Magyar Kisebbség

A Magyar Kisebbség című „nemzetpolitikai szemlét” 1922. szeptember 1-jén az úgynevezett „lugosi triumvirátus” indította. Sulyok István, a Krassó-Szörényi Lapok tulajdonosa volt közöttük a legfiatalabb. Ő már 1924-ben más lapnál vállalt állást, de a neve 1939-ig szerepelt a címlapon. Willer József közigazgatási pályáról tért át a lapszerkesztői foglalkozásra, de ő is csak az első években vett részt tevékenyen a lapszerkesztésben, aztán magyar párti képviselő, a parlamenti csoport titkára lett, és kitűnő román nyelvi tudásával a parlamenti vitákban tűnt ki. Neve ennek ellenére végig a címlapon maradt.

Ténylegesen kezdettől fogva Jakabffy Elemér szerkesztette a lapot 1922–1942-ig, aki Román példa címen írta sorozatnyitó cikkét a legelső számba, célul tűzve ki azt, hogy példaként mutassa be az erdélyi és bánsági románság múltját, egyház-és iskolatörténetét, politikai és társadalmi szervezeteit, sajtóját, fejlődését. Ezek a kérdések már a háború idején foglalkoztatták. A román–magyar kapcsolatok „őszinte” történetének feltárásával is hozzájárult a kölcsönös megismerkedéshez a húszas–harmincas években.

A Magyar Kisebbségnek nemcsak szerkesztője volt, hanem legtermékenyebb írója is. Mégsem mulasztotta el, hogy a munkatársi gárdát megszervezze. A lap fejlődésének első szakaszában, amely a húszas–harmincas évek fordulójáig, az új nemzedék jelentkezéséig tartott, a lap állandó munkatársai a konzervatív és liberális, demokrata és polgári radikális közírók, tudósok, politikusok köréből kerültek ki. A nagyszámú és jelentős külföldi szerző mellett katolikus történetírók – Karácsony János, Bíró Vencel, Bitay Árpád – éppen úgy megszólaltak, mint a progresszív Krenner Miklós vagy az Erdélyi Irodalmi Társaságban egymással szembenálló konzervatív Dózsa Endre és a radikális Szentimrei Jenő, Paál Árpád, Hegedűs Nándor. A munkatársi gárda általában a Magyar Párt reformszárnyát képviselte. Ezekhez csatlakozott a nemzetiségtudomány számos tudósa és szakembere, mint Balogh Arthur, Pál Gábor, Gál Kelemen, Fritz László, Balázs András és Móricz Miklós. Jakabffy tudatosan nevelte az utánpótlást, a Hitel későbbi szerkesztője Albrecht Dezső már 1929-ben teret kapott a folyóiratnál. Később szintén a Hitel köréhez tartozó Petrovay Tibor, Vita Sándor és Vita Zsigmond és Venczel József közreműködésével alakult meg a Fiatalok füzete (1933. 3–4. szám). Később a „fiatal magyar ügyvédek füzeté”-be Parecz György, Szilágyi Olivér, Kiss Árpád és Mikó Imre írt (1936. 15–16.). Kisebbségi Jogélet címen Asztalos Sándor és Mikó Imre szerkesztésében 1937 januárjától állandó melléklet indult.

A Magyar Kisebbség fejlődésének második szakaszát a fiatalok térfoglalása jellemezte a harmincas években. A bécsi döntés után következik el a lap harmadik rövid és utolsó szakasza. „Céljai között kezdettől ott találjuk nemzetünk megmaradt szellemi és anyagi javainak számbavételét, az erdélyi történelem tanulságainak gyűjtését, a róluk szóló megnyilatkozásokat és a más néptöredékek, vagy ha úgy tetszik, a népcsoportok ismertetését. E célok szolgálata továbbra is megmarad. És mellettük új feladatok várnak reánk.” (Jakabffy Elemér) Ilyen feladat annak a zűrzavarnak a tisztázása, amely az új eszmeáramlatok kapcsán az elméletben és gyakorlatban jelentkezik. Ilyen feladat a falukutatás munkájának elmélyítése. Ezeket a „második nemzedékre” bízza, amelynek ettől kezdve külön rovatot biztosít. Az Erdély déli részén maradt új nemzedék soraiban látjuk Józsa Jánost, Fodor Józsefet. Szemlér Ferenc és Kacsó Sándor a felekezeti oktatás kérdéséről nyilatkozik: falutanulmányok jelennek meg szorgalmas alkalmi helytörténészektől; felbukkan Takács Lajos és Kecskés József neve.

1944 őszén a Magyar Kisebbség megszűnésével, Jakabffy Elemér visszavonult a nemzetiségi közéletből.