Actual information Duplicate 0

Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Könyvtár, ami összeköt – A harmadik hét

Az ösztöndíjprogram harmadik hetének első napját az Országos Széchényi Könyvtár megismerésével töltötték a könyvtárosok. Gerencsér Judit általános főigazgató-helyettes fogadta a csoportot, röviden bemutatta a könyvtárat, majd a résztvevők bebarangolhatták az épületet, és megismerkedhettek az intézmény történetével. Hallottak az intézményben folyó digitalizálási munkáról, majd a könyvtár raktárhelyiségeibe is bepillanthattak. A restaurátorműhelyben az Állományvédelmi és Restauráló Osztály vezetője beszélt tevékenységükről, illetve bemutatták, hogyan állítanak helyre egy szakadozott dokumentumot helyben öntött papírral. A Digitalizálási Osztály vezetője segítségével működés közben láthatták a különféle szkennereket, illetve megnézhették a speciális bánásmódot igénylő dokumentumok fotózását. A Kötelespéldány és Kiadványazonosító Osztály vezetője segítségével megismerkedhettek a könyvtárban folyó gyűjteményszervező tevékenységgel, különös tekintettel a kötelespéldányok átvételére és továbbosztására. A Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Csoportjánál tett látogatás alkalmával a kollégák részletesebben hallhattak a DBK történetéről és tevékenységéről, illetve a DBK által használt Transkribus nevű szövegfelismerő szoftver működéséről, de természetesen a webarchiválásról is sok mindent megtudhattak a könyvtárosok. Ezután Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet igazgatója mutatta be a szervezet tevékenységét, szolgáltatásait és programjait. A tartalmas nap zárásaképpen a Széchenyi család néhány tagját bemutató játékot próbálhatták ki a program résztvevői.

Kedden délelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Központi Könyvtárában Mészáros Zoltán, a könyvtár főigazgatója fogadta az ösztöndíjprogram résztvevőit, majd a “Könyvtár, ami összeköt” program egyik régebbi résztvevője az egyetem és könyvtár történetének főbb állomásait mutatta be. Részletezte a könyvtár főbb szolgáltatásait, a főbb gyűjteményeket, valamint beszélt a Közszolgálati Tudásportál repozitóriumról, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen keletkezett, a képzéssel és kutatással kapcsolatos, valamint az Egyetem és jogelőd intézményeinek történetével összefüggő digitális dokumentumok adattára. A könyvtárosok megtekinthették a 20. század második felének legnagyobb hatású magyar hadtörténészének, Perjés Gézának a hagyatéki gyűjteményét a róla elnevezett olvasóteremben, majd a könyvtár egyes olvasótermeit és az egyetemi kápolnát is lehetőségük volt megnézni. A délelőtti programot a Ludovika Akadémia Történeti Kiállításának megtekintése zárta.

Délután a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban folytatódott a programsorozat, amelyet dr. Fodor Péter főigazgató előadása nyitott meg. Előadásában a könyvtár történetének főbb fordulópontjait, a FSZEK hálózatát és fejlesztési programjait, a könyvtár stratégiai tervét és annak megvalósítását szemléltette, illetve tájékoztatott a Budapest Könyvfőváros 2023 elnevezésű programról is. Farkas Ferenc, a Központi Könyvtár igazgatója, a Wenckheim-palotában működő főépület külső megtekintése és történetének rövid bemutatása után a nyolc szinten elhelyezkedő olvasói terekben, illetve raktárban kalauzolta végig a könyvtárosokat. Az első szinten működő, egyedi tervezésű Sárkányos Gyerekkönyvtár, valamint a sárkányos udvar megtekintése után a körút a Központi Könyvtár következő szintjein folytatódott, a vendégek láthatták a Budapest Gyűjteményt, a Fogadótermet, az Arany szalont, az Ezüst szalont, a Kis és Nagy báltermet, a Tükörfolyosót, a Bölcseleti és Művészeti olvasótermet, valamint az előcsarnokot és a császárlépcsőt. A program a nyolcadik szinten lévő Zenei Gyűjteményben tett látogatással zárult.

Szerdán a könyvtárosok a muzeológusokkal együtt az új Néprajzi Múzeumba voltak hivatalosak, ahol egy tartalmas tárlatvezetésen vehettek részt. A múzeum márciusban foglalta el új otthonát a városligeti impozáns épületben. A „Megérkeztünk” című időszaki tárlat is ezt a beköltözés utáni állapotot érzékelteti, nemcsak a kiállítás címével, hanem a látványban is. A Néprajzi Múzeum idén ünnepli létrejöttének 150 éves évfordulóját, erre reflektál a tárlat elején elhelyezett képernyős vetítés, ahol a múzeum történetét archív fotókon keresztül követhetjük végig. A kiállítás rendezői elve meglehetősen eltér a megszokottól. A kiállított tárgyakat nem kronologikus vagy földrajzi rendben, hanem tematikus csoportokban helyezték el, ezzel felvonultatva minden gyűjteményből egy-egy tárgyat, ami a múzeum egészét képviseli.
Délután az Országgyűlési Könyvtárban dr. Redl Károllyal beszélgettek az eddigi tapasztalatokról és benyomásokról. Az igazgató úr mesélt a program kialakulásáról és arról az erős hálózatról, ami az elmúlt tíz év során a résztvevők között felépült.

Csütörtökön a könyvtárosok és a muzeológusok Székesfehérvárra látogattak el. A nap első felében a Vörösmarty Mihály Könyvtár két központi épületét nézték meg Horváth Adrienn igazgatóhelyettes vezetésével. A csapat a könyvkötők munkájába is bepillanthatott, majd megismerhette a gyerekkönyvtár tevékenységét és azon közösségépítő, olvasásnépszerűsítő módszereket, melyekkel a helyi közösséget sikerült megszólítani, mind az online, mind az offline térben. A csapat áttekintést kapott a könyvtár webarchiválási projektjéről is. Az OSZK-ban zajló webarchiváló munka nyomán a könyvtár létrehozott egy Aranybulla-webarchívumot. A jelenleg mintegy hatszáz tételt számláló gyűjtemény az Aranybullához kötődő internetes anyagokat tartalmazza, a történelmi vonatkozású és az emlékév kapcsán született tartalmakkal.

Ebéd után a könyvtárosok a Fejér Megyei Levéltárba látogattak el, ahol Gulyás Anita igazgatóhelyettes mutatta be az intézményt. Az 1800-as évekbeli épület egykor a Ferenc József Nőnevelő Intézethez tartozott. Az épületséta az egykori kápolna terméből indult, ahol jelenleg egy időszaki kiállítás látható a magyar szocializmus éveiről. Ezt követően a látogatók megnézhették a raktárhelységeket, a pincét és a könyvtári részt is. A gyűjtemény fontos részét képezik a törvényszéki iratok, az építési tervdokumentációk, az anyakönyvi másodpéldányok, emellett fényképek, aprónyomtatványok, térképek találhatóak a gyűjtemények között.

Pénteken Egerbe látogattak a kollégák, ahol a Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtárban tölthettek el egy napot. A vendégeket az igazgatónő, Tőzsér Istvánné Géczi Andrea kalauzolta végig a csodálatos olvasói terekben.

A nemrégiben felújított, a klímatudatosság jegyében működő könyvtár a nagypréposti palotában található, ahol nagyszerű példáját láthatjuk a modern könyvtári berendezés a késő barokk palota tereivel való összehangolására. A központi könyvtárban az igazgatónő mesélt a könyvtár történetéről és az általuk végzett igen sokrétű munkáról, hiszen saját olvasóik kiszolgálása mellett – megyei könyvtár lévén – a Heves megyei vidéki könyvtárak munkáját is segítik. Délután egy séta során a könyvtárosok megtekinthették a város ikonikus épületeit, köztük az Egri Líceumot. A séta célja a Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtár gyerekkönyvtára volt, mely a város ifjúsági központjában kapott helyet. Itt a gyerekkönyvtárosok igen különleges, ún. szöveg nélküli könyvekkel várták a látogatókat, akik különféle képes könyvekre láthattak példát, és akik egy közös foglalkozás erejéig maguk is beleláthattak ezeknek a „Silent book”-oknak a varázslatos világába. Az ifjúsági központból a helyi pláza felé indultak, ol a Pláza Könyvtárat nézték meg. Az egri kirándulás élményekben gazdag napját az érseki kertben tett séta zárta.

 

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT