A „vörös térképet”[1] elkészítő Teleki Pál mellett Apponyi Albert az a magyar politikus, akinek a nevéhez leginkább kötődik a trianoni döntés megakadályozásáért folytatott küzdelem, a korabeli közvélemény és az utókor szemében egyaránt. Míg Teleki politikai pályája – nem kis részben épp a békedelegációban végzett tevékenysége miatt – a trianoni Magyarországon ívelt fel, addig Apponyi mögött egy teljes, a történelmi Magyarországhoz kötődő életút állt a hazai politikában, mire 73 évesen a magyar békeküldöttség vezetője lett.

Apponyi Albert a dualista korszak 51 évéből 44-ben tagja volt a Képviselőháznak, emellett volt négy olyan év, amikor a Főrendiházban tevékenykedett. Vezette a Nemzeti Pártot (1890-99), elnöke volt a Képviselőháznak (1901-03), vallás- és közoktatásügyi miniszter volt (1906-10, 1917-18), valamint ő volt a Függetlenségi és 48-as Párt utolsó vezetője (1914-18). Apponyi a nemzetközi porondon is tapasztalt és ismert politikus volt; 1899 és 1913 között ő vezette az Interparlamentáris Unió magyar csoportját. Mindemellett kora egyik legjobb magyar szónokaként tartották számon. 1920-ban tehát Apponyi Albert hazája egyik legmegbecsültebb politikusa és a történelmi Magyarország élő szimbóluma volt. Nem merült fel komolyan más név, aki Magyarországot képviselhette volna a párizsi békekonferencián.

Ám a győztes antant vezetői másként tekintettek Apponyi személyére. Ők akkor úgy ítélték meg, hogy Magyarország a korabeli európai gyakorlathoz képest is rosszul bánt kisebbségeivel, Apponyi pedig, mint volt oktatásért és kultúráért felelős miniszter, részes volt ebben. Emellett elkötelezett németbarát politikusként tartották számon. A francia diplomácia kifejezetten provokációként tekintett Apponyi kiküldetésére és próbálta megakadályozni azt. Végül azonban az antant tudomásul vette Magyarország döntését. Ahogy Frank Polk, az amerikai békedelegáció vezetője fogalmazott: „Hadd jöjjön. Ez a legjobb módja annak, hogy elveszítse népszerűségét Magyarországon.”[2]

A magyar békeküldöttség különvonata 1920. január 5-én indult el a Keleti pályaudvarról. Magyarország képviselőit a Szózatot éneklő tömeg búcsúztatta. Az út Hegyeshalomig tartó magyarországi szakaszán minden állomáson ünneplő tömeg várta a szerelvényt. Apponyi így értékelte az élményt a Pesti Hírlapnak: „A népnek ez a hangulata […] úgy kísér bennünket Párisba, mint egy utasítás.”[3]

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a legyőzött Magyarország küldöttsége nem azért volt jelen Párizsban, hogy a háború utáni rendezés folyamatában az alapoktól kezdve részt vegyen. A békekonferencia 1919. január 18-án kezdődött és 1920. január 21-én ért véget. A magyar delegáció 1920. január 7-én érkezett meg Párizsba. Az antant a vesztes országoknak a reakció lehetőségét adta meg a már szinte végleges formát öltött békefeltételekre. Ugyanakkor megvolt annak a csekély esélye, hogy a győztesek olyan érveket hallanak, amelyeket semmiképp sem hagyhatnak figyelmen kívül.

Apponyi Albertnek január 16-án, a francia Külügyminisztérium dísztermében angolul és franciául elmondott, majd olaszul összefoglalt beszédével sikerült kétségeket ébresztenie Nagy-Britannia és Olaszország vezetőiben. (A „négy nagy” közül az Egyesült Államok addigra már elhagyta a békekonferenciát.) Az Apponyi által később a történelmi Magyarország védőbeszédének nevezett előadás etnikai, gazdasági, földrajzi, jogi, történelmi és kulturális érvrendszere olyan információkat is tartalmazott, amelyek a győztesek előtt addig nem voltak ismertek. David Lloyd George 1938-ban írta meg, hogy szerinte „Apponyi beszéde szónoki remeklés volt”.[4] Francesco Nitti 1922-ben így írt: „Én nem tudom eltitkolni azt a mélységes meghatottságot, amelyet 1920. január 16-án éreztem, midőn Apponyi gróf a párisi legfelsőbb tanács előtt Magyarország igazát akarta megmagyarázni. […] A számok, amelyeket […] előterjesztett, semmi kétséget sem hagytak: Magyarország szétdarabolásáról van szó és Magyarország három és fél milliónyi magyar és német nemzetiségű lakosságának feláldozásáról.”[5] 1920 márciusában Lloyd George Nitti támogatásával felvetette az antant előtt a magyar határok kérdésének újranyitását, de mivel a francia fél úgy érvelt, hogy emiatt az egész békerendszerhez hozzá kellene nyúlni, a kérdés lekerült a napirendről.

Apponyi fellépése tehát végül hatástalan maradt, és amikor májusban Magyarország megkapta a végleges békefeltételeket, a küldöttség egészével együtt lemondott. Magyarországi népszerűsége azonban töretlen maradt. 1920-tól egészen 1933-ban bekövetkezett haláláig a trianoni Magyarországon képviselte Jászberényt. Politikai körökben 1920-ban és 1921-ben is felmerült esetleges miniszterelnöksége. 1920-ban a Magyar Külügyi Társaság elnökévé választották. 1923-ban Magyarország népszövetségi fődelegátusa lett, ahol kitartóan érvelt a kisebbségi jogok érvényesítése mellett.

A trianoni döntés 10. évfordulóján, 1930. június 4-én Apponyi Albert többek között a következőket mondta a Képviselőházban: „Egy törvénycikkről van szó, az 1921. évi XXXIII. törvénycikkről, mely becikkelyezte a trianoni békeszerződést. Béke, szerződés, törvény. Ahány szó, annyi belső valótlanság. […] A forma megvan, a lényeg mégis csak egy egyoldalúlag reánk kényszerített diktátum. […] Nélkülözi az erkölcsi igazságot, mert […] félrelökte […] a nemzetek önrendelkezési jogát, […] áthelyezett tömegeket egy államból a másikba, azok megkérdezése nélkül. Nélkülözi továbbá az erkölcsi igazságot, mert […] kizárólag az új hódításokra sóvárgók adatait használta fel, egyoldalú információ alapján határozott, a tények kellő ismerete nélkül. […] Ámde Trianon teóriájánál talán még rosszabb Trianon praxisa. […] A nemzeti kisebbségek védelmére alkotott szerződések holt betűk maradtak.”[6]

A témában olvasóink figyelmébe ajánljuk a Zeidler Miklós történész által összeállított A magyar békeküldöttség naplója című kötetet, valamint a Magyar Külügyi Társaság által 1928-ban kiadott Igazságot Magyarországnak! – A trianoni békeszerződés következményeinek ismertetése és bírálata című munkát, amelyben Apponyi Albert egy tanulmánya is szerepel. Mindkét mű megtalálható könyvtárunkban, csakúgy, mint az ebben a szövegben hivatkozott források.

Apponyi Albert a könyvtárban megtalálható művei digitalizálva elérhetők a Magyar Jogi Portálon: http://go.ogyk.hu/dtt-pers-apponyi-albert