Jog- és Államtudományi Folyóirat címsor

Jog- és Államtudományi Folyóirat

Folyóirat adatok - Jog- és Államtudományi Folyóirat


Az évfolyamok szabadon hozzáférhetőek.

Jog- és Államtudományi Folyóirat (1871)
1. évf. 1. sz. (1871)–1. évf. 4. sz. (1871)

Az Országgyűlési Könyvtár állományában és a DTT portálon:
Az Országgyűlési Könyvtár állományában és a DTT portálon: 1. évf. 1. sz. (1871)–1. évf. 4. sz. (1871)

Jog- és Államtudományi Folyóirat

A mindössze egyetlen évet megélt, minden jogágra kiterjedő szaktudományi folyóirat 1871-ben jelent meg Pesten Hoffmann Pál jogász, egyetemi tanár szerkesztésében.

A folyóirat 1871. évi első számában a Hoffmann Pál által jegyzett Előszó részletesen bemutatta a lap által kitűzött célokat. Eszerint a folyóirat a jog- és államtudományok mindegyikére kiterjesztette figyelmét. Mivel az államtudományok tárgyainak, sőt egyes jogelveknek a fejtegetése is érintkezhet a politikai élet viszonyaival, kérdéseivel, a szerkesztőség nem zárkózott el ezek tanulmányozásától sem. A folyóirat ugyanakkor mentes kívánt maradni minden politikai pártszínezettől, függetlenségre törekedve kerülni igyekezett a részrehajlást. Ennek biztosítékát a tudományos jellemben és az objektivitás megtartásában, valamint a különböző politikai hitvallású szerzők közreműködésében látta. Célkitűzése volt az 1848-as eszmék megvédése, ápolására, érvényesítése is.

Tartalmát tekintve a folyóirat monográfiák megjelentetését tervezte a jog- és államtudományok minden területéről, amelynek során elvárta az önálló feldolgozást és – amennyiben lehetséges volt – a megállapítások, az eredmények hazai viszonyokra való levezetését. Külön rovatot szenteltek érdekes jogeseteknek, amelyeket tudományosan fejtegetve mutattak be. A külföldi szakirodalom tárgyában készített szemlék az egyes jogintézmények hazai viszonyokra való alkalmazhatóságát is vizsgálni kívánták. Külön rovat foglalkozott a törvényjavaslatok, hazai szakmunkák kritikájával. Az Irtvány címmel indított rovat célja, a jogelméletben vagy a gyakorlati jogéletben mutatkozó, rögzült téves fogalmak, feltevések rövid cáfolata, kiküszöbölése volt.

További adatok a lapról:
Periodicitás:

A folyóirat 1 évet élt meg. Előszó, tartalomjegyzék és a rovatok alapján összesen 2 füzet jelent meg.

Szerkesztő:
Hoffmann Pál

További munkatársak:
Concha Győző, Lechner Ágoston, Pulszky Ágost

Forrás:
  • Hoffmann Pál: Előszó. [Programcikk.] = Jog- és Államtudományi Folyóirat, 1870. I. évf. 1. sz. 1–8. p.