Magyar Jogi Szemle címsor

Magyar Jogi Szemle

Folyóirat adatok - Magyar Jogi Szemle


Az évfolyamok csak a Könyvtárban hozzáférhetőek.

Magyar Jogi Szemle. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület Hivatalos Közlönye (1920-1944)
1. évf. 1. sz. (1920. jan. 1.)-25. évf. 18. sz. (1944. okt. 15.)

Az Országgyűlési Könyvtár állományában és a DTT portálon:
minden szám megtalálható.

Magyar Jogi Szemle

1920. januárjában Magyar Jogi Szemle címmel új jogi folyóirat indult meg, amelyet dr. Angyal Pál egyetemi tanár szerkesztett, és a Központi Sajtóvállalat R.T. adott ki. Szakmai körökben nagy örömet okozott, hogy a neves jogtudós folyóirat-alapításra adta a fejét, és már az első számban olyan nevek bukkantak fel szerzőként, mint Ambrózy Géza, Degré Alajos, Finkey Ferenc, Kmety Károly, Mendelényi László, Staud Lajos, Wlassics Gyula.

"Ha eddig nem ment volna az a nagy klasszikus igazság: "Justitia est regnorum fundamentum" a nép köztudatába, most bizonyára ez eleven erővé vált. Ha nem tudta volna eddig megérteni, mit jelent a bírói függetlenség alkotmánybiztosítéka, most megértette. Most tudja a köztudat, hogy jogtudomány nélkül nem lehet az állam és társadalom gépezetét megalkotni és vezetni és nem lehet az élet bonyolult vitás kérdéseit igazságosan elintézni.Most tudja, hogy a haladás igényének megfelelő jogrend nélkül nem lehet földmiveléssel, iparral, kereskedelemmel, a népek nagy szolidaritásában eredményesen foglalkozni, most tudja már, mit jelent a jogrend, a hitelszerzés az állam gazdasági életében. Most tudja, mi az a jogállam, mi az a kultúrállam." (Wlassics Gyula)

További adatok a lapról:
Periodicitás:

Évente 10 szám jelent meg, kivéve 1943-ban, amikor 11. 1940-től füzetszámozásban minden második szám kimaradt. Általában 1-19-ig páratlan számmal jelöltek a füzetek, de a 13. számtól 1943-1944-ben áttért a páros számok alkalmazására. Éven belüli folyamatos oldalszám alapján nincs hiányzó füzet.

Melléklapok:
A Magyar Jogi Szemle számos melléklapot jelentetett meg, amelyek elsősorban az adott szakterület gyakorlati igényeinek kielégítését, a jogértelmezés és jogalkalmazás segítését, a felsőbb bíróságok joggyakorlatának ismertetését és kritikai feldolgozását szolgálta.

Büntető Jog Tára (1920-1944), Gazdasági Jog Tára (1943-1944), Karteljog Tára (1931-1936), Magánjog Tára (1920-1944): korábban a Jogtudományi Közlöny melléklapjaként (1909-1915) majd önállóan (1925-1938) is megjelent. Bírák és ügyészek lapjának folytatása az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője (1938-1944). Pénzügyi és Közigazgatási Jog Tára (1920-1944), Polgári Törvénykezési Jog Tára (1920-1944), Vegyes Döntőbírósági Határozatok Tára (1926), ami Nemzetközi Jog Táraként (1927-1934) élt tovább.

A DTT projekt keretében a melléklapok közül csak a két utóbbi került digitalizálásra.

Főszerkesztő:
Angyal Pál

Forrás:
  • Wlassics Gyula: Jogi szakirodalmunk feladatai. = Magyar Jogi Szemle. 1920. I. évf. 1. szám. 2.p.