fejezetek hasonló szerkezetet követnek: bemutatják a jog kialakulásának történeti körülményeit, a jogi gondolkodás alapjait, az ezeken alapuló jogforrási rendszert. Ezt követi a főbb jogintézmények bemutatása, továbbá a fontosabb államelméleti és államszervezeti megoldások ismertetése. A szerző mindeközben kitér a szélesebb összefüggésekre is, legyenek azok történeti, vallási vagy művészeti jellegűek. Minden fejezet a hagyományos jogrendszerek modern korban betöltött szerepéről szóló alfejezettel zárul.

A kötet végén az egyes jogi kultúrkörökhöz kapcsolódóan név- és fogalomtár, valamint irodalomjegyzék segíti az érdeklődő olvasók tájékozódását.

A szerző a mű bevezetőjében hangsúlyozza, hogy „… az ázsiai országok globális jelentősége évről évre növekszik. E sikereket ugyan általában gazdasági oldalról szokás megközelíteni, melyet konfliktusok esetén a politikai dimenzió is kiegészít, de az így nyert kép nemhogy nem teljes, hanem kifejezetten torz, mert nincs magyarázó ereje. A növekedés okai ugyanis nem csupán gazdaságiak, hanem társadalmilag is meghatározottak, mivel tovább élnek azok a hagyományos struktúrák, melyek évezredek óta a nagyhatalmak között tartják Kínát, a világ vezető gazdasági erejévé emelték Japánt, vagy hatalmas kulturális befolyást biztosítanak Indiának.”

A világ jogi kultúráiról és a jogrendszerekről számos további magyar és idegen nyelvű szakirodalom érhető el a könyvtárban.

A könyv raktári jelzete az OGYK-ban: KK III/399/2

Jogi kultúrák Ázsiában

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

virtual library visit